Ez a bejegyzés a gyereknevelésről szól. Mint tudjátok, nekem is van két gyermekem.
Az egyik az egy hároméves kislány, a másik pedig egy 8 hónapos kislány. Most a 8 hónapos kislányt annyira még nem tudom nevelgetni. Ő csak alszik meg iszik, meg eszik. A hároméves kislányom viszont pont most van abban a korban, hogy szereti a mamit tesztelgetni. A mami meg nagyon szereti persze a kihívásokat.
Őszintén szólva, nem feltétlenül tartom magamat nagyon jó anyukának, hanem inkább megfelelőnek. Véleményem szerint mindig van az a kis rés, hogy az ember minél jobb legyen. Minél jobban tudjon fejlődni, akár a vállalkozásában, akár a magánéletében, vagy akár, mint szülő.
1. Példakép
Nekünk szülőknek, véleményem szerint az az egyik legfontosabb szerepünk a gyermekünk életében, hogy példaképek legyünk. Ha valóban valamit akarsz adni a gyermekednek, akkor az legyen az, hogy úgy viselkedsz most, ahogy te akarod, hogy a gyermeked majd viselkedjen a jövőben.
A gyermeknek nullától öt éves korig van a “programozási intervalluma”. Addig tudatalatti állapotban vannak és a tudatalattijuk csak úgy szippantja be azt a sok tudást, meg azt, amit te adsz neki. Amit tőled lát és amit te csinálsz.
Ezért van az, hogy te is, ha jobban belegondolsz, a nulla és öt éves korod között nem sok mindenre emlékszel. Az igazán élénk emlékek azok öt-hat éves kortól vannak meg az emlékezetünkben. Legalábbis én így vagyok vele.
Nagyon fontos tudomásul vennünk azt, hogy a mi dolgunk az, hogy úgy programozzuk be azt a kis gyermekünket, ami üresen születik, mint egy üres váza és olyan dolgokat pakoljunk bele, amik majd őt szolgálni fogják.
2. SZUPERGYEREKET NEVELEK!
Sok anyuka be van azon görcsölve, hogy a hároméves gyereke már tudjon írni, meg olvasni, meg két nyelven beszélni, meg kitörölje a saját popsiját. Ja, és ne is beszéljünk arról, hogy mi van, hogy egy hároméves gyereken még pelenka van. Huhú akkor aztán nagyon meg leszünk kritizálva.
Abszolút, de nem kell bestresszelni.
Az én gyerekem is még három évesen most szokott rá a bilire, illetve a vécére. Egészen három, majdnem három éves koráig pelenkát hordott és én abszolút, de nem zavartattam magamat, mivel nekem az sokkal kényelmesebb volt. Én azt nem szégyellem, és kb. nem érdekel, hogy más erről mit gondol.
Továbbá abból a gyermekemnek az égvilágon semmi kára nem fog származni, hogy két és fél évesen, kétévesen vagy háromévesen kezdte el a bilit használni. Sok anyuka meg belerokkan abba, meg a szégyenbe, hogy az ő gyereke még nem használ bilit.hallottak napja Mexikóban
Persze, tudom, büszkék akarunk lenni a gyermekeinkre. Véleményem szerint, és én mindig ehhez próbálom magamat tartani, én nem azért vállaltam gyereket, hogy büszke legyek rá. Azért vállaltam gyereket, hogy abból a társadalom hasznot húzzon, és hogy a gyermekem boldog legyen, és hogy megtapasztalja a mi kis világunkat.
Sok szülő itt fut vakvágányra, aholis nagyon próbálja ráerőltetni a dolgokat a gyerekre. Például az egyik ismerősöm, és meg kell jegyeznem, hogy le a kalappal azok előtt az édesanyák és édesapák előtt, akik oktatják a gyerekeiket.
Itt most nem arról van szó, sőt, hogy is lehetne arról szó, hogy nem szabad a gyereket oktatni. Nagyon is kell oktatni, de ezt mind lehet játékosan. Ezt mind lehet úgy megtanulni, hogy ő is élvezi és természetesen semmit nem lehet ráerőltetni arra a gyermekre, de erre is majd ki fogok térni egy pillanat múlva.
Tehát igen, le a kalappal előttetek. Van egy ismerősöm, aki már ezt annyira túlzásba vitte, hogy mindenfajta kreatív játékot megvesz a gyerekének. Tényleg háromévesen már írni tudott, meg már olyan gyönyörű szépen tudott beszélni. De, amikor elmegyek hozzájuk a lakásba, nem lehet látni a sok játéktól, mert mindenfele játékok vannak. Szoktam neki mondani, hogy itt már óvodát nyithatnál, mert itt mindenfajta képességképző játék megtalálható, ami a világon egyáltalán létezik.
Ha te ezt valóban megengedheted magadnak, idegileg, agyügyileg és még ez mellett még te tudsz magadra fókuszálni, le a kalappal előtted. Legtöbb nő be van stresszelve, nincs ideje semmire, nincs ideje magára, de mégis megveszi a játékokat, mert úgy gondolja, hogy a társadalom megkritizálja, hogyha nem. Mígnem a gyereknek másra nincs szüksége, csakhogy anya vele legyen és figyelje, ahogy egy műanyag pohárral 2 órán keresztül játszik, vagy a gyurmával játszik minden nap órákon keresztül.
Kire rakod rá először az oxigén maszkot?
Képzeld el, hogy ott ülsz egy repülőgépen, zuhan lefele a repülőgép és lejön az oxigén maszk. Ott van melletted az ülésen a hat éves kislányod.
Kire rakod rá először az oxigén maszkot?
Érdekes, amikor én meg szoktam kérdezni az embereket – amúgy a válasz nyilvánvaló – és a nem nyilvánvaló választ kapom, nagyon-nagyon elcsodálkozom azon, hogy úgy mégis mit gondolnak.
A válasz természetesen az, hogy az anyuka először önmagára rakja rá azt a maszkot. Miért? Mert például, ha először a gyerekre rakja rá a maszkot, ő meg közben beájul. Aztán persze landol a gép és ki kéne szállni, ki kéne vinni a gyereket. Akkor nem fogja tudni senki sem kivinni a gyereket, mert anyuka be van ájulva. Úgyhogy éppen ezért mind a ketten meghalnak.
De!
Hogyha az anyuka először magára rakja rá a maszkot, és utána gyerekre, akkor ő magánál lesz, amikor leszáll a gép és ki tudja vinni a gyereket a repülőgépből. Így mind a ketten megmenekülnek. És ez az alap lényege annak, hogy először magunkról kell gondoskodni.
A tapasztalat azt mutatja, hogy megfeleléskényszerben szenved a nőknek a többsége. Ezért, ha mondjuk, elmennének a barátnőjükkel egyet koktélozni, akkor már totál lelkiismeret furdalásuk lenne. Mert akkor uramisten, de rossz anya vagyok, ki fogja fölolvasni az esti mesét a gyerekemnek. Egy, annak a gyereknek van egy apja is. Kettő, hogyha a gyereknek egyszer-kétszer nem olvasod fel azt az esti mesét, semmi nem fog történni.
Tehát hölgyeim, arra biztatnálak titeket, hogy először ti, aztán a gyerek. Mivel, hogyha ti nem vagytok kipihenve, ha nem vagytok kiegyensúlyozottak, akkor, hogy is gondolhatnánk, hogy a gyerekről majd tudunk megfelelően gondoskodni.
A gyermeknek, három-négy éves gyermeknek arra van szüksége, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott szerető édesanyukája legyen, aki puszilgatja. Nem arra van szüksége, hogy tudjon öt nyelven beszélni, meg számolni oroszul meg magyarul. Hanem tényleg arra, hogy te kipihent legyél.
Ha te mindig a gyerekedet helyezed előtérbe, akkor, hogyha csak tényleg nem vagy egy olyan édesanya, aki tudja kezelni, akkor nem jut elég idő magadra. Na és akkor erről ennyit, ez volt a második pontunk, hogy először magaddal törődjél, és utána a gyermekkel.
3. ADNI IGENIS, HOGY JÓ ÉS KELL MINDIG, MINDENKINEK, FELTÉTEL NÉLKÜL!
A következő pontunk egy nagyon érdekes pont. Steven Coveitől tanultam ezt, azt hiszem egy hangos könyvet hallgattam az autóban, és akkor mondta ezt nekem, hogy a gyerekeknek meg kell tanítani, hogy hogyan adjanak.
Hiszek a karmában és abban is hiszek, hogyha adok, akkor kapok. Persze most, hogy kétszeresét kapom vagy háromszorosát kapom vagy kevesebbet kapok, vagy többet kapok, az már tök mindegy. Az a lényeg, hogy aki ad, az kap. Először mindig adni kell. És szerintem a gyermekeknek ezt nagyon fontos megtanulni.
Steven Covey tanított egy nagyon jó kis trükköt. Az öt éves kisfiának a születésnapján adott egy csokor, kb. tíz darab lufit. Kimentek a főtérre, és mondta a kisgyereknek, hogy ezt most add oda tíz idegen embernek. Csak nézte a gyermeknek az arcát, ahogy felvidul, azt az örömöt a szemébe, ahogy futkorászik és odaadja idegeneknek a lufit. Az idegenek pedig visszamosolyognak rá és megköszönik neki, abból rettentő sokat tapasztal és rettentő sokat tanul a gyerek. Nem csak nem lesz félős, hanem alapból már megtanul, nagyon korán adni.
4. NE A GYEREKET SZIDD, HANEM A VISELKEDÉSÉT!
– Punish the sin – love the sinner!-
Nagyon figyeljünk oda, hogyan figyelünk a gyerekkel. És ezt egy pszichológustól tanultam, és tök érthetően elmagyarázta, ha azt mondod a gyereknek, hogy te vagy a hülye, te vagy lassú, te nem jól csinálod, akkor az, teljes mértékben lerombolja a gyereknek az önbecsülését. Ehelyett ne őt szidjuk, hanem a viselkedését, amit csinálsz az rossz, ahogy csinálod, az a rossz, amit csináltál az helytelen, tehát nem a gyerek a hülye, amit csinál, az a hülye. Nem a gyerek a rossz, maga a lénye, hanem ahogy viselkedett az a rossz.
És ez egy iszonyat jó tipp volt, és én is tudatosan odafigyelek, hogy hogyan beszélek a gyerekhez, mivel természetesen itt most nem akarunk extrémekbe menni, Amerikából sokan halljátok ti is, biztos vagyok benne, hogy itthon is találkoztok olyan szülőkkel, ahol a családban a gyerek a főnök, a gyerek a király, és ez egy extrémitás.
Nem szabad, hogy a gyerek legyen a főnök, és nem szabad, hogy a gyerek legyen a király.
De a másik extrémitás sem jó, ahol ütik-verik a gyereket, meg a gyereknek, “kuss” a neve, meg a gyerek a hülye, meg abszolút, de nem figyelnek oda rá, hanem mint mindig – Horacius, aranyközépút, mindig középen találkozunk.
Tehát igen, oda kell figyelni, hogy mi a gyereknek az erőssége, és azon a vonalon megengedni neki, hogy tovább fejlődjön. Oda kell figyelni, hogy ne romboljuk le a kreativitását, hogy építsük az önérzetét, hogy építsük az önbecsülését és arra is oda kell figyelni, mert ugye minden éremnek kettő, kettő darab oldala van, hogy az a gyerek meg legyen fegyelmezve.
Például, és most lehet, hogy meg fogtok ezért kritizálni, de én utálom, amikor például az orvosi rendelőbe vagyunk, és a gyerek feláll a székre, és az anya nem szól rá. Néha már, majd, hogy nem, én szólok rá. Tudom, hogy helytelen dolog, tudom, hogy nem lenne szép tőlem, de egyszerűen én ilyen alap dolgokra nagyon allergiás vagyok.
5. AZ ARANY RUTIN SZABÁLY
Ötödik pontnak az egyik problémánkat hoznám, és pont ezzel kapcsolatos, hogyan neveljük meg azt a gyereket. Esténként a mi kis drága kislányunk, nem akar soha se lefeküdni, és mindig visít, hogy még kell neki víz, hogy még kell neki pisilni, hogy anyu még olvasson fel neki egy mesét, hogy az apu még vegye ölbe, hogy még egy puszi, hogy még takarjam be, és így tovább, és így tovább, ismeritek, tudjátok, hogy miről van szó.
Úgyhogy utána jártam, hogy ezt, hogy lehetne kiiktatni, és egyetlen egy dolgot találtam, méghozzá egy fél órás esti rutinnak a bevezetését. Tehát mikor szépen lenyugszik, szépen lassan elcsendesedik a gyerek, és úgymond rávezetjük arra, hogy most pedig alvás lesz.
Na, most ez így szép és jó, viszont a következetességgel volt nekünk gondunk, mivel a reggeli rutin az szuperül megy, mert akkor az ember még nagyon toppon van, meg pörög, de este már totál lemerül az elem, és nagyon nem tudjuk magunkat rávenni, hogy fél órát kövessük ezt a fajta rutint.
Úgyhogy igen, ezzel még problémáink vannak, hogyha erre esetleg lenne valami megoldásotok számomra, valami tippetek, akkor legyetek olyan drágák, hogy nekem kommenteljétek meg, mivel online erről nem találtam semmit, ismerőseimnek nincsen ilyen problémái, úgyhogy milyen tippet adnátok egy olyan édesanyának, akinek a hároméves gyermeke éjjel, este lefekvés előtt fél órát visít, mert ő nem akar aludni.
6. LÉGY KÖVETKEZETES! MINDIG
Az utolsó pontként pedig mindenképpen meg szeretném említeni a következetességet. Tehát igen, nekem ez az egyik gyengeségem. De attól függetlenül például egy-két-három éves gyerek lehet, hogy nem tudja mit jelent az, hogy hétfőn szabad ezt csinálnod, de szombaton már nem szabad ezt csinálnod.
Az orvosi rendelőben nem állhatsz fel a székre, de otthon felállhatsz a székre…
Ebből szabad, abból nem.
Magyarul mondva, amit nem szabad itt, azt akkor ott se lehessen neki véghezvinni. Mindenképpen következetesnek kell, hogy maradjunk a gyerekkel, mert a gyerek még nem tud különbséget tenni a napok, az órák között, és épp ezért nagyon fontos, hogy mindig, mindent ugyanúgy csináljunk, mivel a gyerekek imádják a rutint.
Ez lett volna ez az pár pont, amit meg szerettem volna veletek osztani. Remélem élveztétek a bejegyzést, meg szeretnélek titeket kérni, hogyha tetszett osszátok meg Facebookon az ismerőseitekkel.
Köszönöm!
Egy nyugodt anyuka…
