Ma az a 4 akadály kerül górcső alá, amely elválaszt minket az álom életünktől és az örök boldogságtól.
Ezek az akadályok a következők
- figyelmen kívül hagyni a megérzéseket
- a félelem és a tétlenség,
- pontban az akadályokról és a kudarcokról lesz szó
- végezetül pedig a legnagyobb problémával, illetve a legnagyobb akadállyal zárjuk, ami pedig a félelem a sikertől.
1. akadály: Megérzéseink
Tehát akkor vágjunk rögtön a közepébe, ami az első pont, más néven: hallgass a szívedre.
Figyeld meg az álmaidat, majd kövesd őket, ez pedig a belső intuíció. Annyira sokat hallunk a bizonyos hatodik érzékről és nem a Bruce Willis filmről van szó, hanem arról az angolul a „good feeling”-ről, az a bizonyos belső megérzés, az a híres hatodik érzék, ami súgja neked, hogy mi a következő lépés. Ismerős?
Nem tudom, hogy neked volt-e már megérzésed, de biztos vagyok benne, hogy tudsz legalább pár ilyen esetre gondolni. Akármennyit hallgatok sikeres embereket, beszélgetek velük, olvasom a könyveiket, nézem a dokumentumfilmjeiket, annál többször fordul elő, hogy azt tanácsolják, hogy minél jobban hallgassunk magunkra és bízzunk a megérzéseinkben. Hallgatózzunk! Neked mit sugall a megérzésed?
Igenis létezik az a bizonyos hatodik érzék és rettentő megbízható, 99%-ban igaza van. A megérzéseid éjjel-nappal dolgoznak, csak egy kicsit el kell csendesedni és figyelni kell rájuk. Hallgatni őket. Sokszor rettentően halk és alig-alig hallod meg, de ott van és dolgozik éjjel nappl. A te malmodra próbálja meg hajtani a vizet. A kérdés az, hogy menyire veszed komolyan?
De miért suttog?
Ha jobban belegondolunk, akkor a szülői programozás, baráti programozás, tanárok programoztak minket, a társadalom is eltérített minket az utunkról, ők is programoztak minket.
Már nektek is, mint nekem is abszolút fiatalon megmondták, hogy mit csináljak, mit gondoljak, hogyan gondolkodjak, és hogy miért. Ha nem úgy tettünk mi történt? Megbüntettek minket, igaz? Keményebb háztartásokban verést is kaptunk. Ez a programozás iszonyatosan elnyomja a belső megérzéseinket. Ezért suttog!
Pont ezért nagyon gyakran nem halljuk meg sajnos, akárhogy koncentrálunk.
De minél jobban bízunk magunkban, minél nagyobb önbizalommal rendelkezünk, és minél jobban elhisszük a tényt, hogy a megérzéseink abba az irányba fognak minket terelni, ahova mi vágyunk, annál hangosabb – minthogyha valaki feltekerné a fejünkbe a megérzéseinknek a hangját.
Annál hangosabban fogjuk hallani és annál egyszerűbben fogjuk hallani és annál egyszerűbben fogod észrevenni a lehetőségeket az életben és annál könnyebb lesz elkerülni az akadályokat, a problémákat és a baleseti forrásokat is pl.
Az első akadály tehát azaz, hogy nem halljuk eléggé a megérzéseinket. És hogyha halljuk is, akkor se hiszünk neki, mert már annyira át lettünk programozva.
2. akadály: a félelem és a tétlenség
A félelem általában mindenki számára ismerős.
Mitől félünk általában?
Régebben az őskorban menekültünk a mamuttól és féltünk kijönni a kis kőbe vásott odúnkból, mert veszély leselkedett ránk odakint és ez a félelem a mai napig meg van bennünk, mint ösztön. Viszont mostanában már nem attól félünk, hogy megkerget minket a mamut vagy, hogy egy hegyi farkas átharapja a torkunkat, hanem most már különböző más félelmeket tudtunk magunkban kifejleszteni.
Mik ezek?
Ilyen pl. a nevetségessé válástól való félelem, az ismeretlentől való félelem, a betegségtől, az öregedéstől való félelem, hogy megkritizálnak minket, de a legnagyobb félelmünk az mégis a szeretetnek az elvesztése.
Nem tudom, te milyen fajta ember vagy, szeretsz-e másokat boldoggá tenni, viccelsz-e másokkal…
A vicc is egy olyan dolog, ami miatt mások téged kedvelnek, tehát hogyha mondjuk van egy olyan ismerősöd, aki nagyon vicces, állandóan vicceket mesél, mindenkinek kedveskedik és mindenkivel jópofa, akkor biztos lehetsz abban, hogy ennek az embernek hatalmas nagy a szeretetvágya és retteg attól, hogy elveszíti az embertársainak a szeretetét.
De azt különböző úton és módon harcoljuk ki, hogy az emberek szeressenek minket.
Tehát igen, a szeretet elvesztésétől való félelem az egyik leghatalmasabb félelmünk.
A félelemmel kézen fogva jár a tétlenség.
A tétlenség az, ahogyan megnyilvánul a félelmünk, mert nem merünk nekiállni, mert mi lesz, hogyha sérülünk mi lesz, hogyha kinevetnek minket, mi lesz, hogyha elveszítjük ennek meg annak a szeretetét és pont ezért nem tesszük meg azt a bizonyos lépést, ami előfeltétele lenne annak, hogy elmozduljunk az általunk választott élet felé, az álmaink felé, a boldogság felé. Így bénít le minket a félelem.
És pont, hogy ezek a félelmek által kialakult tétlenség az, amely visszatart minket. Miért? Mert hogyha nem csinálunk semmit, akkor nem hibázunk, akkor nem sérülünk, akkor nem vallunk kudarcot, akkor nem tudunk tanulni és ugyanúgy nem tudunk az álmaink felé elmozdulni, majd azokat egy idő után elérni. Stagnálunk. Frusztráció alakul ki és engedjük, hogy a félelem visszatartson minket álmainktól.
Micsoda szomorú egy életet így leélni…
Na, de térjünk is át rögtön a harmadik pontra ezt már egy picit megemlítettem a második pontban is, ez az:
3. Akadályok és a kudarcok
Ezek azok a problémák, amik szintén nagyban befolyásolják azt, hogy milyen szinten fogjuk mi elérni az álmainkat. Általában a legtöbben az első akadálynál már feladják, az első kudarcnál már feladják, mert ott az agy beszól: „AHAA, én megmondtam, hogy nem fog sikerülni!” – uccu vissza a kis odúdba és meg ne próbáld még egyszer.
Ráadásul ezt a sikertelen próbálkozást tartják pajzsként maguk előtt, hogyha akárki is kérdőre vonná őket saját felelősségük iránt. Hogyan? Fel tudják mutatni, hogy de én megpróbáltam, és ezzel meg tudják úgymond még saját magukat is nyugtatni…
Az életük nem lesz jobb, ugyanúgy nem érték el az álmukat, ugyanúgy kínlódnak és frusztráltak egész nap, de ezzel az egy kis dologgal valahogyan mégis meg tudják magukat nyugtatni, hiszen én egyszer megpróbáltam, látod nem sikerült és akkor ennyi volt.
A magadba vetett hited és a kitartásod és a következetességed is ide tartozik. Nem szabad elbátortalanodni, nem szabad feladni, a célhoz vezető út ugyanis nem egyenes. Az út göröngyös és még mielőtt odaérnél, nagyon sok akadályba fogsz ütközni, és kudarcok sorozatát fogod átélni, mint minden más egyfejű kétlábú élőlény ezen a földön. NE FELEDD: A KIVÉTELEK SENKIT SE ÉRDEKELNEK ÉS TE NEM VAGY KIVÉTEL!
Nem tudom, te hogyan vagy vele, de számomra ez volt az egyetlen egy olyan dolog, amivel nagyon nehéz volt megbarátkoznom: A kudarcoknak az elfogadásával.
Én az a típus voltam, hogy én inkább meg se szólaltam én csak összehúztam magam nehogy hibázzak, nehogy kinevessenek, nehogy elveszítsem mások szeretetét, mások képzeletbeli tiszteletét. Míg el nem kezdtem önfejlesztéssel foglalkozni és meg nem nyílt számomra egy teljesen új dimenzió. Egy új világ.
Én fiatal koromban szó szerint beképzeltem magamban, hogy engem az emberek tisztelnek, és habár az egész csak egy álomkép volt, pont ezért soha nem csináltam semmit, nem bántottam meg senkit és nem kockáztattam. NEM ÉLTEM!!!
És amikor elkezdtem a személyi fejlődés, önfejlesztés, komfortzóna kihívásokat csinálni, akkor számomra ez volt a lehető legnehezebb dolog, hogy a kudarcot elfogadjam. Tudtam, lehet, hogy nem sikerül. Tudtam, lehet nagy valószínűséggel az első pár próbálkozás kudarcba fog fulladni, de mégis meg kellett tennem, mert tudtam, hogy egyszerűen nincsen más út.
4. akadály: A félelem a sikertől
Ezt az utolsó pontot Paulo Coelho ‘Az alkimista’ c. könyvéből vettem, ami Magyarországon egy nagyon híres és különösen közkedvelt könyv.
A könyvben is a négy ponton megy végig a karakter, és a leges-legutolsó pont pedig a félelem a sikertől.
Amikor már végigjárta az utat, nagyon sok energiát befektetett, amikor is tényleg ott van előtte a fa és már csak ki kell nyújtani a kezét és le kell tépni a gyümölcsöt és célba ért. Itt van az, ahol rettentő sok ember megfutamodik és ez a “félelem a sikertől” fenoménnak köszönhető. Ez egy létező dolog!
És ez a könyvben is nagyon jól le van írva, mindenkinek ajánlom a könyvet az egyik kedvenc könyvem. Tehát amikor már ott vagyunk és megérkeztünk, de mégis úgy érezzük, hogy nem érdemeljük meg, ezért eldobjuk magunktól jó messzire, magyarul szabotáljuk magunkat.
Kezdünk mindent elölről és ez ismétlődni fog, amíg méltónak nem találjuk magunk a célunk elérésére és annak a befogadására. Itt ezeket a technikákat lehet alkalmazni, mint pl. vizualizáció, személyiségfejlesztés, egy coachnak a segítsége, önbizalom növelés, a „Peer Groupod”-nak, tehát a barátaidnak, a baráti körödnek a lecserélése, agyprogramozás, tudatalatti programozások, megerősítésekkel stb.
Tehát rengeteg ember fél a sikereit megünnepelni, elfogadni majd pedig élvezni, mert úgy gondolják, hogy nem érdemlik meg. Büntetik magukat. Igaz?
Mint ahogy kicsi korunkban mi is büntetve voltunk, hogyha valami rosszat csináltuk pl. Tehát nem hisszük el, hogy megérdemeljük, ezért először jól megszabotáljuk magunkat, majd még meg is büntetjük magunkat. Csak, hogy hűek maradjuk a régi programozásunkhoz.
Az emberek nem követik hivatásukat sem álmaikat, mivel úgy gondolják, hogy nem érdemlik meg.
Itt ez a nem érdemlem meg, nem vagyok rá méltó fenomén, mert úgy gondolják, hogy úgysem tudnák elérni, úgysem tudnám megvalósítani így neki se állnak.
Ha neki is állnak, az első akadály, kudarc után feladják. Az első kudarc számít nekik valamiféle abszurd bizonyítéknak. Látod mondtam, hogy nem fog sikerülni, ugye ez a második pont. Miközben nem is tudják, hogy már alapban kudarcra voltak beprogramozva. Azt várták el, azt kapták. Ennyi.
Továbbá azt se tudják, hogy az első kudarcot ünnepelni kell, hisz az egy kristálytiszta jel, hogy végre elkezdték és végre valahára jó úton vannak. Az első lecke lezárult, fel a következőre.
A harmadik pontban félünk a megaláztatástól és ugye itt van a kedvenc mondatunk mi lesz, ha – ilyen mi lesz ha – mondatokat használunk saját magunk megnyugtatására. Nem merünk sérülni, mert a társadalmi halállal azonosítjuk a kudarcot. Ha kudarcot vallunk mindenki utálni fog, nem kapunk szeretetet és megsemmisülünk, meghalunk.
Nem tudjuk, hogy még mielőtt nagyon jó lesz, előtte nagyon rossz lesz.
Annyira imádom ezt a gondolatot, hisz annyira sokan nem hiszünk magunkban, hitetlenek vagyunk, mert rossz. De minden rossz után jön a jó. És az egyetlen egy utolsó visszatartó ok pedig a negyedik pont – most egy kicsit összefoglaltam – hogy nem hiszünk benne, hogy megérdemeljük.
Így nincs más lehetőségünk, tehát nincs más választásunk, hogyha tényleg el akarjuk érni azt, amit szeretnénk az életünkkel, minthogy sem, feljebb kell tolnunk a színvonalat, feljebb kell tolnunk a normáinkat, mert különben megrekedünk azon a szinten és nem mozdulunk.
Beállítódik egy szint, ahogy stagnálunk és az csak tele van frusztrációval, mivel minden emberi lény úgy lett kialakítva, hogy fejlődjön, hogy tanuljon, hogy nőjön lelkileg, spirituálisan, és hogyha valahol megállsz, stagnálsz, nem nősz tovább, akkor ott frusztráció és boldogtalanság fog kialakulni, akarva akaratlanul is.
Tehát ez volt a négy pont. Remélem érdekesnek találtátok. Ha igen, akkor egy megosztással támogassátok a blogomat légyszíves.
