Interjú Szabó Péterrel

Egy interjút olvashattok ebben a blogbejegyzésben, méghozzá kedves barátommal Szabó Péterrel. Péter közel 20 éven keresztül élsportoló és birkózó volt, aztán a tömegsportra váltott, ahol jelenleg is csoportos és személyi edzéseket tart.

Emellett felépített egy nagyon sikeres network vállalkozást, amit majd 2015-ben újra kezdett abban a rendszerben, ahol előtte is már ő vezető volt. Azóta több mint remek eredményekkel működik a csapata.

A cégen belül 10 millió forgalmazóból választottak ki csupán13 embert, a sporttal kapcsolatos múltja és a cégen belül elért eredményei alapján. Péter bizony bent volt ebben a kivételes és hatalmas sikereket elért 13-ban. Itt van most velünk Péter.

Hello-hello, sziasztok, köszönöm a megtisztelő felkérést és örülök, hogy itt lehetek.

Én szeretném megköszönni, hogy időt szakítottál ránk és hadd kezdjem azzal, hogy ezreket tudsz megmozgatni, és ezreknek vagy a motivációja is, többek közt nekem is, hiszen már jó ideje követlek Facebookon, ahol, hogyha jól emlékszem legutóbb több mint 10 ezres közönséget sikerült magadnak kialakítani.

Nagyon megtisztelő, igen köszönöm, örülök, hogy számodra is motiváló és inspiráló az, amit csinálok.

Rettentően és még az is nagyon tetszik ebben a közösségben, hogy olvasgattam a kommenteket és a közösséged nagyon támogató és egy nagyon sikerorientált kis társaság.

Veled kapcsolatban emlékszem, most már lassan két éve ismerlek és pont egy önfejlesztő szemináriumon találkoztam veled először, és az első benyomás az az volt, hogy egy komoly üzletemberrel állok szemben.

Emlékszem még nyakkendő, öltöny, majd kiderült, hogy emellett még végletekig kedves is vagy és rettentő figyelmes. Ez a véleményem amúgy azóta sem változott rólad, aztán most nyáron történt, illetve nyár elején, szerencsém volt meghallgatni az egyik Facebook live adásodat, ahol a történetedről meséltél.

Előadtad a Te személyes sztoridat, amit tudom én magam is, hogy mennyire nehéz lehetett, de engem rettentően magával ragadott. A múltadról őszintén bevallom én nem tudtam semmit, de az utadat hihetetlen motiválónak találtam. Ekkor döntöttem úgy, hogy a sikerközösségnek hallani kell a történetedet, mivel nem csak hihetetlenül inspiráló, de teljesen átjött rajta, hogy tényleg miken mentél keresztül, ahhoz, hogy eljussál oda, ahol most vagy.

Tehát nem is beszélek már annyit, átadom neked a szót. Meg szeretnélek kérni, hogy oszd meg velünk ezt a történetet. Nem tudom tudod-e, hogy miről beszélek, hogy melyik Facebook live adásodról beszélek, ahol a történetedet megosztottad.

Igen-igen, 11 éve kezdtem az MLM-et, a történetemben korábbra is visszatérek, mert része kell annak is, hogy legyen ennek az egésznek, mert ami velem történt, meg, amit megéltem az életem folyamán az sokkal korábbra is visszanyúlik és hatással volt az életemre.

Szóval én 2005-ben kezdtem először az MLM-et és elég gyors eredményeket sikerült elérni. Nem volt voltam egy túl alázatos ember, fiatal voltam, pökhendi, arrogáns tényleg sokszor az egómról ráestem az IQ-mra és összetörtem magam pedig nem vagyok egy hülye gyerek, csak kicsit túlkompenzáltam magamat és úgy gondoltam, hogy a mosolyom meg az egóm mögé bebújhatok, és akkor nem tudja meg senki, hogy én ki vagyok.

Jól elrejtőztem így a dolgok mögé. Nagyon elhivatott tudtam lenni és nagyon kitartó tudtam lenni egy darabig. Aztán ez mindig valahogy visszább esett és egy nagyon hullámzó volt az az eredményesség, amit csináltam, meg maga az életem nagyon hullámzó volt.

Öt hónap alatt sikerült vezetői szintet elérnem ebben a vállalkozásban, ebben a rendszerbe, ahol dolgozom és utána jogdíjaim is lettek ebben a vállalkozásban. Mégis olyan hibákat követtem el, amikor elértem ezt a vezetői szintet, akkor ittasan vezettem és okoztam egy balesetet.

Ez rettenetes törés volt az életemben, még az is, hogy amellett, hogy ez megtörtént a mögöttem ülő hölgy nem volt bekötve és lefejelte az első ülést, elrepedt az orrcsontja és ezért a btk. szerint ez 8 napon túl gyógyuló ezért engem hivatalból fel is jelentettek, és kaptam 1 év börtönbüntetést 2 évre felfüggesztve.

Ezt megírta a Blikk, szóval ez óriási szégyen volt akkor nekem, ezt tudni kellett kezelni. Nagyon sokáig lefelé néztem és nem mertem felnézni az emberekre tényleg nagyon-nagyon fura dolgok voltak. Magamnak köszönhetem, én okoztam magamnak ezt az egészet.

Akkor én utána 6 évig nem vezettem, 6 évig csináltam úgy az üzletemet, hogy tömegközlekedéssel jártam, vonattal, edzéseket tartottam, csináltam az MLM vállalkozásom a network vállalkozásomat és közben pedig még folyamatosan mutogattak rám az emberek. Sokszor csipegettem termékekkel is, hogy nézd a VV Peti. Korábban bohóckodtam egy valóságshow-ban.

Igen, arról hallottam…

Úgyhogy egy csomó-csomó ilyen volt, amin keresztül kellett, hogy menjek és itt eléggé alázatossá válik az ember, egy ilyen sztori közben és alatt és folyamán. Mégis, meg akartam váltani magamat és az életemet, meg, amit elterveztem magamnak.

Baromi nagy sikereket tudtam elérni és még utána is, ez hullámzó volt, utána is voltak törések és sokszor keveredtem magammal olyan helyzetbe, hogy hát depresszió talán, vagy nem is tudom, mert olyan mélyre tudtam visszaengedni magamat és ezt nem tudtam hova tenni.

Aztán megismerkedtem a volt feleségemmel, aki még nagyobb katalizátora volt ennek a traumának, ami végül kiderült, hogy ez egy trauma miatt történt. Mert édesapánk, amikor gyerekkorunkban elvitt minket edzésre, én közel 20 évig birkóztam és 12 éves korunkban, amikor bevitt minket a Fradiba edzésre a Ferencvárosban birkózni, akkor az öregfiúkkal focizott kint mi meg bent játszottunk.

Ő kint játszott, mi meg bent játszottunk az ikertestvéremmel birkóztunk, leálltunk mind a ketten egymásra néztünk és nem tudtuk, hogy mi történt, egyszerűen csak azt éreztük, hogy valami történt, valami rossz dolog történt és mind a ketten leültünk és nem értettük a helyzetet.

Az energiánkat éreztük csak, aztán jött valaki és mondta, hogy édesapátok rosszul lett. Ekkor nagyon kétségbe estünk és eltörött a mécses. Aztán nem is tudtunk róla már többet, már nem találkoztunk többet, mert ott halt meg a pályán szegény, amikor focizott.

Ez volt egy trauma mindkettőnk számára, mert annyira csak apánk, nagyon apásak voltunk és apánk volt a mindenünk. Az ikertesóm nagyon agresszív lett, ennek fizikai jele volt és ezt valahogy kezelni kellet, mert nagyon durva visszajelzések voltak és nekem pedig alattomosabb volt ez a szituáció, mert elszorítottam, elzártam magamban mindent.

Szóval egyszerűen minden érzelmemet elfojtottam és nem mutattam meg magam senkinek. Amikor bementem ebbe a műsorba, amit az előbb említettem, ezt a valóságshow-t akkor megkérdték a családomat, hogy milyen ember vagyok én, évekkel később nyilván, ez akkor történt már.

Azt mondta a családom, hogy a Peti egy hát őőőő pontosan nem tudjuk, hogy milyen ember. Olyan fura visszajelzés volt, hogy a saját családom nem tudja, hogy milyen vagyok, mert nekik sem adtam ki magamat.

Mosolyogtam, vidámnak mutattam magam viszont belül nem ez volt és ez volt az oka annak is, hogy mindig nagyon komoly dolgokat értem el és visszaesett, mert 12 éves gyereknek megragadtam belül, 12 éves koromtól 36 éves koromig, ez a trauma akkor oldódott föl.

Nagyon sokan élnek ilyen dolgokkal és nem is tudják, ugyanazokat a hibákat követik el, ugyanazokba a problémákba lépnek bele, vagy gödrökbe lépnek bele és nem értik az okát. Így élik le az életüket, nem tudják, hogy ez rendbe tehető, ez megoldható. Akár nők akár férfiak, tök mindegy, hogy mi az okozója, de a trauma jelen van és hatással van az életükre.

Ezt én meg akartam oldani több, mint 450 könyvet elolvastam eddig, sok ilyen személyiségfejlesztő könyvet. Rengeteg képzést, hanganyagot hallgattam én nagyon képeztem magamat, mert úgy éreztem, hogy nagyon mélyen vagyok és fel kell húzni magamat.

Nem tudtam pontosan mit kell megoldanom, aztán egy szakemberrel sikerült ezt megoldani. Mit okozott ez? Mindig meg akartam felelni mindenkinek, szeretethiányos voltam, mindig rivalizáltam mindenkivel, mindig versenyeztem mindenkivel és pótanyát kerestem így jött ez ki.

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook-ot INGYEN most:

Pótanyát kerestél?

Igen, pótanyát és Ő a volt feleségem volt az utolsó ilyen pótanya, akivel ilyen szituációban voltam és azért is lett vége, mert egyszerűen olyan szerepjáték volt, amit nem lehetett tovább folytatni, miután bennem ez feloldódott és férfi lettem.

Azóta pedig baromi sikeresen működik minden körülöttem, mert utolértem magam belülről, tudom kezelni a dolgokat, a jelenben vagyok, a mostban vagyok és a mostban cselekszem, és már nem esik össze az, amit összerakok és nagyon jó eredményekkel működik a sikercsapat.

Úgy nevezzük el a csapatunkat. A régióban egyik legdinamikusabban és legjobban fejlődő csapat így a network vállalkozásunkon belül, abban a rendszerben, amiben dolgozunk.

Mi történt, amikor 36 éves voltál? Azt mondod, hogy akkor sikerült feloldanod ezt a bizonyos traumát.

Az történt, hogy én addig egy másik csapatban működtem a rendszeren belül, amiben dolgozunk és egyszerűen már nem tudtam tovább ott működni, mert olyan fajta működést csináltak ott a vezetők, meg akik körülöttem vannak, amivel nem tudtam azonosulni.

Megfogtam a kitűzőmet, leraktam az asztalra és nulláról újra kezdtem ugyanabba a rendszerben, pedig akkor már több jogdíjam volt és vezető voltam, vezető menedzser voltam abban a rendszerben.

Nulláról újra kezdtem és abban az évben miután elindultam top 10-ben lett a csapatom az országban, úgyhogy a döntésem hála az égnek engem igazolt, mert már nem innen működött a fejemből, hanem a szívemből, lelkemből működik azóta is és teljesen más a lelkisége meg az eredménye is annak, amit csinálunk.

Nem sokan csináltak még ilyet kényszer nélkül saját döntés alapján, hogy leraknak valamit és nulláról újra kezdik, de úgy éreztem, hogy ez a megoldás. Delet-elni kellet mindet, elengedni az egót és tényleg az alapoktól újra felépíteni valamit, ami már másképp működik, tényleg más alapokra van helyezve.

Annyi minden jót mondasz, elengedni az egót, újra kezdeni és szerintem, hogyha ezt hallgatják idősebb emberek is, jó mondjuk 36 év az nem olyan idős, de attól függetlenül újrakezdeni szerintem minden korban lehet. Számodra az autóbaleset, amit említettél az fordulópont volt, illetve mikor realizáltad azt, hogy ez a trauma úgymond visszatartott téged, a múltban tartott téged, ami történt veled 12 évesen?

Mindig is visszatartott, mert mindig is jelen volt. Mindig pofonokat gyűjtöttem, mert egyszerűen nem tanultam semmiből. Mindig ugyanazokat a hibákat követtem el, nem tudtam tényleg sokáig koncentrálni egy dologra, hanem csapongtam, nem vállaltam a felelősséget, mindig más volt az okozója a dolgoknak csak én nem.

Egyszerűen egy teljesen egy ilyen felelősség nélküli csapongó élet amiben csoda, hogy olyan eredmények voltak különben amiket sikerült elérni. Ez mindig is egy óriási pofon volt, de mindig gyűjtöttem nagyon pofonokat. ű

A fordulópont tényleg 2015 januárjában jött el és onnantól kezdve változott meg minden, miután letisztult ez az egész és önmagam tudtam lenni, ön azonosan tudtam működni és akkor egy óriási elengedést tudtam megtenni, mert egy kódon voltunk a volt feleségemmel és ő tudta, hogy mi a leggyengébb pontom, evvel elég jól visszaélt.

Odáig fajult ez az egész, mert nyilván ez fájt, vagy nem tudom, pedig megbeszéltük és mégis evvel próbált rossz érzést kelteni bennem, vagy a legrosszabbat adni.

Igen mi nők ebben nagyon jók vagyunk.

Hát majdnem úgy alakult, hogy el tudta venni az üzletemet és akkor én elengedtem az egészet és korábban is tudtam elengedni nagy nehezen, de itt tapasztaltam meg azt, hogy mi az igazi elengedés.

Hogy emberek ragaszkodnak dolgokhoz, hogy húzza le őket, hogy csupa olyan dolgot csinálnak, amit ha elengednének, már rég megoldódna minden körülöttük és sokkal jobban éreznék magukat a bőrükben.

Akkor ezt elengedtem és pár nap alatt meg is oldódott, mert amikor ragaszkodunk valamihez, ami… Einstein mondta eleve, hogy ha valami probléma kijön, és azt azon a szinten akarod megoldani nem fog sikerülni. Ha egy szinttel feljebb teszed magadat, akkor azáltal meg is oldódik.

Elengedés alatt a válást értetted?

Az ületet engedtem el, meg mindent, ami addig nekem fontos volt, és amihez ragaszkodtam azt el kellett engedni. El kellett engedjem és akkor oldódott meg. Amikor Charles Schwab meséli a sikerkalauzban, hogy vegyétek el mindenemet, megtartom az üzletkötőimet, 2 év múlva ugyanitt tartok, mint most. Bármi, amit meg tudok csinálni az minidig belőlem, fakad és bármikor meg tudom csinálni.

Értem. Ez viszont egy tényleg nagyon-nagy áttörés, amit most mondtál.

A múltkori beszédemben is mondtam, hogy amikor ezt végig gondoltam, eszembe jutott a Sivatagi Show, amikor szórják a busmanok a sót a faodúba, és oda megy a majom, benyúl, és nem tudja kihúzni a kezét, mert ökölbe szorítja, mert ki akarja húzni a sót.

Ott áll mellette a busman, de akkor sem engedi el és hagyja, hogy elkapják pedig csak annyi kéne, hogy elengedi, és akkor megszabadul. Az emberek ragaszkodnak dolgokhoz, húzza le őket és akkor is még keményebben csinálják ugyanazt, de nem változtatnak semmin. Ha csak elengednék, akkor látnák meg a tenyerüket, és ha elengeded, akkor te nyered. J

Ki a legnagyobb inspiráció az életedben?

Engem nagyon inspirál a legjobb barátom, Ő a példaképem, ott is meg fogom említeni a nevét, Őt Füzesi Balázsnak hívják, Ő egy hihetetlen józan, tudatos, eltökélt, céltudatos ember és nekem Ő nagy inspiráció.

Nagy inspiráció a családom, az ikertestvérem a családi életével, ahogy együtt élnek a feleségével. Nagy inspirációm a csapatom is, mert folyamatosan tanulok tőlük és maga az a kör, amiben dolgozom.

Engem nagyon sok minden inspirál, mert nagyon sok mindenben tudok inspirációt meríteni, mert én mindenkitől tanulok. Mert mindig tanít és amióta ilyen alázatos, meg nyitott vagyok, azóta elfogadok mindent és bárkitől tudok jobbá lenni, ha úgy tetszik. Mert már minden egyes dologgal több leszek.

Nem is tudom, hogy ez megengedett kérdés, de korodat azt elárulod nekünk?

Persze 38 éves vagyok.

Szupi. Kijött egy könyved is, hogyha jól emlékszem, illetve olvastam róla valamit, még a facebook oldaladon. Erről tudnál egy kicsit többet mesélni?

Igen. Amikor én megéltem a változáskor egy csomó mindent jött egy sugallat, hogy ezt megírom verses formában. Én már abban a valóságshow-ban is verseket írtam. Megdöbbentett különben, hogy ilyet tudok, mert addig nem nagyon foglalkoztam a saját gondolataimmal, menekültem inkább magam elől, minthogy azonosuljak vele.

Ahogy kitaláltam 3 hónappal később már meg is valósult, úgy, hogy a saját ötletem alapján ment a szerzői kiadvány. Mindent én csináltattam meg, én találtam ki, hogy hogy nézzen ki én találtam ki, hogy hogy működjön az egész szerkezet. Akkor ezt legyártattam, mint szerzői kiadvány.

Nagyon örülök annak, hogy eleve volt bátorságom ezt megcsinálni és ki is adni, mert eddig több mint 2000 db fogyott el belőle és rengetegen olyan visszajelzést adtak nekem, ami eszméletlen jó érzés már csak az, hogy ha ezeket a visszajelzéseket kapom és nem is fizettek volna érte, már akkor is csodálatos.

Volt egy olyan szitu is, hogy elhívtak a legnagyobb plémun elé, ami a legnagyobb irodalmi est, ami Magyarországon működik oda elhívtak és egy városnak a dísztermében, önkormányzatnak a dísztermében volt egy vers-felolvasó est és ott Jászai Mari díjas színészek olvasták fel a verseimet 100 ember előtt, eszméletlen jó érzés volt.

A színészek mondták, hogy ilyen verseket nem nagyon olvastak, még sőt talán nem is olvastak még, hogy ennyire pozitív, ennyire kifejező és találó, mert ők is megértették, átjött nekik az, hogy mi volt az üzenete ennek az egésznek. Nagyon jó érzés volt.

Ezt hol lehet megtalálni?

Ha valakinek igénye van rá tőlem is meg tudja szerezni, Szabó Péter motivációs tréner…

A másik Szabó Péter. A guruegyetemen…

Úgy néz ki, hogy ez ott megtalálható lesz, és ott árusítani fogják. Tényleg egy nyomot hagyni, nekem ez, valahol ez a küldetés vagy a szolgálat, amiért itt vagyok. Így nyomot tudok hagyni, mert csak saját versek, verses formában leírtam azt, hogy én mit éltem meg a változáskor. Olyan címeket találva, olyan részeket kiragadva, amiket én fontosnak tartottam.

Ezzel másokat is tudsz motiválni. Főleg, hogyha mások is át tudják élni azt, amit Te akkor átéltél, akkor ők ezzel tudnak változni. Nagyon érdekes, amit mondtál, hogy nyomot akarsz hagyni. Ez nekem annyira tetszik, mivel szerintem pont ez hiányzik a legtöbb új vállalkozóból. Ők csak azért akarnak vállalkozást nyitni és vállalkozást indítani, hogy a pénz folyjék be, hogy a számlát tudják fizetni.

Ez olyan, amikor az ember rossz felől fogja meg a kanalat. Valahogy Te is mondtad, nyomot hagyni, ennek kéne lenni magának a vállalkozásnak a gyújtó lángja az alapja, mivel hogyha innen indítjuk el a vállalkozást, hogy mi nyomot akarunk hagyni, akkor a pénz az már úgymond egy melléktermék lesz.

Akkor fog jönni, ha valaki a pénzért csinál valamit, az minden lesz csak pénz nem. Nem tud jönni. Egy ideig lesz, az elején azt mutatja, hogy sikeres és tök jól működő lesz, aztán megreked és bármit csinál, kapálódzik nem lesz több.

Azon a szinten megreked, mert onnan más ars poetica, ahogy Te is említetted, akkor egy más működési elv vagy inkább lélek kell ahhoz, hogy ott valami tovább működjön. Akkor már nem az én, hanem az, hogy tényleg mit tud teremteni, mit tud adni, mit tud egy olyat adni, ami nem csak róla, hanem olyan emberekről is szól, akik ezt megismerik, akiknek több lesz az élete az által, hogy ezt használják, csinálják.

Különböző dolgokat lehet vállalkozni, de az biztos, hogy hosszú távon az tud fennmaradni, ami folyamatosan azokat az igényeket elégíti ki, amire az emberek kíváncsiak.

Ezzel kapcsolatban mit tudsz tanácsolni az új vállalkozóknak, tehát amikor vállalkozást akarnak indítani és mondjuk, az ötlet még úgy csak formálódik a fejükben, hogy miről fog szólni az a vállalkozás, a vízió úgymond teremtődik az agyukba, mire figyeljenek akkor oda?

Arra figyeljenek oda, hogy legyenek felkészültek, ne csak így vaktában csapongjanak, hanem ha egy jó ötlet is van, legyen a szívük és a lelkük által vezérelve, és akkor is tervezzék meg, akkor is határozzák meg, kinek szóljon az. Ki legyen a célcsoport?

Határozzák meg azt, hogy az első évben mit akarnak elérni, a legközelebbi 3 és 5 évben. Ne tervezzenek rövidtávon és határozzák meg azt, hogy mi a működésüknek az üzenete. Hogy mit akarnak ezzel teremteni és akkor egy más fajta energiával indul el ez az egész. Folyamtatosan-folyamatosan csekkolják vissza azt, hogy hol tart és, hogy miért is csinálják. A legfontosabb az, hogy a miértjük legyen meg.

Már én is rettentő sokat hallottam erről a miértről és persze ezen én is nagyon sokat gondolkoztam, de az elején nekem tök nehéz volt meghatározni az én miértemet. Tehát az elején, amikor még az ember kezdő vállalkozó és úgy igazából nincsen rálátása, akkor a miért az még nem annyira egyértelmű. Szerinted van valami trükk, vagy tipp, vagy stratégia, ami által könnyebben a felszínre tudjuk hozni a miértünket?

Akinek ez probléma, menjen el 3 napra, kapcsolja ki a telefonját, legyen offline. Ha akar, vigyen könyveket és foglalkozzon magával. Legyen én-ideje és akkor rá fog jönni, hogy mi a miértje. Anélkül, hogy koncentrálna rá, ne görcsöljön, engedjen el mindent, engedje el magát és akkor fog jönni egy váratlan pillanatban, amikor teljesen megfeledkezik mindenről.

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook-ot INGYEN most:

Köszönjük szépen a tippet Péter. Még azt szerettem volna a hallgatóságnak mondani, hogy ha kíváncsiak rád és követni akarnak, akkor van egy tök jó Facebook oldalad, amiről ár az elején meséltem. Egyszerűen csak begépelik azt, hogy Szabó Péter Lifestyle és meg fogják találni az oldaladat és akkor azt lehet lájkolni.

Na, most, hallottuk a szuper történetedet, rettentő motiváló, hallottuk mit tanácsolsz új vállalkozóknak, de be kell vallanom, van egy harmadik téma, amiről szeretnék veled beszélni. Ez engem személyesen is érint és meg vagyok róla győződve, hogy rettentő sok embert érint ez személyesen méghozzá engem még a sportba, az egészségbe is rettentően motivál. Ott is én rettentően motiválónak találom, mind azokat a képeket, amiket mondjuk Instán kiraksz, vagy a Facebook bejegyzéseidet. Reggel már az edzőterembe vagy és nekem pl.….

Rettentő fegyelmezett ember vagyok, de az egyetlenegy problémám az a sporttal kapcsolatos motivációm. Tehát tudom, hogy reggel ötkor fel kéne kelnem és sportolnom kéne. Van, itthon futópad van itthon minden, tényleg 3 fajta súlyzó, jóga matrac, jóga labda, minden adott. De 5 óra 30-kor, amikor megszólal, az a bizonyos telefon én lenyomom és visszaalszom, 7-ig. Le merem fogadni, hogy rettentő sok embernek van hasonló, hogyha nem ugyanilyen problémája. Mindenki tudja, hogy a sport az rettentően fontos, főleg egy vállalkozó életébe, ugye azzal tudja a lehető legjobban leépíteni a stresszt. Mit tudnál tanácsolni, hogyan keljünk ki reggel az ágyból és vegyük rá magunkat arra, hogy sportoljunk?

Ez is egy döntés, amihez kell egy cél, hogy miért tegyük meg. Kell egy olyan inspiráció ehhez is, ami ki kelt téged az ágyból 5-kor. Akkor tudod megoldani, egyszerűen…

Én 8 éves korom óta bármennyire laza, bármennyire nagyon spontánnak tűnő, az is vagyok sokszor, az érzéseimre hallgatok, és nagyon el tudom engedni magamat én nagyon kötött életet élek. Ha megnézem azt, hogy én mennyire be tudom húzni magam egy szűk keresztmetszetbe akkor ez abszolút igaz rám, mert rendszerben élem az életemet.

Felkelek, ez az erő órája, ha úgy tetszik, olvasok, meditálok, fókuszálok azokra a dolgokra, amiket elterveztem magamnak, megtervezem, a napomat már előre az este azt átnézem, akkor utána megyek, edzést tartok, edzek, utána foglalkozok a network vállalkozásommal, pontosan rendszer szerint működöm, mert ezt szoktam meg.

Mikor kezdődik a reggeled? Mikor van az, amikor felkelsz általában?

6:20, 6:30, 6:40, de fél 12, éjfél, félegy így fekszem. Tervezni ezt is, meg egyszerűen az elején minden fáj, minden új nehéznek tűnik, amíg nem válik könnyűvé. Ezt egyszerűen be kell iktatni, először még csak olyan fogcsikorgatva, utána úgyis olyan visszajelzéseket ad és olyan tapasztalatokat és annyira pozitív az élettani hatása és annyira jó érzést ad, hogy egyszerűen be tudod iktatni. Egy hónapig, két hónapig mindenképpen rendszeresen, mert utána már beépül a mindennapjainkba, vagy akár a heteinkbe.

Tehát azt mondod, hogy egy rendszerrel, egy rutinnal az első 1-2 hónap nehéz össze kell szorítani a fogakat és csinálni és akkor utána ez könnyebb lesz?

Igen. Úgy lesz könnyebb, hogy már nem kell rávenni magunkat, hogy megcsináljuk, hanem az edzés az lehet, hogy egyre keményebb, meg egyre nagyobb kihívásokat is támasztunk magunknak, de az hogy beiktassuk, ahhoz, tényleg az kell, hogy miért akarjuk csinálni. Mi az ami miatt ezt szeretnénk, hogy az életünk része legyen? Meg kell határozni ugyanúgy, mint a cégünknek vagy a vállalkozásunknak a céljait vagy a saját céljainkat határozzuk meg, ugyanúgy működik minden, ugyan arról a tőről fakad, ugyanazok az alapok.

Mi a Te miérted?

Az én miértem az edzéssel kapcsolatosan? Nekem az életem része, nem tudok nem edzeni, 30 éve edzek, nekem ez az életvitelem, ha bárhol vagyok, én mindenhol sportolok, mert egyszerűen a részemmé vált.

Minden nap sportolsz?

Valamit minden nap csinálok, valami mocorgás minden nap van.

Reggelente csinálod mindig, vagy néha reggel néha este? Hogyan van ez?

Délelőtt, nem reggel. Nekem így alakult ki, délelőtt legfőképp.

Szerinted van különbség az intenzitásban és az eredményességben, hogy egy ember reggel sportol, vagy pedig este sportol?

Azt gondolom, hogy este sportolni, amikor már vissza kéne egy kicsit nyugtatni a szervezetet, azt gondolom, hogy délután, kora este, de hogy este én nem tartom annyira jó ötletnek. 8-kor, 9-kor edzeni, mert akkor már olyan nehéz visszakattogni.

Vagy valakinek tényleg akkora a stressz, akkora az intenzitása, ami éri napi szinten, hogy egyszerűen nem tud addig lefeküdni, vagy nem tud elaludni, amíg ki nem adja magából azt a sz@rt, ami benne van… bocsánat!

Ez mindenkinek az életvitelétől függ különben, hogy számára hogyan megoldható az ő rezgéseinek, biorezonanciájának, életvitelének, hogy a legjobb. Ezt tesztelje mindenki. Mindenki nézze meg, hogy neki milyen a reggeli edzés, milyen a délutáni, napközbeni, esti edzés és találja meg a számára a legjobb időintervallumot arra, hogy ezt ki tudja használni.

Igen, mert a sportolás, mint mondtam ezt teljesen összefüggésbe van szerintem egy sikeres vállalkozás kiépítésével. Pont, hogy az elején általában egy vállalkozás nagyon-nagyon stresszes. Persze későbbiekben is az, de az elején van az embernek szüksége arra, hogy fókuszált maradjon.

Pont, hogy egy ilyen reggeli rutin, amit Te is mondtál, amivel én a mai napig küszködöm, egy rettentő nagy társ és segítség a stressz leépítésében, és abban, hogy az embert fókuszálva tartja, miközben építi a vállalkozását.

Esetleg, hogyha tudnál még tippet mondani új vállalkozóknak, hogy mik azok a fontosabb tulajdonságok, amikkel rendelkezni kell, illetve, hogyha még ezeken a területeken kicsit gyengébbek, akkor dolgozni kell. Mik azok a részek?

Egy jó vállalkozónak arra kéne törekedni, hogy egyszerű legyen. Mindig az egyszerűségre. Hogyha elkezdi bonyolítani a dolgokat az bonyolulttá, válik, mint a működésben, mint a saját tennivalójában. Mindig az egyszerűség, ha jön, egy ötlet azonnal cselekedjen.

A halogatás egy vállalkozás halála. Mint egy vállalkozónak is a halála. Azonnali cselekvés, és azt a cselekvést is a legegyszerűbb módon tegye, meg bárhol van, bármikor, bárhonnan tegye, meg és nyilván legyen egy elképzelése arról, hogy mit akar elérni és folyamatosan az legyen előtte, hogy mi az amiért….

Legyen egy vízió vagy egy kép, egy látomás, vagy nem tudom, neki teljesen látnia kell, azt, hogy mit akar elérni, hogy hova akar eljutni és az, hogy áll össze. Mert, ha ő nem látja, a vállalkozásában senki nem fogja látni, hiszen ő sem látja. Képesnek lenni.

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook-ot INGYEN most:

Szerinted ezt a víziót lehet látni már rögtön az elején? Tehát, amikor még csak úgy sötétbe tapogatódzol, igazából nem tudod…

Mindenképpen, egy vállalkozás, amikor elindul, nem akkor indul…

Azt szoktam mondani, amikor a network vállalkozásunkban eléri valaki a menedzseri szintet nem akkor lesz menedzser, amikor azt eléri, már korábban azzá kell válnia, úgy kell gondolkodnia, úgy kell élnie, úgy kell látnia magát, úgy kell cselekednie, úgy kell beszélnie, hogy Ő már az. És amikor Ő ezt elhiszi, teljesen azzá válik utána, az élet is megadja.

Először a belsődnek kell átalakulni és a külső világod majd átalakul, hogyha a belsőd is átalakult. Igaz?

Persze. Egyszerűen neki ez önazonosság. Amikor ez belülről van irányítva, vagy egy belső indíttatással működik, akkor ez összeáll, de neki nagyon éreznie kell, hogy mit akar.

Eltökéltnek kell lennie nagyon és tudnia kell, hogy merre akar mozogni.

Vannak eltökélt emberek, akiknek fogalmuk sincs, mit csinálnak. Nem. Neki éreznie kell azt, hogy mit akar pontosan és ezt kell tudnia fejezni, meg kell tudnia magyarázni azoknak az embereknek, akikkel együtt dolgozik. Úgy, hogy Ők megértésék, hogy egységben működjön ez az egész.

Szerinted ez mennyi idő alatt tud kialakulni egy emberben ez az érzés, ez a vízió?

Szerintem kudarcok sorozata által. Nem az első vállalkozás fogja ezt megadni. Kell lenni egy olyan fajta hozzáállásnak is, hogy egyre jobbá és jobbá váljon. Hogy csinál valamit, ha az nem olyan, akkor azt tudja elengedni és lépjen egy fokkal feljebb és alakítsa úgy a dolgokat, hogy ez mindig valamiben tovább fejlődjön és tovább menjen, de Ő az egésznek a motorja és az egésznek a működtetője. Utána pedig elfogja kapni azt, ami már azt az eredményt, meg azt a fajta működést fogja neki megadni, amit az elején már el akart indítani, csak ez egy folyamat.

Végül is az akaraterő is nagy szerepet játszik, hogy akarja is csinálni, mert tényleg, ahogy mondtad néha az első nem jön be és az ember, ha már ott feladja, akkor soha az életben nem fog rájönni, hogy Ő igazából mit akar.

7-10 év

7-10 év, oké.

Ez abszolút ez mindig egy folyamatos fejlődés, egy folyamatos belső viszály, ami egyszer lenyugszik és után pedig már inkább ad, mint elvesz. Ez egy olyanfajta átalakulás, olyanfajta küzdelem aztán pedig egy olyanfajta kinyilvánulás, amivel megteremti azt, amiről mindig is álmodott, csak át kellett menni csomó mindenen.

Amikor az ember átalakul az által, amiken keresztül megy. Lehet ezt a háborgó tengerhez hasonlítani, hogy évekig hánykolódik, és akkor egyszer csak megtörténik az áttörés?

Egy tengernyi szaron kell átúszni, hogy utána ez…

Így van! Ez jó, hogyha ezzel minden vállalkozó tisztában van, mert rengeteg olyan emberrel találkozok, pl., akik mondják nekem, hogy olyan 2-3 hónapom van, hogy most felhúzzak egy olyan vállalkozást, ami nekem majd hasznot termel. Megkérdezem, és már hol tartasz? Végül kiderül, hogy még termékük sincsen, ez egy rettentően hosszú folyamat.

A mai világ, vagy ez a fajta társadalom szüli ezt a gyorsan, azonnal, ide, ego által irányított, nincs időm, azonnal kell az eredmény, és azt látják, hogy itt soha senki nem pihen, mindenki hajt. Baromira nem így van.

Akik sikeresek, és akik nagyon komoly eredményeket érnek el, azok ugyanúgy úgy el tudják engedni magunkat, hogy az eszméletlen. Ha nem tennék meg, nem tudnak csúcsra járni. Ez egy faramuci önbecsapás, hogy arra sarkallják, meg azt sugallják az embereknek, hogy fú ne pihenj, ne is aludj, ne merj egy pillanatra sem kikapcsolni, mert aztán az a bukás. A francokat.

Ha nem mersz egy kicsit lassítani, nem mersz megállni, nem mersz egy picit magaddal foglalkozni, én-időt csinálni magadnak, regenerálódni és utána pedig újult erővel, tiszta gondolatokkal, kreatívan neki állni, akkor, sose lesz az.

Fontos a vállalkozás építés elején, hogy ne úgy állj neki egy vállalkozásnak, hogy most aztán évekig nem megyek nyaralni, mert most én reggeltől estig dolgozom, hanem ott is akkor ki kell venni azokat a részeket?

Az első 2-3 évben ez ilyen, akkor nem mész sehova, de akkor is kell én-idő, akkor is kell egy kis kikapcsolódás, valamit megtalálni, de nem úgy, hogy akkor elmegyek egy hétre, vagy valami. Nem.

Az első 2-3 év beledöglöm, vért izzadok, csinálom, de nem olyan elvetemült módon, hogy megölöm magamat. Az ilyen helyzetekben az is jó, ha olyat csinálsz, ami inspirál, mert hogyha nyögve nyelős az egész és nem eredményes, akkor engedd el, mert baromira nem azt kéne csinálnod.

Ha az ember ne veszi az időt, akkor ezt nem látja, és csak folytatja hónapokig azt, amit nem is szeret, meg nem is vezetett eredményre.

Amiről azt látod, hogy inspirál, tölt, de vannak kudarcok, mert anélkül nincs siker, de akkor is érzed azt, hogy fú, de jó ezt szeretem csinálni, tök jó érzés, amit ad közben, miközben csinálom, és tudom azt és érzem azt, hogy ez az, amivel én akarok foglalkozni és így tudok kiteljesedni.

Tehát, amiket mondtál eddig tippként, hogy az elején nagyon kemény munka, de attól függetlenül saját magaddal is kell foglalkoznod, és az, hogy egyszerűen tartani a dolgokat. Ezt még az elején mondtad. Ezt még kifejtenéd picit bővebben, hogy ez alatt mit értettél pontosan, hogy egyszerűen tartani?

Amit az előbb is említettél, hogy valami nagydolgot kell csinálni, valami óriásit, valami korszakalkotót és az emberek belelovallják magukat egyre kacifántosabb, egyre bonyolultabb dolgokba. Az egyszerűség. Egyik lépés a másik után.

Pici, apró dolgok csinálnak nagy dolgokat. Így értem az egyszerűséget. Meg azt is, hogy tényleg amikor meg kell tenni valamit, akkor azt ne bonyolítsa, és ne hárítsa, hanem tegye meg. Legegyszerűbb módon. Ha pl. meg kell tervezni valamit, egyszerű módon, nem túlbonyolítva, akkor üljön le, tervezze meg, és ne halogasson, és ne várja a megfelelő pillanatot és ne azt keresse, hogy akkor most milyen csodálatos és fantasztikus dolgot kell megcsinálnom, dehogy is. Abban a pillanatban, ahogy megjelent ez a gondolat, rövid időn belül üljön le és csinálja meg.

A halogatás az a bizonytalanságnak a tünete.

A halogatás az az, amikor azt gondolja, hogy nem érdemli meg. Próbálja ezt elhitetni magával, de belül a tudatalattija meg a lelke azt mondja. A halogatás az azt jelenti, hogy nem hiszi el, hogy az neki jár. A siker tényleg egy több összetevős dolog, de mindig az emberből fakad. Kinek mi a siker.

A siker az lehet, amikor valaki jól érzi magát egy csapatban, egy közegben. Neki az maga a siker. Legyen ön azonos az a dolog. Emberek úgy járnak be dolgozni, hogy utálják, amit csinálnak. A francért csinálják? De tényleg. Engedje el és csináljon valamit, amit szeretettel csinál és az már maga a siker, mert sokszor nem azt az életet élik, amit élniük kéne és hajtanak valamit és nem jönnek rá, vagy nem érzik azt, hogy az nem az övéké.

Fogadja el azt, hogy Ő nem lesz milliárdos vállalkozó, Ő nem lesz egy Elon Musk, fogadja el, és legyen az az élet, amit él az ön azonos vele. Ne hajhásszon dolgokat, amivel folyamatosan összenyomja magát, érdektelenné teszi magát, folyamatosan lekicsinyíti magát, folyamatosan ostorozza magát, és próbálja egyre jobban, mert nagyon nem tudja, hogy ő ki, baromira nem tudja, hogy számára mi az, amit érdemes lenne csinálni, és ami boldoggá teszi. Mert a siker az valahol a boldogsággal is azonos.

Igen. Az biztos, hogy rengeteg ember él hazugságba. Ezzel én is már rettentő sok helyen találkoztam, hogy pl. bejár a munkahelyére, de utálja, és úgy megy minthogyha minden nap a hátát vernék és mást sem csinál, csak panaszkodik a főnökéről, panaszkodik, hogy mennyire utálja a munkáját, a munkahelyét.

Beteggé teszi magát. Ilyenkor jön, hogy miért pont velem, miért most történik ez, valami betegséget bevonz, és 10-15 évet dolgozik le.

Én ezt úgy hívom, hogy mágnesként bevonzza a rosszat, ha minél többet panaszkodsz, annál több rosszat vonzol be az életedbe. Itt történik az, hogy tudna lépni és talán azt is tudja, mi lenne a következő lépés, de ugye halogat, és nem teszi meg mégsem azt a következő lépést, mert nem hisz magában, nem hiszi, hogy Ő arra érdemes.

Ez is alapja mindennek, az önelfogadás, szeresse magát. Sikeres vállalkozás másik alapja a folyamatos önfejlesztés.

Így van. 450 könyv? Ez aztán teljesítmény

Meg az, hogy le is ülepedett az bennem, nem csak az, hogy hajhásztam a könyveket, gyerünk-gyerünk és nem hagytam magamnak időt, meg lehetőséget arra, hogy ez meg is érjen bennem.

Mennyi idő kell egy ilyenhez? Ha ma elolvas egy könyvet, mennyi idő kell ahhoz, hogy az megérik a fejedben, és tudod használni az információt?

Most már elég gyorsan tudok reagálni ilyen dolgokra. Volt olyan, hogy fogalmam sem volt, hogy mit olvasok. Volt, hogy megijedtem könyvektől, nem voltam elég érett, nem voltam még kész rá. Volt, hogy letettem és hagytam időt és később olvastam el, mert egyszerűen nem voltam még kész rá.

Ahogy az ember elindul és akarja azt, hogy ez adjon hozzá valamit és több akar lenni azáltal, hogy ezt megteszi magáért. Egy idő után a nagy fejlesztésben rájön mindenki, hogy úgy jó ahogy van, elfogadja magát és azért teszi már a fejlesztést, hogy azt a rezgés szintet fenntartsa, amit elért.

Ez olyan, mint amikor megkóstolod, és amikor ráérezel az ízére, akkor onnan már nincs visszaút. Igaz?

Meg jó érzések, ez is elterel, egy más dimenziót ad, egy más felismerést ad hozzá. Könyvekben benne van a sorok között elrejtve egy csomó olyan tanács, ötlet, ami hozzá tesz az élethez és csak annyi a dolgod, hogy kiolvassuk és alkalmazzuk. Mert nyilván az, hogy elolvasott az ember 450 könyvet, az édes kevés ahhoz, hogyha nem alkalmazza azt, amit onnan kivett.

Vagy ha nem érit meg. Mert, ahogy Te is mondtad, nem elég csak úgy átolvasni őket, hanem meg kell érteni, meg kell ízlelgetni a mondanivalóját.

Nem csak a vállalkozásról van szó, hanem ugyanúgy legyen az egészség, legyen család, barátok, párkapcsolat, az ember boldogsága. Mennyire elengedhetetlen az, hogy az ember képezze magát, mivel sajnos nem csak Magyarországon, hanem a világ minden területén, az oktatási rendszerünk az egy vicc.

Habár nagyon sok fontos dolgot tanulunk mi az iskolában, általános vagy középiskola esetleg egyetem, mégis a legfontosabb dolgot sajnos sehol nem tanítják, méghozzá, hogy hogyan szeressük magunkat és hogy hogyan legyünk boldogok ebben a világban úgy, a körülöttünk lévő embereket is azáltal boldoggá tudjuk tenni. Ezt önfejlesztéssel rettentő hatékonyan meg lehet valósítani. Mindenkinek kivétel nélkül, ebben nincs kivétel.

Csatolakozz a Facebook oldalunkhoz:

Ajándék önfejlesztő eBook

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook sorozatot INGYEN most:

Évek alatt összegyűjtött abszolút hihetetlen tippekkel és trükkökkel az önfejlesztés területéről, melyekkel garantáltan maradandó változást érsz el életedben. FOGADD NAGY SZERETETTEL.

Andrade Anita

A szerző

Andrade G. ANITA
Önfejlesztő tréner és EREDMÉNY COACH

További részletek >>

© Copyright  2020-2022   |   Andrade Anita by SikerGuru    |   Adatkezelési szabályzat    |   Általános felhasználási feltételek 
 Minden jog fenntartva   |   Email: anita@siker.guru