Hogyan gondolkodnak a legsikeresebb vállalkozók?

Volt egyszer egy kislány, aki minden évben megkérdezte édesapját: Apa, apa, el tudsz vinni minket a nyáron Disneylandbe? A válasz mindig egy szomorú és lemondó „nem” volt. Az édesapa majdnem belehalt, hogy nem tudja megadni a gyermekének, amit szeretne. Majd kezébe vette az irányítást, évek alatt felépített egy sikeres vállalkozást, és miután kitartó, következetes munkájával, mentorokkal és coach segítségével megteremtette a családjának az anyagi biztonságot, akkor mit gondolsz, hova vezetett első útjuk? Való igaz, elvitte kislányát Disneylandbe. Az az út neki egyértelműen sokkal többet jelentett, mint a kislánynak. Azaz út maga volt a bizonyíték, hogy minden lehetséges, ha igazán akarjuk.

Képzeld el milyen lenne, ha a saját urad lennél?

Képzeld el már van saját céged és olyannyira haszontermelő, hogy akár már nyugdíjba is mehetnél, milyen lenne az?

Mennyire változna meg az életed? Mi lenne könnyebb? Hogyan javítaná a kapcsolataidat? Több időt töltenél talán a szeretteiddel, jobban meg tudnátok mindent beszélni.

Mire fordítanád az időt?

Mi a fontos neked?

Milyen lenne a saját uradnak lenni és azt csinálni akkor és ott, ahol TE akarod?

Milyen érzés lenne? Milyen érzés lenne reggel felkelni és nem azon aggódni, hogy késel a megbeszélésről, amit a hátad közepére se kívánsz, hogy mekkora profittal fogjátok zárni az évet, hogy közeleg az adóbevallás vagy hogy milyen idióta a könyvelőd J.

Egy anyagilag biztos jövőt, egy sikeres vállalkozást és egy boldog, kiegyensúlyozott életet felépíteni ugyanis nem piskóta és belevalóságot, kitartást és következetességet követel.

üzleti coaching

ÜZLETI COACHING CSOMAG

Mert mindenn üzletembernek kell egy kiváló coach!

Nekem mindig is az volt az álmom, mint édesanya, hogy itthonról akartam dolgozni azért, hogy itt legyek a gyermekeimmel, hisz olyan hamar felnőnek, és nem akarom ezt az óriási élményt kihagyni az életemből – a lehetőséget, hogy látom ahogy felnőnek. Bizony rengeteg anya reggel lerakja valahova gyermekét és csak délután látja ismét munka után, amikor már hulla fáradt ezért igazából nem tud a gyermekkel lenni sem agyban, sem lélekben. Ráadásul sokan otthon még nekiállnak főzni, takarítani, magyarul még azt az időt sem töltik a gyerekekkel. Tudsz ezzel azonosulni? Szomorú, igaz? Ez a legnagyobb rémálmom és a legnagyobb felhajtóerőm is egyben…

Milyen lenne, ha lényegesen több időt tudnál eltölteni gyermekeiddel, szeretteiddel, pároddal és az emberekkel, akik fontosak számodra azt csinálva, amit te IGAZÁN csinálni akarsz?

Nincs más dolgunk csak követni a sárga köves utat.

A kijárt utat, amit előtted már több százezren kijártak, majd leírták a szerzett tudás, trükköket és tapasztalataikat könyvekben, melyeket én folyamatosan tanulmányozok és most visszaadom neked egy részét ennek a blogbejegyzésnek a formájában.

6 észjáráson fogunk ma végigmenni.

Itt is van az első:

1. Problématudat

Ezrek bizonyítják nap mint nap, hogy sikeres vállalkozást kiépíteni nincs sem korhoz, sem országhoz sem pedig nemhez kötve. Akkor mi a baj?

Az oktatási rendszer Magyarországon és szerte a világban úgy van kialakítva, hogy az ne a vállalkozókat oktassa és tanítsa, hanem alkalmazottakat gyártson. Igaz?

Megérteni az oktatási rendszert nagyon fontos. Az iskolától várják a csodát, ahogyan azt én is tettem. Majd megérteni, hogy miért elengedhetetlen az önfejlesztés, mindegy ki vagy pedig a második legfontosabb lépés.

Létfontosságú.

Viszont nem csak az oktatási rendszert használja világ vezetősége irányításunkra, hanem a TV-t is, igaz?

Szerinted mit akarnak elérni a TV-vel?

Az a rengeteg éneklős műsoroktól az ostobábbnál ostobább valóságshowkon keresztül a reklámokig, a hírekig és még ki tudja manapság miket néznek nagyon sokan.

Mire használja a világ vezetősége a TV-t? Hogy féljünk, igaz? Itt a migránsok jönnek, ott leszúrták, amott a háború.

A legnagyobb meghökkenésemre az egyik ismerősöm mesélte múltkor, hogy a mai általános iskolai földrajzkönyvben Olaszország egy olyan országként van megjelölve, ahol az migránsok beáramlanak Európába.

Magyarul már nagyon kicsi korban elkezdenek minket félelemre programozni, igaz? De a TV ettől eltekintve viszi a pálmát.

Viszont itt egy kérdés: Szerinted neked ettől jobb lesz akármi is az életedben, hogyha nézed a TV-t? Persze, hogy nem!

Sokan mondjátok, hogy „De Anita, nekem ez a szórakozás!”

Tanulmányok kimutatták, hogy az agyfrekvencia, az agyhullámok kisimulnak, amikor TV-t nézzük. Magyarul abszolút megszűnik a gondolkodás. Mindenki saját maga döntse el, hogy ez jó dolog-e vagy sem.

Ha vállalkozás építés közepén vagy, akkor annyit elárulhatok, hogy nem jó…

Nem tudom, ismeritek e Csikszentmihályi Mihály Flow című könyvét? Vastagabb könyv, de megéri kiolvasni. Azt írja, hogyha szórakozni akarsz, akkor az a Flow nevezetű állapotban a legideálisabb a testi és szellemi egészségedért. Ilyen tevékenység például a sport, az olvasás, a barátokkal eltöltött idő, a barátokkal eltöltött játékok, de a leghatékonyabbnak mégis a fizikális szórakozást írja le.

áramlás, flow

Mindenki tudja, hogy a sikeres vállalkozás a sikeres vállalkozói gondolkodásmódtól lesz sikeres, semmi mástól. Ma már tény, hogy az egyeltelen egy nagyobb különbség a sikeres és a sikertelen vállalkozó között a gondolkodásmódban rejlik. Ezért vagy itt, igaz?

Meg akarjuk tanulni a sikeres gondolkodásmódot, ami durván kifejezve nem más, mint agyprogramozás. A TV-ről még Csikszentmihályi is igyekszik lebeszélni minket, hiszen nemcsak elbutít minket, hanem még ennek a tetejében egy teljesen hibás és rossz programozási nyelvet ülteti el bennünk.

Miért?

Ha itt vagy, akkor nagyon is jól tudod erre a választ, igaz? A hogyan építsek fel egy sikeres vállalkozást esti TV show-val még jómagam sem találkoztam.

Meg kell értenünk a mai oktatási rendszer célját és ennek megfelelően kell cselekednünk és behozni a lemaradásunkat mentális és intellektuális szinten. Meg kell tanulnunk, hogyan gondolkodnak a sikeres emberek és el kell sajátítanunk azt.

2. VállalkozásodON dolgozni és nem a vállalkozásodBAN

Biztos vagyok benne, hogy páran már hallottátok ezt a kifejezést:

VállalkozásodON dolgozni és nem a vállalkozásodBAN!

Most például valóban a vállalkozásodON dolgozunk és nem pedig a vállalkozásodBAN, igaz?

Szerinted mikor dolgozol a vállalkozásodBAN?

Milyen folyamatokat végzel, mit gondolsz, amikor a vállalkozásodBAN dolgozol?

Tehát a vállalkozásodBAN dolgozunk, amikor, például: mindennapi dolgokat csinálunk, a to do listánkat, amik bevételhez vezetnek, mint például megrendelés teljesítés, számla kiállítás, papírmunka, alapanyagok megrendelése, beszállítók keresése, számlák befizetése, adók elrendezése vagy találkozó a könyvelőddel, vagy az eladás, szemtől szembeni beszélgetés a leendő vevőddel, a potenciális vevőddel, vagy akár csomagolás.

Ezeknél mind-mind a vállalkozásodBAN dolgozol.

A másik része az egyenletnek, amikor a vállalkosodON dolgozunk:

Ilyen például, amikor leülsz és tervezel. Tervezel rövid távon. Tervezel hosszútávon.

Mikor terveztél utoljára? Ha több mint 1-2 hete, akkor már ideje van ismét tervezni, célokat finomítani, igaz?

üzleti coaching

ÜZLETI COACHING CSOMAG

Mert mindenn üzletembernek kell egy kiváló coach!

Kérdéssorozat:

  • Mik a napi lefolyások a cégedben?
  • Hogy néz ki az 1 éves terv, 5 éves terv, 10 éves terv?
  • Milyen az üzleti struktúrád?
  • Mikor lesz a következő üzleti találkozó a master mind csoportottal?
  • Hogyan fejleszted az alkalmazottjaidat, hogy hatékonyabbak legyenek és sikerre vigyék a céged?
  • Mikor lesz a következő önfejlesztő szeminárium?
  • Mikor lesz a következő vállalkozói észjárás tréning?
  • Hogy néz ki a marketing stratégiád?
  • Írd le az üzleti modelledet és hogyan fogod bővíteni a céged?
  • Milyen munkatársakra lesz pontosan szükséged az elkövetkező 12 hónapban?
  • Milyen készségeket kell kifejlesztened magadban, hogy gyorsan és hatékonyan fejlődjön a céged?
  • Hogy néz ki a networking stratégiád?

Egyszerű kérdések, megválaszolása már kicsit összetettebb, igaz?

Fontos a 20/80 arány.

Mit jelent ez?

Időd 20%-t a vállalkozásodBAN dolgozol és 80%-t a vállalkozásodON.

Amikor én a Coala Trachten gyermekruha kereskedelmi vállalkozást akartam kiépíteni, akkor kigúvadtak a szemeim, amikor ezt először hallottam.

Úgy gondoltam, hogy ez hülyeség. Nekem nincs időm fejlődni meg terveken dolgozni. Nekem most fontosabb sokkal a vevőszerzés, vevőkapcsolat ápolás, termelésnek leadni a megrendeléseket, kommunikáció velük, kommunikáció a beszállítókkal aztán csomagolni, dobozolni, postára futkosni, számlákat írni, panaszokat kezelni kell.

Különben is, ha én nem csinálom ezeket a dolgokat napi 16 órában, akkor úgy mégis ki fogja?

Egyik mentorom feldobta a delegálás ötletét.

„Te, Anita, gondoltál már arra, hogy segítséget keresel?”

„Áh, nincs rá se pénzem.” „Áh, a másik nem csinálná olyan jól.”

Közel egy évembe került megérteni a 20/80 ráció koncepcióját.

„Jah, hogy én fizethetek filléreket egy középsulis lánynak, hogy hajtogassa össze és csomagolja be helyettem azt az 1000 darab lányka ruhát, ami holnap megy Svájcba.”

„Az online marketing tényleg ledelegálható ilyen egyszerűen?”

„Komolyan felvehetek valakit, aki árulja helyettem a termékeimet.”

Majd persze ennek következtében maradt időm az üzletfejlesztésre, terjeszkedésre, önfejlesztésre és arra, hogy terveket dolgozzak ki, hogy hogyan fogom növelni a vállalkozásom.

VállalkozásodON dolgozz és ne a vállalkozásodBAN, különben az élétben nem jutsz egyről a kettőre és csak panaszkodni fogsz barátaidnak, milyen elfoglalt vagy és mennyi dolgod van és hogy semmire se érsz rá… ismerős?

3. Szkepticizmus

Görög szó. Jelentése: Körbenézni, megfontolni.

Ettél már valaha is rosszat? Igen. Még mindig eszel? Igen.

Ugyan így működik a vállalkozás építésben is.

Csak azért, mert már megégetted magadat a múltban… mi is buktunk már pénzt, néha nem is keveset, de ez nem azt jelenti, hogy megállunk, feladjuk és abbahagyjuk. Ez a folyamat része.

A múlt nem egyenlő a jövővel.

Ha szkeptikus vagy, akkor félsz.

Igaz?

Az azt jelenti, hogy félsz, hogy megégeted magad, ezért leereszted a mércét, hogy ne essél olyan nagyot.

Ha szkeptikus vagy, akkor nem éled bele magad annyira, igaz?

Nem arra játszol, hogy nyerj, hanem arra játszol, hogy ne veszíts.

Sok ember nem érti meg, hogy sok minden nem fog sikerülni. Garantálva van az, hogy néha bele fogsz bukni, pénzzel, idővel. Rossz szemináriumra mész, kidobott pénz és idő az ablakon. Ez van. Meg fog történni. Garantált.

A sikeres emberek amúgy nem bukásnak és csalódásnak élik meg, hanem minek?

Tanulási lehetőségnek, sőt úgy gondolják, hogy a legnagyobb leckék a bukásban vannak.

A sikeres emberek azok az emberek, akik a legtöbbszőr pofára estek, néha több millió, több száz millió forintokat elbukva.

Kudarc = Feedback

Minél több kudarcod van, annál gyorsabban fejlődsz. Alapfeltétel: Tanulj a hibáidból.

4. A duma olcsó

a duma olcsó

Sok beszédnek sok az alja. „Talking is cheap”, azaz a duma olcsó mondják az angolok.

Sokan mondják, hogy akarják – vajon a szavaik egyensúlyban vannak a tetteikkel?

Mennyire akarják keményen?

Nem fejlesztik magunkat. Nem tanulnak. Nem sikeresek.

Mit jelent ez?

Biztos te is ismersz olyan embereket, akik mondogatják: „Én vállalkozásba kezdek.”

Aztán évekkel később valószínűleg még mindig a munkahelyén csücsül nap nap után frusztráltan a nem létező vállalkozásáról álmodozva. Ismersz ilyen embereket, én is.

Vagy az egyik kedvenc példám. Egyik vállalkozó ismerősöm újságolta a minap:

„Én most márkaépítésben kezdtem.”

„Szuper, hogyan?”

„Megvettem ezt a könyvet az XY-tól.”

„Aha, de jó, de mit csinálsz márkaépítéssel kapcsolatban?”

„Hát egy marketing cégnek fizetek havonta, hogy forgalmat küldjenek a webáruházamra.”

„Akkor te nem márkát építesz, hanem reklámozol.”

üzleti coaching

ÜZLETI COACHING CSOMAG

Mert mindenn üzletembernek kell egy kiváló coach!

Ne becsüld magad alá, szerezz be egy coachot és kötelezd el magad. Itt vagy egy jó tipp, amit nem rég hallottam egy abszolút sikeres Dollár multimilliomos embertől:

„Igyekezz olyan találkozókra olyan klubokba elmenni, ahol minimum nagyon kényelmetlenül érzed magad, mert mindenki már sokkal előbbre tart, mint te. Na ott tudsz igazán fejlődni és tanulni.”

Tehát ne dumáljunk róla, csináljuk és tanuljunk.

De itt is van a következő pont:

5. Hogyan maradj fókuszált?

Sok mindent ki kell próbálnod, ami magában foglalja a kudarcokat is természetesen. Igaz? Ha csinálunk új dolgokat, amiket eddig még nem csináltunk, akkor nagy az esély, hogy belebukunk.

Sokszor hallom tőletek, hogy „De Anita, én nem tudom, hogy mit csináljak. Nem tudom, hogy mihez kezdjek.”

Persze, hogy nem tudja, mert még nem próbált ki szinte semmit se.

Ez olyan, mint amikor egész életedben csak egyfajta ételt ettél, például, ha eddig csak hamburgert ettél. Nem próbáltad a japán ételeket, malajziai, indiai konyhát, kínait, igaz?

Akkor honnan tudod, hogy mik vannak a nagyvilágban?

Honnan tudod, hogy mi lehetséges?

hogyan maradjunk fókuszáltak

Honnan tudod, hogy mit szeretsz, ha csak egy ételt próbáltál, csak egy városban éltél, csak bizonyos emberekkel lógtál egész életedben?

Amikor mi eldöntöttük 6 éve, hogy vállalkozók leszünk rengeteg minden kipróbáltunk. Voltam alkalmazott 2 helyen is 3 éven keresztül, dolgoztam saját családi vállalkozásomban. De nyitottunk eBay boltot, belebuktunk, mint ahogy az Amazon boltba is.

Létrehoztunk egy gyors randi céget, elkezdtem hónapokig angolul bloggolni, tanítottam közösségi média marketinget, próbáltunk tequilát importálni, aztán egy cseh sört akartunk értékesíteni, volt oktatási videó tréning próbálkozás multiknál. Egy tucat dolgot kipróbáltunk, ami nem sikerült.

Próbálkoztunk.

Ezért az elején még mindent ki kell próbálnod, mert onnan fogod megtudni, hogy mit szeretsz és mi az, ami neked működik.

Arra is jó, hogy kiderítsd, hogy mi az, amit abszolút nem akarsz.

Aztán ha már jó pár dolgot kipróbáltál, akkor már körülbelül tudod, hogy mit szeretsz, mint nem szeretsz, mi működik és mi nem, mik az erősségeid és mik a gyengeségeid. Ez már a következő szint lesz.

Itt már válogatósabbá válsz és megkomolyodsz és már nem mondasz mindenre igent.

Az elején minden szart megnézel, igaz? Én tudom. Minden szeminárra elmész, minden tanfolyamot megveszel, minden fajta Youtube videót meghallgatsz, mert kutakodsz, keresed a választ, ismerkedsz a különféle dolgokkal. IGEN-t mondasz mindenre. És ez teljesen rendben van, mert hogyha elég dolgot kipróbáltál, akkor azt mondod:

„Oké, kipróbáltam ez a csomó dolgot, és ezek közül ez a kettő érdekel, amit élvezek, amiben jó vagyok.”

De utána, amikor már csak erre a pár dologra fókuszálsz (lehetőség szerint egyetlen egyre), akkor eliminálhatod az összes zavaró tényezőt. Ezen a ponton kell elkezdeni megtanulni NEM-et mondani, igaz? Ekkor már nem nézel mindent, hanem a kiválasztott területedre fókuszálsz és az összes többire NEM-et mondasz.

Ez a második szint.

Itt már az időd nagyon értékes dolog, ezért céltudatosabban osztod be, mert már nem egy fiatal kölyök vagy, aki mindenre igen-t mond, igaz? Már megházasodtál, esetleg vannak babák.

Ha mindenre igent mondok, akkor fókuszált tudok maradni?

Abszolút nem.

Ezen a szinten már tudod, mit akarsz csinálni az időddel. Ezért tudsz fókuszált maradni.

Sok embernek a problémája – és figyelj, hogy ismersz-e ilyen embereket – nem tudnak nem-et mondani, mert még mindig a kölyök szintjén vannak, igaz? Fénylő tárgy szindróma. Minden érdekli, nem tudja mit akar, mert nem próbált ki elég dolgot a kölyök szinten, ezért most igent mondanak mindenre és ebből kifolyólag nem tudnak fókuszáltak maradni. Rohadtul félnek.

Az emberek félnek, az emberek nem tudnak fókuszáltak maradni, mert félnek, hogy kihagynak valamit, hogy kimaradnak valamiből, oké

Félnek, mert bizonytalanok, hogy valami működni fog-e vagy sem, mert nem próbáltak ki elég dolgot és nem vallottak elégszer kudarcot, igaz?

Ne félj már annyira, mondj igent. Mi a legrosszabb, ami történhet?

Merj igent mondani és majd, ha ott tartasz, akkor majd megtanulsz NEM-et mondani. De kezd mindig az első szinten.

üzleti coaching

ÜZLETI COACHING CSOMAG

Mert mindenn üzletembernek kell egy kiváló coach!

Az utolsó szinten pedig már a NEM-ek dominálnak. Itt már szikla szilárd nemcsak az egyéniségük, hanem az anyagi és mentális jólétük is. Már tudják, hogyha ez kudarcot vall, akkor van A terv, ha az is, akkor van B terv, ha az is, akkor van C terv és így tovább. Ezen a szinten már annyira sok lehetőség van, hogy céltudatosan szelektálnunk kell és 99%-ban bizony nemet kell mondani. Ez sok embernek nem fog tetszeni. Sok ember nem szereti ugyanis, hogyha elutasítod őket. De ezen a szinten ez a tennivaló és ez teljesen rendben van, mert az élet túl rövid…

Tudd, mit akarsz. Ismerd az erősségeid. Tanulj meg igent mondani, hogyha kezdő vagy az első szinten.

Tanulj meg nem-et mondani, hogyha már a feljebbi szinteken tartasz.

Így tanulj meg fókuszált maradni, mert a mai világ elnyel, megrág és kiköp, ha nem maradsz fókuszált.

Következő pontunk. Eddig minden szuper? Ha van kérdés, akkor írjátok fel nyugodtan, a végén visszatérek rá, rendben van?

6. A lustaság egyenlő az elfoglaltsággal

Engedd meg, hogy kifejtessem ezt a gondolatot.

„Sokan mondjátok, hogy Anita, de nekem nincs rá időm. Vagy Anita, ha tudnád, hogy mennyi dolgom van, mennyire elfoglalt vagyok.”

A kérdés nem az, hogy van-e rá időm. Ugyanannyi időd van, mint Bill Gatesnek, vagy akármelyik jólétben élő embernek. 24 óra, 7 nap hetente. Mi a különbség?

A kérdés az, hogy hogyan vásárolhatok magamnak több időt, hogy a fontos dolgokat csináljam, amik közelebb mozdítanak engem a céljaimhoz.

Mik ezek a fontosabb dolgok?

Mert minden, amit csinálsz, annyi mindent lehet csinálni, nekem is annyi dolgom van, de mire akarsz fókuszálni? Kérdezd meg magadtól a következőket:

„Ezek segítenek nekem a célom elérésében? Ebből profitálni fog-e a családom a szeretteim? Ebből tudok-e pénzt csinálni? Ez gazdagabbá fog engem tenni? Ez boldogabbá fog engem tenni?”

Erre akarsz fókuszálni!

Néha úgy hiszem, hogy az elfoglaltság … a lustaságnak az egyik formája. Biztos ismertek ti is olyan embereket, hogy állandóan elfoglaltak, de úgy igazából nem haladnak előre az életben, igaz? Ők a rossz dolgokkal vannak elfoglalva nem a fontos dolgokkal. Nincs meg nekik ez a kérdéssor.

Sokan mondják:

„Oh én rohadt elfoglalt vagyok, annyi dolgom van.”

De a fontos dolgokat csinálod, vagy csak cseszed az időd olyan dolgokkal, amik nem segítenek a célod elérésében, amiből nem fog a családod profitálni, ami nem fog neked pénzt csinálni és gazdagabbá tenni, illetve ami nem fog boldogabbá tenni.

Felmutatsz eredményeket? Produkálsz eredményeket? Ez a legfontosabb dolog. Erről van most szó, erről beszélek.

Lehetsz te nagyon elfoglalt reggeltől késő estig, de ha nem gyártasz eredményeket vele, akkor nem jól csinálod, igaz?

Neked kell a döntéseket meghoznod.

A gazdag emberek is nagyon elfoglaltak. A kérdés az, hogy ők folyamatosan és tudatosan arra fókuszálnak, ami fontos és ami eredményeket termel, de legfőképp, amit nem tudnak ledelegálni senki másnak, igaz?

Mire gondolunk mi itt most?

Példának okáért:

A házvezetést ledelegálható, a közösségi média marketing ledelegálható, a videóvágás és szerkesztés ledelegálható, és még sok sok már munka ledelegálható, mert nem kívánják meg a jelenléted, igaz?

Én például személyesen coachingolok embereket, ez nem ledelegálható, mivel én csinálom.

Ilyen még reggeli sport, edzés – a testedet nem tudod odaadni senkinek se, hogy sportoljon helyetted, igaz? Te kellesz hozzá.

Ismeritek ezeket a delegációs alapelveket?

Még mit nem tudsz ledelegálni? WC-re menni nem ledelegálható.

A marketing hitetések megszerkesztését, email kampányok létrehozása?

Ledelegálható.

A lényeg az, hogy tud mivel vagy elfoglalt és delegáld le azt, amihez te nem vagy szükséges.

És ez kegyetlen precizitással kell figyelned nap, mint nap. Ettől függ az életed minősége és a szeretteid életének a minősége és boldogsága. Ezen áll vagy bukik szó szerint minden.

Végül, de nem utolsó sorban:

Abszolút kristály tiszta céljaidnak kell lennie ahhoz, hogy tudd, hogy milyen lépéseket kell egyáltalán megtenned ahhoz, hogy elérd a céljaidat. Oké?

Ha nem tudod, mit akarsz, akkor itt kell kezdeni.

Abszolút kristály tisztán kell látnod, hogy milyen eredményeket akarsz elérni.

A cél és az eredmény az nem ugyanaz, igaz?

Tudjuk a különbséget a cél és az eredmény között? Ez akkor fontos, amikor tervezünk.

üzleti coaching

ÜZLETI COACHING CSOMAG

Mert mindenn üzletembernek kell egy kiváló coach!

Egy mondatban megfogalmazva egyszerűen:

Az ember célokat tűz ki, hogy elérjen egy vágyott eredményt, mialatt az eredmény meghatározása segít a célkitűzésben.

A lustaság egyenlő az elfoglaltsággal.

Tudjuk, hogy mivel vagyunk elfoglalva nap, mint nap, óráról órára.

Delegáljuk le azokat, ahova

  • nem kellünk személyesen
  • nem tartozik a fontos tevékenységek közé

Határozzuk meg a kívánt eredményeket.

Az utolsó pontunk pedig:

Ne törődj azzal, hogy mások mit gondolnak rólad

Fejezzük be végre az aggódást, hogy mások mit gondolnak rólad

A legtöbb ember annyira aggódik, hogy ez megállít minket

Bekorlátozza azt, hogy cselekedjünk.

Csak gondolj bele, hadd kérdezzek valamit: mennyivel lennél már előbbre a vállalkozásoddal, mennyivel lennél sikeresebb, ha nem érdekelne, hogy mások mit gondolnak rólad?

Valószínűleg jóval.

Annyira rá tudunk izgulni, hogy ki mit gondol rólunk, igaz?

vajon mit fognak mondani, ha ez meg az történik, de valójában nem te vagy a gond.

Hadd szemléltessem egy példával:

Ahogyan haladsz az utadon és egyre sikeresebb leszel, tudod mi fog történni?

Sokkal több kritikát fogsz kapni.

Logikus, nem?

Többen utálni fognak, sőt megpróbálnak majd neked betenni. Ez tény.

Ez így volt 1000 éve, 100 éve és ez így van most is és így lesz a jövőben is.

Beszélj akármelyik multimilliárdos vállalkozóval. Ezt meg fogja neked erősíteni.

Na most az emberek azt hisznek el, amit akarnak. Az emberek azt hiszik el és fogják fel sokszor valóságuknak, amit a TV-ben látnak.

Elhiszik azt, amit az interneten látnak, mint az igazságot, miközben tudjuk, hogy akárki bárki bármit és bármikor posztolni tud az interneten.

Ugyanígy van velem is. Engem is többen utálnak és kritizálnak. Érdekel? Még egy pillanatig se. Sőt. Örülök. Mit jelent, ha minél több utálóm van, akkor annál….sikeresebb vagyok, igaz?

Miért engedném meg, hogy idegesítsen? Értékes időt és energiát vonnék el tőletek, hogy tanuljak, termeket fejlesszek, és jobban tudjalak titeket szolgálni. Miért csinálnám ezt? Kit érdekelnek a zsörtölődő utálók?

Ne engedd, hogy ez visszatartson!

Fejlessz ki vastag bőrt az arcodon.

  • Nem számít mások mit gondolnak rólad. Nem számít, mert itt van, amit tanultam.
  • A 20-as éveidben annyira aggódsz amiatt, hogy ki mit gondol rólad.
  • A 30-as éveidben egyre kevesebbet törődsz azzal, hogy ki mit gondol rólad.
  • A 40-es éveidben rádöbbensz, hogy SENKI se gondolt rólad valójában semmit, mert SENKIT se érdekelsz.

Annyi szarsággal kell nekik is megbirkózniuk a saját kis életükben, hogy idejük se energiájuk sincsen a te szarságaidról gondolkodni.

ne törődj azzal, mit gondolnak

Mi meg fogunkat összeszorítva éjjelente stresszelünk:

„Oh istenem de mit gondol ez meg az rólam, ha meglépem mit fognak rólam gondolni, uram isten, jézusom, ááááááá.”

Miközben a többiek nem is ignorálhatnának téged jobban. A legkisebb gondja is abszolút milliószor nagyobb nálad.

Nem törődni mások véleményével egy képesség és olyan, mint egy izom. Használd, vagy elveszíted.

Gyakorold figyelmen kívül hagyni azt a bizonyos belső hangot, hogy mindenki téged néz és mindenki téged figyel.

Megnyugtathatlak senkit se érdekelsz saját magadon kívül. Ezt most már elhiheted.

Miért fontos ezt elhinnünk?

Nemcsak azért, mert a hitrendszerünk irányítja minden egyes mozzanatunk, hanem mert ameddig ezt nem hisszük el, addig nem fogunk belevágni, nem fogjuk meglépni, nem fogunk hibázni, nem fogunk tanulni se fejlődni és nem élünk fel a teljes potenciáinkig.

Számomra még a mai napig sokszor nehéz ezt a belső hangot lehalkítani. Ezért kell gyakorolni.

Ne törődj azzal, hogy mások mit gondolnak rólad. Értékes energiát veszel el a vállalkozásépítéstől, lelassul a fejlődés, továbbá szarul fogod magad érezni, abszolút felesleges. Időpazarlás.

Minden embernek 24 órából egy nap, igaz? A kérdés csak annyi, hogy ki mivel tölti azt a 24 órát. A sikeres vállalatvezetők nem azért alkalmaznak üzleti coachokat, mert unatkoznak, így van ez?

Éppen ellenkezőleg, nagyon tudatosan osszák be idejük. A coaching nem kerül időbe, a coaching időt spórol.

Ide tartozik a magányos farkas szindrómája is, mert ezmiatt sikertelen egy vállalkozás.

Ebben bizony sokan szenvednek, akinek már VAN vállalkozása. De mit is jelent ez pontosan? Itt van Konrád, aki 2001-ben kezdte mérnöki cégét és bizony hamar rá kellett jönnie, hogy a cég nem úgy teljesít, ahogy ő azt szerette volna. Voltatok már így? Nem tudta pontosan mi a probléma, de nem nőtt a cég, nem nőtt a hasznon.

Habár a coachingról nem tudott sokat, mégis rettentően izgatott lett az első ülés után, mivel rengeteg célzott kérdést kapott coachától, aminek hatására hétről hétre jobban megértette azt, hogy miért nem nő a cég úgy ahogy kéne. Hátráltatta, hogy barátokat alkalmazott így nem tudott tárgyilagosan dönteni soha. Többek közt elbocsájtani sem tudott embereket, akik egyáltalán nem voltak produktívak.

Hátráltatta, hogy nem delegált, továbbá ő volt a legnagyobb tudású a cégben, így hiányzott a csapat is. Nem mérték az eredményeket. Nem voltak meghatározott szerepek és ezért fejetlenség volt a cégben. Szépen lassan kiiktatták a nagyobb hibákat, olyannyira, hogy csupán 18 hónap leforgása alatt Konrád teljesen átszervezte a cég működését, 20%al csökkentette a kiadásokat és a bevételt 2 millióról 14 millióra növelte! De ami a legfontosabb, hogy végre jutott elég ideje családjára és szeretteire.

Hadd kérdezzek valamit. A te időddel mi a helyzet?

A te családoddal mi a helyzet? Eleget látod őket? Mint például, amikor elszalasztod kislányod balettelőadását, visszakapod valaha is azt az időt? Nem kapod, igaz? A pénzzel mi a helyzet? A legtöbb embernek a pénz minden hónapban jön a számlájára, de az idő sose jön vissza. A pénz havonta visszatér hozzád, nem igaz?

Tehát, amire kérlek, hogy fogd meg az eszközöd, ami havonta visszatér hozzád és használd fel, hogy egy csomó időt meg tudj spórolni. A pénz nem is számít annyira, mint az idő. Tehát persze megcsinálhatod a szerencsédet saját magad, tök egyedül, megtanulhatod mi a fontos a vállalkozás építés elején, hónapokat vesztegethetsz el, mert döntésképtelen vagy pár kérdéssel kapcsolatban, de kérlek az a rengeteg idő, amit teszteléssel és kipuhatolással töltesz el, sose jön vissza. Fogd a pénzed és költsed inkább segítségre most, hogy később könnyebb legyen és több időd maradjon

Itt van példának Péter egy tipikus független vállalkozó. Sokat és keményen dolgozott a praxisáért, ahol, mint pénzügyi szakértő dolgozik. Mégis 15 elteltével padlón találta magát, mivel habár az üzlet stabil volt és nyereséges, nem tudta már értékelni az elért sikereket továbbá az üzlet megkövetelte állandó jelenlétét és nem tudott elszakadni. Ezért is nagyon nehezére esett élvezni a munkáját és nem tudta mitévő legyen, ráadásul felesége panaszkodott, hogy sosincs otthon.

Coaching segítségével Péter felfedezte legnagyobb problémákat, miken azonnal elkezdtek dolgozni, továbbá visszaállítani az egyensúlyt életében. Ez nemcsak az üzleti életében segítette őt, hanem a magánéletben egyaránt. 6 hónapon belül 30%-al nött az üzlete és a stressz szintje jelentősen lecsökkent. Míg jóval kevesebbet dolgozott úgy érezte, hogy jövőre megduplázza bevételét. De ami a legfontosabb, hogy végre több időt tölthetett családjával.

Nézz erre az új lehetőségre úgy, mint egy villanykapcsolóra. Én segítek neked rövid időn belül hihetetlen eredményeket elérni és áttöréseket átélni. Ha úgy érzed, hogy eddig kicsit mintha sötétben tapogatództál volna, akkor most felkapcsoljuk a villanyt és a gondolkodásmód tréning lesz maga a villanykapcsoló, ami azt jelenti, hogy neked kell megnyomnod, hogy világos legyen. A döntés a te kezedben. A kulcsfontosságú előny abból származik, hogy már bizonyítottan bevált stratégiákat tanulsz folyamatosan.

üzleti coaching

ÜZLETI COACHING CSOMAG

Mert mindenn üzletembernek kell egy kiváló coach!

Nézz erre az új lehetőségre úgy, mint egy villanykapcsolóra. Én segítek neked rövid időn belül hihetetlen eredményeket elérni és áttöréseket átélni. Ha úgy érzed, hogy eddig kicsit mintha sötétben tapogatództál volna, akkor most felkapcsoljuk a villanyt és a gondolkodásmód tréning lesz maga a villanykapcsoló, ami azt jelenti, hogy neked kell megnyomnod, hogy világos legyen. A döntés a te kezedben. A kulcsfontosságú előny abból származik, hogy már bizonyítottan bevált stratégiákat tanulsz folyamatosan.

Csatolakozz a Facebook oldalunkhoz:

Ajándék önfejlesztő eBook

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook sorozatot INGYEN most:

Évek alatt összegyűjtött abszolút hihetetlen tippekkel és trükkökkel az önfejlesztés területéről, melyekkel garantáltan maradandó változást érsz el életedben. FOGADD NAGY SZERETETTEL.

Andrade Anita

A szerző

Andrade G. ANITA
Önfejlesztő tréner és EREDMÉNY COACH

További részletek >>

© Copyright  2020-2022   |   Andrade Anita by SikerGuru    |   Adatkezelési szabályzat    |   Általános felhasználási feltételek 
 Minden jog fenntartva   |   Email: anita@siker.guru