SZOKÁS
Először is mi az a szokás? A szokás sok ismétlés által automatizálódott cselekvés, amely valamilyen szükséglet kielégítésére alakult ki. Egy cselekvés rendszeres gyakorlásának hatására a tudatos cselekvés tudattalan készséggé, szokássá alakul, tehát egy automatikussá váló cselekvés. A szokások nagyban segíthetik vagy gátolhatják az egyén fejlődését, céljai elérését és személyes boldogságának megteremtését. A szokás határozza meg életed minőségét. Az ember nem is gondolná, hogy mennyire fontosak a jó szokások és hogy mi végeredményben a szokásaink vagyunk.
Viszont a szokásokban az a legjobb, hogy tanulhatók.
TÉNY: A jó szokásokat nehéz elsajátítani, viszont könnyű velük együtt élni, mivel megkönnyítik életünk. Míg a rossz szokásokat nagyon könnyű felvenni, viszont nagyon nehéz velük élni és képesek pokollá tenni életünk.
Mindkét esetben döntéseid, magatartásod, beállítottságod, baráti társaságod befolyása által alakítod ki magadnak a szokásaid hosszú évek során. Majd ezek a kis rituálék határozzák meg életed. Mit szólsz egy olyan életcélhoz, ahol olyan szokásokat, rítusokat alakítasz ki magadnak, amik jó egészségez, gazdagsághoz, elégedettséghez és igazi jóléthez vezetnek az élet minden területén?
„Előbb megformáljuk a szokásainkat, majd a szokásaink formálnak minket” / John Dryden
Az igazság az, hogy egy vadonatúj szokást felvenni időigényes. Az elején sok fegyelem szükséges hozzá. Nem beszélve arról, hogy az elején nagyon sérülékeny. Olyan, mint egy vékony papírlap, könnyen szakad. De idővel, ha kitartóak vagyunk, egyre erősödik, míg végül sziklaszilárd lesz. Ne felejtsük el azonban, hogy ugyanúgy egy már jól bejáratott, sziklaszilárd rossz szokást rettentő nehéz elhagyni vagy megváltoztatni. Gondoljuk a cigarettára, az egészségtelen ételekre, a káromkodásra, körömrágás, kinek mi. De az életben semmi sincs ingyen. Így egy boldog, kiegyensúlyozott életért is meg kell dolgozni.
Statisztikák azt mutatják, hogy egy új szokás felvétele 21 napig tart. Tehát, ha ki szeretnél alakítani egy új jó szokást, nem kell mást tenned, mint 21 napon keresztül fegyelmezetten csinálni minden nap. Véleményem szerint ez lehet ilyen egyszerű, de azért biztosítjuk be magunkat, hogy maradandó legyen a siker.
Olvasd el a könyvem és sajátítsd el
a sikerhez vezető apró szokásokat!
Miért akarnék én akármit is változtatni a szokásaimon, ha annyira nehéz?
Mert megéri a fáradozást, megéri az átmeneti fájdalmat. Tegyük fel, hogy problémád van az alakoddal, testsúlyoddal. Nézd meg magad jól. Nézd meg magad a jelenlegi helyzetedben. Ami most vagy ebben a pillanatban, azokat a szokásaid alakították ki. Hiszen senki sem kényszerítette le azt a csokitortát a torkodon. Megszokásból tetted. Ha meg tudod határozni, azokat a szokásokat, amik hátráltatnak, és megszabadulsz tőlük. Majd meghatározod azokat a szokásokat, amik megkönnyítik az életed és felveszed őket, utána sínen van az életed és mindenfajta megerőltetés nélkül élvezheted munkád gyümölcsét.
Nézzünk egy példát: Egészség
Ha egészségről van szó, ránézel egy emberre és rögtön meg tudod állapítani pár alapvető szokását. Egy nagyon elhízott személyt látsz az utcán, mire gondolsz? Mik lehetnek a szokásai az egészségével kapcsolatban? Valószínűleg reggel rögtön betér a legközelebbi Starbucksba egy szuper, extra nagy adag csokis, karamellás frapuccsinos, kapucsínós latte kávéért és hozzátesz még egy sajttortát is. A sporttal, mint szokással valószínűleg úgy van, hogy nagy ívben kerüli. Szokásaihoz tartozik valószínűleg este jó későn és jó zsírosat menni és mindenhova kocsival menni. Aztán vannak olyan emberek is az utcán, akikre ránézel, és rögtön megállapítod azt a (jó) szokását, hogy minimum hetente 4-szer egy fitneszteremben dolgozik a testén.
Tehát, ha kifejezetten egészséggel kapcsolatos szokásokról beszélünk, akkor ezek azok a szokások, amiktől az függ, meddig fogsz élni és milyen minőségű életet tudsz magadnak biztosítani. Meg persze az apróságok, bikini szezon hölgyeim, vagy amikor nem férünk bele egy kedvenc ruhadarabunkba. Nem utáljuk ezeket mind? Továbbá abból indulok ki, hogy senki sem szereti a betegségeket.
A dohányzás is csak egy szokás. Rossz szokás, ha nem lenne világos. Minél hosszabb ideje dohányzol, annál nehezebb lesz megszakítani a szokást. És minél hosszabb ideje fegyelmezed meg magad, hogy nem teszed a szádba a cigarettát vagy például reggelente fél órával előbb felkelj és sportolj valamit, annál könnyebben fog menni. Egy idő után oly módon szokásoddá fog válni, hogy nem tudsz nélküle élni.
Na, most a sportról senki sem gondolja, hogy rossz szokás, igaz? De ott van az étkezés. Minél többet emlékezteted magad arra, hogy a finomított cukornak semmi tápanyag értéke nincs és a szervezetednek nemcsak nincs rá szüksége, de nagymértékben rongálja is azt, annál jobban elhiszed, míg végül megtörténik a várva várt áttörés és nem használsz cukrot a főzéshez. A borsófőzelék is akkor finom, ha borsó ízű, és nem cukor. Aprócska szokások ezek, viszont, ha sok aprócska jó szokásod van, akkor azok óriási dolgokra képesek. Ez így van a rossz szokásokkal is sajnos.
Figyelj, eldöntheted, akár ma, hogy milyen ember akarsz lenni. Hunyd be a szemed és képzeld el azt az embert, aki szeretnél lenni. Senki nem akadályoz meg ebben. A képzelőerőd csak a tiéd, és csak te tudod használni. Mondjuk, ha összeszedhetnéd mind azokat a tulajdonságokat, amiket akarnál magadnak, ha nem lennének határok, akadályok. Milyen jellemzői vannak ennek az embernek? Külső, belső tulajdonságok, embertársaihoz viszonyuló kapcsolata, anyagi háttere, egészsége, magabiztossága, önbecsülése stb.
Hunyd be a szemed és lásd a lelki szemeid előtt azt a személyt, akivé szeretnél válni. Hunyd be a szemed, kivéve, ha autót vezetsz. Nézd meg jól, mit látsz? Egy alaposan kidolgozott felsőtestet vagy egy feszes popót, egy Ferrarit, hogy benne ülsz, egy tengerparti nyaralót.
Most tényleg azt kívánhatod, amit csak akarsz. A határ a csillagos ég. Hogy nézne ki ez a tökéletes ember, ha nem lennének korlátok. Milyen tulajdonságokkal rendelkezne? Milyen lenne a teste, a testtartása, a tekintete, a magabiztossága? Mit kívánnál magadnak, ha tudnád, hogy meg fogod kapni, amit kérsz? Milyen életet kívánnál?
Hagyj magadnak időt elképzelni ezt az embert. Leállíthatod a felvételt és írd össze magadnak ennek az eszményi embernek a tulajdonságait. Minden, ami eszedbe jut, ne fogd vissza magad.
Légy egy picit önző, adj helyet magadnak életedben. Fordíts rá időt, ha több órát vesz igénybe a feladat, vagy esetleg hetekig kell rajt meditálnod, rajta, semmi gond. A lényeg, hogy tényleg éld bele magad, hogy milyen ember, ki szeretnél lenni és jól gondold át a választ.
Majd ha ez megvan, akkor jöhet a következő lépés. Mint második feladat, elgondolkodhatsz rajt, hogy egy ilyen embernek milyen szokásai lehetnek. Nézd meg a jellemzőit, amiket leírtál egy papírra, majd gondold át, hogy milyen szokásokkal bír ez a személy. Próbálj, meg több szokást összeszedni minden jellemzőhöz. Most írd össze ezeket a szokásokat.
Ezek után nem kell mást tenned, mint felvenni azokat a szokásokat, s utána minden megy magától automatikusan.
Rögtön nézzünk is meg párhuzamosan ehhez egy példát. Válasszuk ki az egészséget. Milyen ember akarsz lenni ezen a téren? A legtöbben azt válaszolnék, egy fitt, egészséges, energetikus ember egy bomba jó testtel megfűszerezve. A túlsúly általában egy nagyobb probléma fejlődő országokban. Tegyük fel, hogy a célod egy egészséges test, ami a te esetedben például 15 kiló leadásával jár együtt. Ez egész reális a mai világban. Határozzuk meg a szokásokat. Milyen szokásai vannak annak az embernek, akinek egy esztétikus, fitt, egészséges teste van, és mindig tele van energiával? Ennek az embernek körülbelül ilyen szokásokkal lehetnek:
Hetente 4-szer sportol. Tisztán táplálkozik. Mellőz mindenfajta gyorsételt, sok zöldséget és gyümölcsöt eszik. Kisebb adagokat eszik, odafigyel, hogy este már ne egyen semmit. Nem iszik alkoholt, nem eszik finomított cukrot, se sót, se fehér lisztet vagy fehér rizst.
Sok vizet iszik napközben. Úgy gondolja, hogy a teste a lélek temploma. Finomított cukor helyett mézet használ édesítésre. Jógázik és meditál minden reggel. Odafigyel az alakjára: bio élelmiszert vásárol. Figyel rá, hogy ne csak savas ételeket egyen. Odafigyel, hogy ha sok szénhidrátot eszik egy nap, akkor keményebben sportol aznap, hogy a teste el tudja égetni mind a felesleges szénhidrátot.
Kikapcsolódásként egy sétára indul TV nézés helyett. Tisztában van vele, hogy melyik élelmiszer pontosan mit tartalmaz. Ha még sincs vele tisztában nem veszi meg illetve utána olvas. Nem vásárol olyan élelmiszereket, amik sok E-t tartalmaznak vagy 2-nél több olyan furcsa nevezetű összetevője van, amiről még sosem hallott.
Tud főzni. Zsír helyett Olíva olajt használ. Ritkán eszik tésztát, rizst vagy kenyeret, de ha igen akkor minden barna. Tisztában van azzal, hogy mik a power élelmiszerek és minden héten vásárol belőlük.
Nem felelőtlen, felelősséget vállal saját életéért és egészségéért. Nem játssza meg az eszét, hogy neki semmi sem árt, tisztában van vele, hogy működik az emberi szervezet és nem csapja be magát. Reggel rögtön egy liter citromos vízzel indítja a napot. Minden nap iszik zöld teát. Kevés kávét iszik.
Egyáltalán nem eszik csokit, lisztes agyoncukrozott süteményeket, fagylaltot, mert tudja, hogy semmire sem jók. Ha jobban akarja érezni magát, sportol vagy beszél egy barátjával. Nem keres kifogásokat, hanem cselekszik. Folyamatosan műveli magát, tehát egészség témában sokat olvas.
Olvasd el a könyvem és sajátítsd el
a sikerhez vezető apró szokásokat!
Látjátok, sokat össze lehet szedni. Ezek közt vannak nagyobb szokások, és kisebbek is. Hozzászokni ahhoz, hogy mindig bio, tiszta ételeket vásároljunk valószínűleg egy nehezebb feladat lesz, de hozzászokni ahhoz, hogy reggelente egy liter citromos vízzel indítsuk a napot, egy könnyebb feladatnak ígérkezik.
Miután összeírtuk azokat a szokásokat, amikről úgy gondoljuk, ha fel tudjuk őket venni, akkor közelebb vagyunk célunkhoz. Amit tudunk, rögtön valósítsunk is meg. Például dobjuk ki a zsírt, ha tárolunk otthon és vegyünk 1-2 üveg Olíva olajt. Ha legközelebb főzünk, nem lesz mihez nyúlni csak az Olíva olajhoz. Dobjunk ki minden fehéret, liszt, cukor, fehér tészta, rizs és vásároljunk barna termékeket.
Pénzbe került? Ne érdekeljen, egészséged megfizethetetlen. Ha elég bátor voltál ahhoz, hogy megvedd őket, akkor vállald a következményeket is. Viszont ne feledjük, hogy a szó elszáll, és az írás megmarad. Írj le tüzetesen minden szokást és naponta vedd elő ellenőrzés miatt, esetleg magaddal viheted, amerre járkálsz a világban.
Tehát foglaljuk össze meddig jutottunk el. Elképzeltük azt az embert, akivé szeretnénk válni és lejegyzeteltük tulajdonságait. Ezek után összeírtuk minden szokását, amik a jellemzőihez, tulajdonságaihoz vezettek és formálták azt.
Következő lépést motiváció keresésnek neveztem el. Az mindig jó és dicséretes, ha tudjuk milyen szokásokat kell felvennünk, ahhoz, hogy elérjük céljaink, de felhajtó erő, motiváció nélkül, napok, sőt néha órák alatt elveszítjük a fókuszt és a kitűzött cél elérését. Harmadik feladatként adjuk célunknak egy nagy „miért”-et.
Miért akarod a kívánt eredményt elérni? Ne kifogásokat keress, hanem okokat, hogy miért elengedhetetlen számodra ennek a célnak a követése és elérése. Miért muszáj? Zárj ki minden más lehetőséget. Fontos a miért-en sokat dolgozni, mert ez ad nekünk a későbbiekben egyfajta motivációt.
Ha van pár elég erős „miért”-ed, akkor jobban fogsz törekedni arra, hogy felvedd a szokást. Nem kell feltétlenül megvárni a leggyakoribb „miért”-et, ami általában egy orvosi rendelőben történik és valahogy így hangzik: „Hölgyem, vagy életmódot változtat kedvesem, vagy ezzel a kondícióval hosszú könyvbe már ne kezdjen.” Vagy ne adj Isten, sok embernek az első szívroham adja az első „miért”-et, okot, hogy változtasson a szokásain és ezáltal az életmódján, életvitelén. De jó hír, hogy neked ezt nem kell megvárni.
A példánál maradva, ha csak azt mondod, le akarok adni 15 kilót az még nem fog segíteni sokat. Ez nem vonzó. Ez egy száraz cél, amit 2 nap múlva el is felejtesz. Nem annyira izgató és különben is ki akar valamit is leadni vagy elveszíteni. Szerezz egy okot, ami ellenállhatatlanná teszi a célt. Találj magadnak megfelelő indoklást, hogy miért fontos az neked, hogy egészséges, fitt, energetikus légy. Tehát a kérdés még egyszer: Miért akarom én elérni ezt a célt, mit fog ez nekem adni? Neked mik a miért-ek?
Ilyen válaszok lehetnek:
Mert jól akarom magam érezni a bőrömben. Nagyobb önbizalmat akarok. Nem akarok más ruhát venni. Elégedettebb akarok lenni, nem akarom magam többé takargatni. Meg akarom szerezni álmaim pasiját. Egészséges akarok lenni, félek a betegségektől. Több energiára van szükségem, mert megérdemlem. Mert magas az elvárásom magammal szemben. S, mert az az ember, akivel én azonosítom magam erős és egészséges testben él. Itt tényleg nincs más választásod, mert fontos, hogy mivel azonosítottad magad fiatalkorodban, MERT SZABAD AKAROK LENNI.
Még mielőtt tovább mennénk, itt megállunk egy pillanatra, mert az utolsó gondolat érdemel pár szót. Nem hiába hangoztatják, hogy nagyon fontos egy egészséges és jó önkép kialakítása már rögtön gyerekkorban. Mindenkinek van egy egyéni önképe. Neked is, ami egy saját magadról alkotott belső képed. Annyira régen kialakult, hogy már a tudatalattidban található. Az határozza meg az egész életed, hogy milyen a magadról kialkotott önképed. Hallottuk már valószínűleg azt a mondást, hogy minden az agyban dől el. Tehát egy sikeres életmód váltáshoz, új jó szokások felvételéhez az agyaddal kell összedolgoznod. Az agy egy csodálatos szervünk. Ő irányít mindent, ő a mindentudó, mindent megoldó és raktározza az önképedet is. Mivel a tudatalattidban van, nehezebb hozzáférni, megváltoztatni. Ez úgy lehet elképzelni, mint egy tervrajzot, ami beléd van programozva.
Ha már régóta küzdesz súlyfelesleggel például és mindig elkezdesz valami haszontalan diétát, lefogysz, felhízol, lefogysz, felhízol, akkor már te is tudod, hogy ez sehova sem vezet, de annyira kétségbe esett vagy és olyan szinten tehetetlennek érzed magad, hogy mindig beadod a derekat, egy újabb diétára majd várod a csodát, hogy talán most megtörténik az áttörés. Ismerős?
Be kell állítani az önképed. Meg kell változtatni a tervrajzot a tudatalattidban, hogy mit gondolsz magadról, hogy látod magad.
Például egyik kedves ismerősöm évekig küszködött, hogy leadja a súlyfeleslegét, de ha le is ment 10 kiló nagyon nehéz, kemény diéták által, egy idő múlva visszakúsztak, néha még több is, mint amennyi eredetileg lement.
A tervrajzában az állt, mint később kiderült, hogy ő egy molett hölgynek szólította magát, s azzal azonosította magát. Úgy képzelte el, hogy a háj, a nagysága által sokkal magabiztosabb, nagyobb, erősebb nő. Csak akkor érezhette magát biztonságban, ha volt hája.
Az agy hűséges szolgád, ha te úgy gondolod, hogy te egy molett hölgy vagy, és ezzel a képpel azonosítod magad, akkor az agy nem akar téged kiábrándítani és mindent megtesz annak az érdekében, hogy ezt bebizonyítsa neked. Amíg nem változtatta meg ezt az önképet az illető, addig esélye sem volt az álomalak elérésében.
Továbbá meg kellett változtatni annak a jelentését, amit a kövérséggel asszociált. El kellett hinnie, hogy ő pont akkor nincs biztonságban, amikor kövér, és ha jó formában jön, akkor lesz hatalma és biztonságérzet, mint elhízottan. Amint elkezdte ezt a programot már érezte a változást.
Ne essünk hibába, egy régen berögződött, beidegződött tervrajzot, vagy nevezzük önképnek, nagyon sok idő megváltoztatni és sok munkával jár. De amikor sikerült végre elhinnie, hogy a kövérség nem azonos hatalommal, biztonsággal és nem szólította többet magát molettnek, megtörtént a csoda. Azóta tudja tartani a súlyát szerencsésen. Te is ugyanígy feltárhatod agyad rejtett bugyraid, kielemezheted magad, mit miért csinálsz és megfelelő technikával, ami nem tetszik, azt egyszerűen átprogramozod, mert mindenki képes rá.
Agyprogramozásról, autó-szuggesztióról, a különböző technikákról később lesz szó.
Térjünk vissza az eredeti témánkhoz. Már csak az utolsó simítások vannak hátra. Negyedik feladat az elképzelés, más néven a vizualizáció. Az agy nagyon jól reagál mentális képekre. Hunyjuk be szemünket és képzeljük el magunkat abban az állapotban, amire törekszünk.
A mi példánkban, 15 kilóval könnyebben, egy szuper feszes hátsóval a strandon bikinibe, vagy egy ruhába, ami már régóta nem jött ránk, de most tökéletes. VÉGEZZÜK A FELADATOT TÖBBSZÖR NAPONTA. Érezzük, amit adni fog, érezzük a magabiztosságot, az elégedettséget testünkkel. Érezzük az örömöt. A vizualizáció nemcsak kifejezetten képekkel működik, hanem ugyan úgy érzelmekkel is és ez egy mindennapos dolog. Minden nap emlékeztetni kell az agyunkat arra, hogy miért csináljuk, hogy fog kinézni és milyen érzés lesz. Ezáltal sokkal fókuszáltabb marad az agy és segít nekünk a kivitelezésben, a jó szokások kialakításában.
Írd le egy kis papírdarabra.
Ez a kis papírdarab, amit az elmúlt órában csináltál velem, vagy esetleg még nincs kész teljesen, de ha befejezed, akkor ez a kis papírdarab lesz az elkövetkező hetekben, hónapokban a legjobb barátod. Reggel felkelés után rögtön a kezedbe veszed és olvasod, délbe a kezedbe veszed és olvasod, este, lefekvés előtt. Tehát napi 3-szor olvassuk el. Ezt a folyamatot hívják autó-szuggesztiónak.
Tetszett? Oszd meg légyszíves barátaiddal is. Köszönöm szépen!