Hogy állsz az időgazdálkodással? – Íme, 8 tipp!

A legtöbb embernek “időgazdálkodással” kapcsolatos problémái vannak. Lelassítja őket, hogy nem tudják jól beosztani idejüket. Nem elég hatékonyak, nem érik el időben a határidőkre kitűzött célokat és ezért állandóan sietnek, kapkodnak, ami frusztrációt szül.

Természetesen erre is, mint minden más problémára az életben az önfejlesztés ragyogó megoldást kínál.

Nézzünk meg pár időgazdálkodással kapcsolatos tippet.

Hogyan gazdálkodjunk az idővel? Hogyha követed a csatornámat, akkor nagyon jól tudod, hogy én általában nem időgazdálkodásról szoktam beszélni, hanem energiagazdálkodásról. Mivel mindenkinek ugyanannyi ideje van. 24 óra egy napban.

Ezért abszolút fontos, hogy az energiánkkal tudjunk gazdálkodni: jókat aludjunk, megfelelő oxigén ellátást kapjunk, egészségesen táplálkozzunk, mozogjunk és sportoljunk. Az igazság az, hogy ha ezeket jól csináljuk, akkor egy idő után úgy fogjuk érezni, hogy megduplázódtak az órák a napjainkban.

Tévhit, hogy a sport időbe kerül, mert valójában a sport időt csinál nekünk, mert sokkal energetikusabban, nyugodtabban és élesebbek leszünk a nap folyamán. Ugyanez a helyet a következőkkel is: alvás, a helyes táplálkozás és a meditáció.

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook-ot INGYEN most:

Most viszont mégis az időgazdálkodásról szeretnék egy picit veled beszélni, így elhoztam nyolc tippet, amit már ma elkezdhetsz bevetni a saját életedben, amivel több időt tudsz magadnak megspórolni.

Azt nagyon jól tudjuk, hogy az idő nem pénz, az idő kincs.

Az idő értékesebb, mint az arany. Az arany azért annyira drág, mert véges, és korlátozott mennyiségben áll a rendelkezésünkre. Viszont arany nélkül bárki képes élni.

Ezért kutya kötelességünk hatékonyan és tisztelettel bánni az időnkkel ezen a Földön és nem elpazarolni ostoba tevékenységekre. Jómagam sem értem, hogy az időgazdálkodással miért nem foglalkoznak egy kötelező tantárgy keretein belül az iskolákban. De ha jobban belegondolunk, az emberi kapcsolatok kiépítése, a boldogság, a pénzgazdálkodás, és hogy hogyan alakítsunk ki magunknak egy elégedett, teljes életet, sem éppen a tantárgyak közé tartozik…

Biztosan sokan tudják, hogy mikor volt a Mohácsi vész, hogy mi az a porzó, hogy hol vannak hideg áramlatok, hogy mit bányásznak Afrikában, hogy hogyan írják helyesen, hogy lyuk, pontos j-vel vagy ly-vel. De tudjuk-e azt, hogy hogyan kell az időnkkel helyesen gazdálkodni és miért?

1. IDŐKERET

Mindig legyen egy időkeretünk. Ha gyűlésre mész, akkor szólj az asszisztensnek, vagy az egyik barátodnak, hogy tíz-tizenöt perc után dugja be a fejét, hogy egy fontos tárgyalásod van, vagy egy fontos telefonhívásod van, és uccu, ki arról a gyűlésről, mivel általában a gyűléseknek a többsége nem hoz eredményt és semmi jóra nem vezet.

2. CÉLOK


A második elegáns tipp, hogy legyenek céljaid. Ha nincsenek céljaid, akkor nem vagy motivált, hiányzik a felhajtó erő, ezért tanácsos célokat kitűzni. Ez arra ösztönöz téged, hogy jobban bánj az időddel, válogasd meg azt, hogy mire töltöd el.

3. POST-IT

időgazdálkodás, time management

A harmadik kedvencem a post-it. Írd rá a teendőidet. Lehetnek ezek icipici kis dolgok, de gondolhatsz akár egy egész napos tevékenységre is. És a színeket pedig arra is használhatjuk, hogy a fontosságuknak megfelelően állíthassuk őket sorrendbe.

Majd, amikor mindig készen vagyunk egy-egy feladattal, akkor a világon nincsen annál jobb érzés, mint megfogni azt a post-it-et, és beledobni a kukába. Ez egy jutalom nekünk a nap folyamán, hogy haladunk előre, hiszen ez az, ami úgy igazából motivál minket a nap folyamán.

Az egyik kedvenc példám az online játékok. Miért okoznak az online játékok függőséget? Nem tudom te hogy vagy vele, én még igen kicsi koromban játszottam online játékokat 11 évesen és szerencsére engem arra tanítottak, hogy ez időpocséklás, semmi jó nincsen benne. Szerencsére abbahagytam a különféle stratégiai játékokat és kimentem az utcára játszani a többiekkel.

Kicsit eltértem a témától, a lényeg az, hogy miért okoznak függőséget annyira ezek az online játékok? A World of Word Craft-al napokat a számítógép előtt ült a férjem fiatal korában. Ahogyan haladnak minden órában, van valami visszajelzés, hogy halad, hogy fejlődik. Persze ez csak egy illúzió, egy becsapás, egy hazugság, mert a való világban nem fejlődik, a való világban az élete nem lesz jobb. Sőt…

Csak online. Erre épül az online játékoknak a függősége. AZ AZONNALI ÉS FOLYTONOS VISSZAJELZÉSEKRE. A szapora jutalmakra, hogy halad előre. Pont erre jó a post-it is – az igazi életben. Úgyhogy a harmadik tipp pont ezért az egyik kedvenc tippem, használjál post it-ot és így adjál az agyadnak visszajelzést, hogy jó irányba mész, hogy sikerélményeket adsz magadnak, minden egyes elvégzett akármilyen pici feladat után is.

4. NAPTÁR

A negyedik pont pedig a naptár, a naptárnak a vezetése. Legyen sikeres vállalkozás, sikeres életmód, önfejlesztés, vagy simán időgazdálkodással kapcsolatban, de a naptár az hozzátartozik az időgazdálkodáshoz, mint a borsó a héjához. Egy további tipp, hogy ha lehet, már vasárnap este töltsük ki a naptárat, és így fókuszálva fog minket tartani egész héten, és ez is hozzá fog minket segíteni ahhoz, hogy ne legyen gondunk az időgazdálkodással.

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook-ot INGYEN most:

5. HATÉKONYSÁGI INTERVALLUM

Figyeljük meg magunkat, hogy a nap folyamán mikor vagyunk a leghatékonyabbak. Mikor vagyunk a legfókuszáltabbak, és mikor tudunk a legjobban koncentrálni? Mindenki más és más, neked megint máskor vannak azok a periódusaid a nap folyamán, amikor tényleg toppon vagy, mint például nekem.

A reggeli rigók és az esti baglyok. Én kifejezetten reggeli rigó vagyok. Az én esetemben egy kellemes alvás után felébredek, elvégzem a reggeli rutinomat, és utána van egy 4-5 órám amikor az agyam penge, és jól tudok koncentrálni.

Te is figyeld meg azt magadon 1-2 hétig, hogy mikor vannak azok az időszakok, amikor igazán hatékony vagy és sok mindent el tudsz végezni. Fontos, hogy ezekre az időszakokra oszd be a legfontosabb, legsürgősebb, legproduktívabb tevékenységeidet.

6. PRIORITÁSOK

A fontossági sorrendnek a felállítása fontos. Vedd nagyító alá az egész életed. Legyen az magánélet vagy karrier, vagy vállalkozás, és oszd be azokat a dolgokat fontossági sorrend szerint, amelyek ebben az évben, hónapban, napban elsőbbséget élveznek. Egy tizennyolc évesnek lehet, hogy a sikeres érettségi, sokkal fontosabb, mint hogy hogyan legyen jó édesanya. Egy ötvenöt évesnek lehet, hogy egy új vállalkozás megvétele sokkal fontosabb, mint az érettségi.

Ne vegyük soha se külön a privát életet és a karriert, hiszen ezek összetartoznak mint borsónak a héja.

prioritások - időgazdálkodás
Gondod van az időgazdálkodással?

Sokszor hallunk főleg nyugaton a burnout szindrómáról. Az emberek teljesen kiégnek, mert 26 évesen gyorsan, de gyorsan meg akar gazdagodni és megszünteti az emberi kapcsolatait, nem tölt elég időt a családjával, egyszerűen naponta tizennyolc órát dolgozik. Nem kell! Élni kell. Sajnos sok gurutól hallom ezt, hogy “hú most van az idő, most aztán bele kell nyomni minden időt, csak dolgozzál, dolgozzál, dolgozzál, napi 20 órát…stb.”

Hát persze így nem működik, mert tanulmányok is mutatják, hogy ez esetekben, a legtöbb esetben ennek egy burnout, egy kiégés szindróma lesz a következménye, ami egy nagyon komoly mentális betegség, sokszor évekig kezelésre szorul. Tehát évekig nem fog tudni az ember magával mit kezdeni. Tehát nagyon fontos, hogy figyeljünk oda a prioritásainkra és osszuk be, hogy mi az, ami most úgy igazából fontos.

7. IDŐSPÓROLÁS

Az utolsó előtti pont az időmegtakarítás. A sport, az egészséges táplálkozás, a 7-8 órás alvás azok olyan tevékenységek, amikbe megéri időt belefektetni, mivel az energiában és a motivációban többszörösen megtérül.

Viszont vannak olyan dolgok, amik teljesen időpocséklás. Ezeket ki kell vágni az életünkből, vagy pedig egy minimumra le kell csökkenteni. Hogyha meg akarod nézni azt a VB-t, azt az elődöntőt, akkor nézzed meg, de ne üljél minden este a fekete doboz előtt és lessed, mert az időpocséklás.

A takarítás is időpocséklás. Nem tudom, hogy neked vannak-e olyan ismerőseid, akik minden nap porszívóznak. Olyan rend van náluk, hogy a földről enni lehetne.

porszívózás - idő
Delegáld le a takarítást, hogy ne csússz meg az időgazdálkodással.

Minek kérem szépen!? Figyelj, ha csak nem vagy anyagilag független, és a porszívózás az az egyik legnagyobb szenvedélyed, akkor csináld persze. De ha nem, akkor időbeosztással oda kell figyelnünk arra, hogy hol tudunk időt megtakarítani. Ne az emberi kapcsolatainktól vegyük el az időt. Ne a testünktől az egészségünktől, a sporttól vegyük el azt az időt, hanem a felesleges dolgoktól.

Tehát vegyél elő egy papírt és írj fel minimum húsz olyan dolgot, amik teljesen feleslegesek és az életed ugyanúgy tud menni nélkülük is. Majd pedig dobd ki őket, vagy pedig tényleg csökkentsd le egy minimumra. Mint ahogy mondtam, ha majd jön az EB vagy VB, azt nézd meg, ne sajnáld magadtól, de ne ülj minden este ott a fekete doboz előtt.

A házadnak sem kell mindig patyolat tisztának lenni. Sikeres akarsz lenni, vagy tökéletes takarítónő? Jól menő vállalkozó akarsz lenni, vagy isteni szakács? Sikeres akarsz lenni, vagy tudni, hogy mi volt tegnap este a tv-ben? Sikeres akarsz lenni, vagy tudni, hogy melyik csapat melyik héten hány gólt rúgott? Dönts és cselekedj ennek megfelelően most!

8. DELEGÁLJ – és nem lesz gondod az időgazdálkodással

Az utolsó pontunk az pedig a delegáció. A delegáció az nagyon fontos dolog az önfejlesztésben.

Hogyha az a tévhitünk van, hogy “Ha valamit jól akarok csinálni, akkor nekem kell megcsinálni”, akkor itt van rögtön az első tévhit, amin elkezdhetünk dolgozni.

Sok mindent le kell delegálnunk ahhoz az életünkbe, hogy egy kiegyensúlyozott, elégedett életet tudjunk élni. Az egész üzleti világ, delegálásra épül. A kérdés az, hogy mi az, amit ledelegálsz és mi az, amit nem. Például hogyha felnő a kisgyermek, akkor három évesen általában legkésőbb be szoktuk adni a gyermeket óvodába, ez is egy ledelegálásnak az egyik fajtája. Én a takarítást, a főzést ledelegálom. Egyrészt nem élvezem, másrészt pocsék vagyok benne, harmadrészt pedig helyette azt csinálom, ami pénzt termel.

Csatolakozz a Facebook oldalunkhoz:

Ajándék önfejlesztő eBook

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook sorozatot INGYEN most:

Évek alatt összegyűjtött abszolút hihetetlen tippekkel és trükkökkel az önfejlesztés területéről, melyekkel garantáltan maradandó változást érsz el életedben. FOGADD NAGY SZERETETTEL.

Andrade Anita

A szerző

Andrade G. ANITA
Önfejlesztő tréner és EREDMÉNY COACH

További részletek >>

© Copyright  2020-2022   |   Andrade Anita by SikerGuru    |   Adatkezelési szabályzat    |   Általános felhasználási feltételek 
 Minden jog fenntartva   |   Email: anita@siker.guru