Nem rég fejeztem be a „Storytelling vállalkozóknak” című könyvem írását, amit mindenkinek szívből ajánlok, aki vállalkozást szeretne indítani vagy felvirágoztatni. Úgy gondoltam, hogy nincs is jobb hely ennek a tudásnak a kamatoztatására, mint a saját blogom.
Sajátítsd el a történetmesélés tudományát!
Vásárold meg a könyvet ITT!
Személyes történettel készültem. A személyes történetek mindig érdekesek, mert az ember betekintést kap egy másik ember életébe és gondolkodásmódjába, de főleg azokba a problémákba, amik az illető életét végig követik. Éppen ezért most meg szeretném veletek osztani a saját életem pár állomását: nehézségeket, áttöréseket.
Mikor jöttem rá arra, hogy én vállalkozást akarok indítani, és milyen tragédiák sorozatának kellett ehhez először bekövetkeznie…
Mi történt, hogy én kiugrottam a mókuskerékből? Mi történt, hogy elhagytam a langyos vizet, és hogy hogyan alakult a sorosom a döntés után? Mi lett a végkifejlet, magyarul.
Ez a sztori 2011-ben kezdődött, amikor lediplomáztam, és egy hónap múlva elkezdtem az első munkámat. Egy középnagyságú vállalat, ahol a beszerzési osztályon kaptam egy lehetőséget.
Mondanom se kell, rettentő nagy reményekkel vágtam bele az első hétbe. Majd, ahogy a hetek, a hónapok teltek, úgy egyre jobban kezdtem rádöbbenni arra, hogy nemcsak nem érek fel a teljes potenciámig, hanem rosszul érzem magam a munkahelyemen.
Persze a lehetőségek ott voltak, hogy feljebb lépjek. 3-4 éven belül, valószínűleg hogyha nagyon kitartóan és sokat dolgoztam volna, akkor kinőhettem volna magamat egy vezető beosztásba.
Egyrészt ennek nem láttam értelmét, mivel egyáltalán, de nem érdekelt az, amit csináltam. Másrészt, mivel külföldi voltam, ezért nagyon sokan cikiztek és ezzel egy rettentő rossz, mérgező munkalégkört hoztak létre.
A legnagyobb problémám mégis a termelési menedzserrel volt, akivel együtt kellett dolgoznom nap, mint nap. Ő volt az én legnagyobb utálóm úgymond… Ezt most máshogy nem is nagyon tudom kifejezni.
Képzeld el, hogy együtt dolgozol valakivel napi 9-10 órán keresztül néha, a hét 6 napján, aki téged úgy igazából szívből utál, lenéz, és ott tesz be neked, ahol csak tud.
Ekkor még nem is nagyon gondoltam arra, hogy az alkalmazotti világ nem nekem való.
Ekkor még nem tudatosodott bennem, hanem én ezt mind csak erre a bizonyos hölgyre fogtam, hogy nekem miatta nem jó itt, én miatta nem akarok többet elérni ennél a cégnél, engem miatta nem érdekel ez a cég.
Ez a hölgy engem nem hagy élni és ő meg keseríti az életemet és minden az ő hibája. Éppen ezért egy év, 15 kiló és egy enyhe idegösszeomlás után összeszedtem minden bátorságomat, besétáltam a főnök irodájába és felmondtam.
Ezután vettem a fejembe, hogy kipróbálok egy vállalkozást. Mivel, hogy a szüleim is vállalkozók, ők is függetlenek, plusz akkor ismerkedtem össze a mostani férjemmel, aki szintén vállalkozó volt.
Ő a mai napig az egyik legnagyobb inspirációm, és ezért úgy döntöttünk, hogy mivel én munkanélküli voltam, hogy akkor együtt kipróbálunk egy vállalkozást.
Összeszedtem minden bátorságomat, besétáltam a főnök irodájába és
És akkor indítottunk el egy vállalkozást, ami aztán persze pár hónap után csődbe ment és akkor megint padlón találtam magam. Beütött a félsz és azonnal megint behúzott farkakkal, letört szarvakkal visszamentem dolgozni.
Azt hiszem 3 hét alatt találtam is egy állást, ami nem a beszerzési osztályon volt, hanem ezúttal már az eladási osztályon. Sokkal jobb volt a csapat, nagyon szerettem mindenkit, a főnök rettentő fair volt. A fizetés sokkal jobb volt, sokkal nagyobb felelősséget kaptam.
Sajátítsd el a történetmesélés tudományát!
Vásárold meg a könyvet ITT!
Alám tartozott a termelési osztály, én tartottam a vevőkkel a kapcsolatot, én tartottam a területi képviselőkkel is a kapcsolatot, én voltam a fő marketinges – marketingből szakvizsgáztam – az egész cégben, és persze én voltam az angol vevőkért is a felelős, az angol nyelvtudásom miatt.
Úgyhogy pár hét után úgy éreztem, hogy én révbe értem, ez egy tökéletes cég, voltak kinevezési lehetőségek is. Sőt mi több, volt a cégnek egy nagy leányvállalata Magyarországon és velük is főleg én tartottam a kapcsoaltot. Én voltam az összekötőkapocs úgymond. Mindenki hihetetlen lendületes volt, iszonyat kedves volt, ami amúgy manapság, hiszen gondolom te is tudod, sajnos nagyon-nagyon kevés cégről lehet elmondani.
És akkor most kérdezheted, akkor mi volt a baj?
Biztos állás, szeretted csinálni.
Ez így is volt az első pár hónapban.
Rettentő sok pörgés. Ha Millennials vagy, akkor ezzel te nagyon tudsz azonosulni. Tanultam, folyamatosan fejlődtem, új emberek, új közeg, új kompetenciákat szereztem és akkor pár hónap után, mikor már úgy érzed, hogy megtanultál mindent egy bizonyos szintig, akkor jó lenne egy kis változás. Jó lenne még több felelősség, még többet tanulni, még több kihívás. Ez az, ami az én esetembe nem következett be.
Most már azt mondom, hogy szerencsére. Azt mondanám, hogy a 6. – 7. hónap után kezdtem el ismét szenvedni.
Hiába voltak jó fejek a munkatársak, hiába volt jó a fizetés, jó fej a főnök, ugyanazt csináltam nap-nap után és számomra habár kihívó volt, mégis egy idő után monotonná vált. Még mindig nem tudatosodott bennem, hogy mi a gond. Úgyhogy csak szenvedtem, szenvedtem és minden nap úgy mentem dolgozni, mint hogyha a hátamat verték volna.
Nem tudom, hogy te már voltál-e így valaha az életedben. Olyan érzés volt, mint hogyha nap-nap után megerőszakoltak volna egyszerűen, mert nem akartam csinálni, de a felelősség tudatom olyan nagy volt, hogy mégis rettentő nagy tisztességgel és odaadással végeztem a munkámat, mivel emberek munkája függött az én munkámtól.
Úgy gondoltam, hogy nem is volt más választásom.
Majd közel egy év után történt az áttörés, amikor megvilágosodtam. Persze nem magamnak köszönhetem, hanem egy könyvnek. Az áttörés egy októberi napon következett be, amikor is a főnök megkért, hogy maradjak benn a hétvégén, mert jöttek festeni az egész irodaépületet és valakinek kellett a festőkre felügyelni.
Szombat, vasárnap, reggeltől estig tudtam, hogy bent kell ülnöm az irodában ezért magamhoz vettem egy könyvet, amiről azt hallottam, hogy nagyon jó, hogy akkor én azt elolvasom. Én nem szeretem az időmet vesztegetni, úgyhogy mindig, amikor ilyen szitu van, vagy utazok valahova, akkor mindig azt az időt önfejlesztésre szoktam felhasználni.
Ekkor is így tettem és gyerekek, vasárnap délutánra nemcsak a festők végeztek, hanem én is.
Kiolvastam az egész könyvet és a könyv hatására aznap ott az irodában már a festékszagtól betegen úgy döntöttem, hogy felmondok. Tudtam, hogy nem megy semerre így az egész életem. Éreztem, hogy ez így nekem nem lesz jó és tudtam, hogy így nem leszek boldog.
Tudtam, hogyha valamit akarok kezdeni az életemmel, akkor azt kell csinálni, ami engem igazán érdekel, és amiben állandó fejlődés van és én ezt a személyi fejlesztésben és a vállalkozásindításban találtam meg.
Kíváncsi lennék, hogy kitaláljátok-e, hogy mi volt a könyv címe, hogy ki volt az író. Szerintem jó páran tudjátok, mivel Magyarországon ez a könyv elég híres, vagy inkább mondjam úgy, hogy hírhedt. Ez a könyv Robert Kiyosaki: Gazdag papa, szegény papa című könyve volt.
Ez volt az a könyv, ami átlendítette a tudatomat egy olyan állapotba, amikor képes voltam végre megérteni, hogy én mehetek munkáról munkára, állásról állásra. Feldolgozhatom magamat akárhová, de én nem leszek boldog, hacsak nem olyan dolgot csinálok, ami engem igazán érdekel.
Prrsze ez volt a vége a sztorinak, és úgy igazából itt kezdődik el egy másik sztori, hogy aztán mi lett ezután.
A vég valaminek a kezdete.
Mondanom se kell, hogyha már egy döntés megszületik a fejedben, az már egy nagyon jó lépés. De aztán onnan tovább cselekedni viszont már nem annyira egyszerű. És épp ezért 3 hónapnak kellett eltelnie ettől a döntéstől addig, amíg végre vettem a bátorságot. Felálltam, besétáltam a főnök irodájába és felmondtam. Ismét…
Most így visszanézve néha nem értem meg, hogyan volt ehhez bátorságom. Anyagilag egyáltalán nem álltunk úgy, hogy én ezt meg tudjam magamnak engedni és tényleg nagyon-nagyon arra lettem nevelve, hogy kell egy biztonságos munkahely. Tanuljak, hogy jó munkahelyem legyen, hogy sokat keressek, és hogyha van egy munkahelyem, főleg Ausztriában, akkor becsüljem csak meg magam.
Ezt nevelték belém, ezt hallottam mindenhonnan, a barátaim is ezt mondták. Amikor megemlítettem nekik, hogy ez nekem nem jó, fel akarok mondani, akkor nem, hogy bátorítottak volna, hanem még inkább próbáltak lebeszélni róla. Azt mondták, hogy én milyen hülye vagyok, hogy ilyen munkát én még egyszer nem fogok találni, és hogy fel ne mondjak, még véletlenül se, ne is gondolkozzak rajta.
Sajátítsd el a történetmesélés tudományát!
Vásárold meg a könyvet ITT!
Ennek ellenére mégis már annyira rosszul éreztem magam, annyira nagy volt a fájdalom, hogy nem tudtam elviselni, Szerintem ez az, ami az embereknél a változást úgy igazából elő tudja idézni.
Hiába beszélsz róla, hiába szar, hiába szenvedsz, hiába vagy frusztrált. Ha nem éred el azt a forráspontot, azt a pontot, amikor már nem bírod tovább, mert már inkább úgymond jó lenne inkább elmenni szó szerint, minthogy itt lenni ebben a világban.
A változás a forrásponton kezdődik.
Akkor fogsz változni és olyan döntéseket hozni, amik aztán megváltoztatják az egész életedet.
Legyen az egy rossz párkapcsolat, legyen az egy rossz egészségügyi szokás, mint pl. dohányzás. Vagy túl sok cukorfogyasztás, tortafogyasztás stb. Legyen az egy munkahely, egy baráti kapcsolat, amit már régóta tudod, hogy nincsen rád jó hatással, de nem tudod megtenni. Vagy legyen az csak simán egy rossz szokás, mint mondjuk a körömrágás.
Akármilyen picire lehet gondolni, vagy akármilyen nagyra lehet gondolni. A lényeg az, hogy amíg nem tudod magadat kilökni a szikla szélére érzelmileg, addig csak menni fog a panaszkodás, a frusztráció, a boldogtalanság.
Ami aztán persze a szeretteiden fog lecsattanni, az ügyfeleiden fog lecsattanni, a gyermekeiden… oh ne adj Isten… a gyermekeiden fog lecsattanni. Tehát épp ezért mindenkit arra bíztatnék, hogy legyen hű magához és ne féljen változtatni.
