8 tényező, ami a mai vállalkozóknak a legnagyobb kihívást jelenti

Ma az a nyolc tényező kerül kivesézésre, amivel a legtöbb vállalkozó bizony hadilábon áll.

1. Tényező: CSAPATÉPÍTÉS

Az egész világon olvasgattam róla, beszélgettem külföldi vállalkozókkal is, hogy mi a legnagyobb problémájuk, és bizony ez nemzetközi szinten az egyik legnagyobb probléma.

Hogyan építsünk hatékony, sikeres, boldog csapatot? Hogyan vegyük fel a megfelelő alkalmazottat, majd azt hogyan motiváljuk?

Majd pedig amikor már felvettük az embereket, vagy az embert, akkor ott 2 problémánk lehet:

  1. Az egyik probléma az az, hogy egy idő után rájövünk, hogy az ember nem megfelelő a munkára. Majd pedig lehet, hogy nem megfelelő embert vettük fel, amivel semmi gond nincsen, mert igen, ilyenek előfordulnak méghozzá nem is olyan ritkán. A hibát akkor követjük el, amikor azt az embert nem rúgjuk ki, mert félünk, vagy sajnáljuk, vagy rokonról, barátról, ismerősről van szó és nem akarunk neki rosszat. Itt kezdődik a csapatépítésnél az egyik legnagyobb probléma.
  2. Azt nézzük meg, hogy melyik a legolcsóbb, az általában nem a leghatékonyabb, legokosabb beosztott szokott lenni…

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook-ot INGYEN most:

2. DELEGÁCIÓ

Aztán a második nagy tényező, kihívás, amivel a legtöbb vállalkozó küszködik a delegáció.

Amikor elkezded a céget építeni az elején még mindent te csinálsz. A probléma ott kezdődik, amikor ez már évekig elhúzódik és az ember ötven különböző feladatkört próbál ellátni.

“Ha valamit jól akarok, akkor nekem kell csinálni.” – tévhitben szenved, és ezért nem delegál.

Viszont sokszor, ha már delegálni szeretne, de nem tudja, hogy mit. Nem tudja hogyan. Nem tudja kinek… és sokszor nem mer belevágni.

Végezetül pedig a kinek – sok kontár van odakinn és megtalálni a megfelelő embert, akinek delegálunk, nagyon kihívó tud lenni.

Úgyhogy a delegáció az a második legnagyobb kihívása a mai vállalkozói közösségnek.

3. Tényező: EGYEDÜLLÉT

És még itt amúgy hozzátenném, hogy pont, hogy amiatt, hogy nem delegálnak, rettentően egyedül érzik magukat és pont ezért, ez a harmadik pontunk: az egyedüllét.

Számos olyan ember keres meg üzleti coaching kapcsán, hogy egy szakértőre lenne szükségük, aki már épített fel vállalkozást, aki tudja, hogy miről van szó. Mivel nagyon sokan panaszkodnak, hogy a környezetükbe sajnos nincs egy olyan ember se, aki tudná őket támogatni. Úgyhogy ha másért nem, már csak ezért az egy dologért sokan szoktak felkeresni és segítséget kérni, hogy coachingoljam őket.

A másik része az egyedül létnek az pedig a szaktudás. Milyen marketing stratégiát kell felépítenünk, hogy néz ki egy üzleti terv, mikor forduljunk segítséghez, kit béreljünk fel adótanácsadónak… és így tovább.

4. Tényező: KNOW HOW

És pont ezért, a negyedik pontunk a know how: A szaktudás.

Ha nem tudjuk, hogy hogy kell egy vállalkozást nyitni… általában bele se vágunk. A bizonytalanság nagy visszatartó erő.

sikerkönyvek vezetőknek
  • Most akkor Kft-t csináljak vagy Bt-t?
  • Katás vagy egyéni vállalkozó?
  • Hogyan is van az adózás?
  • A felelősség vállalás?
  • Az elszámolás?
  • Milyen kötelezettségekkel jár egy vállalkozás pontosan?
  • Termék előállítás? Hogyan célozzam meg a célcsoportomat? Ki egyáltalán az én célcsoportom? Hogyan adjak el – különböző eladási technikák, a marketing…

5. Tényező: VEVŐSZERZÉS

A jó, megbízható fizető, folyamatosan rendelő vevőknek a beszerzése.

Rengeteg könyv, hanganyag, tanfolyam létezik, ahol téged megtanítanak arra, hogyan szerezzél vevőket.

Sajnos a magyar irodalomban nem tudok sok információt szolgáltatni, mivel mint tudjátok, én az összes információmat angol, eredeti nyelven hozom be nyugatról, illetve néha németül is szoktam csipegetni.

Pont ezért mérhetetlenül fontos az angol nyelv elsajátítása, mivel Magyarországon be van szűkülve az irodalom a know-how, a szaktudás a vállalkozás építéssel kapcsolatban.

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook-ot INGYEN most:

6. Tényező: ADÓZÁS

A hatodik óriási nagy kihívás az pedig az adózás, illetve a költségvetés. Sokan ezt ledelegálják ugye egy adótanácsadónak. Viszont a jó adótanácsadó az olyan ritka, mint a fehér holló. Továbbá ő nem fog helyetted gondolkodni akármennyire is akarod. Nem fogja helyetted megoldani a problémáidat, mert ő csak egy-két dologban fog neked segíteni.

Ha vállalkozó vagy, akkor bizony tisztában kell lenni az adórendszerrel. Tisztában kell lenni azzal, hogy mi az a költségvetés, hogy mi az a haszonkulcs, hogy mi az a beszerzési ár, és hogy onnan hogyan kell tovább kalkulálni a különböző költségvetési formákat, mert ezt neked senki nem fogja megcsinálni. Illetve persze, ha olyan szerencsés vagy, hogy találsz egy jó adótanácsadót, az pedig nem kis pénzedbe fog kerülni.

7. DÖNTS! GYORSAN!

akaraterő és döntéshozatal

Nekem világ életemben megmondták, hogy én mikor, mit csináljak. Amikor megszülettem a szüleim parancsoltak nekem, aztán elmentem általános iskolába, ott a tanáraim mondták meg, hogy mikor, hogy, mit csináljak és miért. Habár legtöbbször nem mondták meg, hogy miért, csak csináld, ne kérdezd, fogd be a szád.

Aztán elmentem középiskolába, ott ismét a kollégiumnevelő tanárai mondták meg, hogy mikor menjek aludni, hogy hogyan gondolkodjak, hogyan viselkedjek, azt pedig a tanáraim tanították. Ami az egyetemen folytatódott, ahol a professzorok mondták meg, hogy hogyan forog a világ.

Majd az egyetem után elkezdtem munkahelyen dolgozni, ahol meg a főnökeim, akik nekem utasításokat adtak. Vagy amikor valamit rosszul csináltam, mentem hozzájuk, hogy főnök lécci, oldjad meg, mert én ezt így elrontottam, és a főnök megoldott helyettem mindent általában.

Aztán kikerültem a vállalkozói életbe. Senki nem volt ott, aki nekem megmondja, hogy mit csináljak. Hirtelen az ismerőseim, a barátaim se tudtak nekem segíteni… A döntéshozatal nagy felelősséggel jár. Néha egy-egy fontos döntésen ál vagy bukik az egész életed, az egész vállalkozásod, a gyerekeid, a családod megélhetősége.

8. Tényező: IDŐGAZDÁLKODÁS

Az egyetemet és a főiskolát szoktam hozni összehasonlítási alapnak. Ausztriában főiskola az egy olyan hely, ahova be kell menned minden nap, reggeltől délutánig, különben nem végezheted el a félévet és nem kapod meg a bizonyítványaidat.

Ezzel szemben az egyetem Ausztriába olyan, hogy egyáltalán, de nem kell bemenned, sőt én a bécsi gazdasági egyetemet végeztem el, és nekünk csak pár olyan tantárgy volt, ahova be kellett menni és ott kellett lenni fizikailag is. Például előadásokat kellett tartanunk, csapatmunka, interjúk stb.

Ez ugyanígy van az alkalmazotti és a vállalkozói világban is igaz. Hiszen az alkalmazotti világban is be kell menned minden reggel, hogyha nem mész be, akkor a főnököd egy idő után nagyon ideges lesz és szankciókat fog bevezetni, igaz?

A vállalkozóknál viszont mi a helyzet? A vállalkozóknak senki se veri a hátát, hogy keljél fel reggel ötkor, senki se mondja nekik, hogy most ma tanuljál a vevőszerzésről három órán keresztül, hogy menj el a tanfolyamokra, hogy ismerkedjél, hogy építsd a vállalkozásodat, hogy fejlesszed magadat, hogy vegyél fel, most vegyél fel új embereket.

Hogyha alkalmazott vagy, akkor ott meg van általában adva, hogy reggel nyolctól ötig lehúzod azt a nyolc, kilenc, néha tíz órát és akkor annyi volt. Egy vállalkozó nem tudja, hogy hol a határ. Ez veszélyes is lehet. Te is hallottál már a 16 órás munkanapokról a hét 7 napján az év összes napján?

Hogyha valami olyanba kezdesz, ami a szenvedélyed, amit imádsz csinálni, akkor bizony könnyen beleeshetsz egy olyan csapdába, hogy naponta tizenhat-tizennyolc órákat dolgozol a vállalkozásodon, mert minél gyorsabban oda akarsz érni, minél gyorsabban fel akarod építeni a vállalkozást

az idő üti a pénzt

Ezt irányítani nagy kihívás.

Sok guru sajnos erre tanít minket, hogy hát az elején húsz órákat dolgozzál a vállalkozásodon. Az alvás luxus meg ilyen badarságokat. A fenéket! Kivéve ha ki akarsz égni és le akarod magadat betegíteni.

Te is tudod, hogy milyen fontos a napi 7-8 óra alvás, igaz? Mindegy, hogy alkalmazott vagy, vagy vállalkozó. Muszáj. Persze az elején kicsit intenzívebben kell az első pár évben nyomnod a munkát, de amikor 5-10 év múlva is csak a vállalkozásodnak élsz, az már nem normális.

Egy pszichológus ismerősöm magyarázta el a megoldást szerintem a legjobban:

“Figyelj, oda fogsz jutni a célodhoz biztosan, mert már megvan a stratégiád. Most, hogy öt év múlva érsz oda, vagy nyolc év múlva érsz oda, az semmifajta különbséget nem fog jelenteni számodra. Kivéve azt, hogyha öt év múlva érsz oda, azaz öt évet meg fogod bánni, mert csak a vállalkozásodnak éltél és elhanyagoltad az emberi kapcsolataidat, elhanyagoltad az egészségedet, és elhanyagoltál még sok más dolgot a világodban.

Mígnem, ha pár évvel tovább tart a cél elérése, mert annyira nem sürgős és nyolc év alatt odaérsz, így is, úgy is oda érsz, akkor az a nyolc csodálatos, fantasztikus év lesz, mert végig élvezted az egészet úgy, hogy mindennek szenteltél elég figyelmet és semmit nem fogsz megbánni. Nem hajszoltad magad halálra, elég időt töltöttél gyerekeiddel és élvezted az életet.

Úgyhogy pont ezért, az időgazdálkodásnál nagyon oda kell arra figyelni, hogy igen, dolgozni kell a vállalkozásunkon, de nem úgy, mint egy eszement, hanem ésszel, nem idővel, hanem ésszel.

Ha nagyon okosan akarsz az idővel gazdálkodni, akkor áldozatokat kell hoznod – semmi tv, semmi online játékok és talán az internet használatot is visszafoghatnád.

Valójában senki nem fogja azt mondani a vállalkozónak, hogy reggel öt van, keljél fel, mert ha a vállalkozó akar, akkor akár tízig is elszundikálhat. Persze, hogyha már beindult a vállalkozás, és mondjuk, vannak vevők és a vevők reggel hatkor hívogatnak téged telefonon, az már megint egy másik tészta. De az elején, amikor még csak elkezded építeni a vállalkozásodat és még nincs annyi vevő, vagy úgy igazából még nem indult be semmi, az az igazán nagy kihívás, időgazdálkodás szempontjából.

Csatolakozz a Facebook oldalunkhoz:

Ajándék önfejlesztő eBook

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook sorozatot INGYEN most:

Évek alatt összegyűjtött abszolút hihetetlen tippekkel és trükkökkel az önfejlesztés területéről, melyekkel garantáltan maradandó változást érsz el életedben. FOGADD NAGY SZERETETTEL.

Andrade Anita

A szerző

Andrade G. ANITA
Önfejlesztő tréner és EREDMÉNY COACH

További részletek >>

© Copyright  2020-2022   |   Andrade Anita by SikerGuru    |   Adatkezelési szabályzat    |   Általános felhasználási feltételek 
 Minden jog fenntartva   |   Email: anita@siker.guru