Miért választottam az önfejlesztés pályát?

A mai bejegyzés egy kicsit rendhagyó, mivel most arról lesz szó, én hogyan kerültem erre az önfejlesztés pályára, hogyan és mikor döntöttem el, hogy az életem végéig önfejlesztéssel szeretnék foglalkozni és miért.

Miután elvégeztem az egyetemet, rá egy hónapra találtam is egy állást, el tudtam helyezkedni, serényen elkezdtem dolgozni, óriási ambícióim voltak: Én aztán 1-2 éven belül feldolgozom magamat, és én leszek ott a vezető.

Már pár hét után már éreztem, hogy ez valószínűleg nem az a pálya, amit én választani szeretnék, ahol én le szeretném élni életem hátralévő részét. Mondanom sem kell, Ausztriában volt ez a munkahely, és pont egy olyan felettest kaptam, akinek nem csak a külföldiekkel volt gondja, hanem az élettel magával volt gondja. Másfél év szenvedés után felmondtam.

Utána ismét elhelyezkedtem egy másik munkahelyen, és itt a felettesem már nagyon rendes volt, sőt, egy példamutató főnök volt. Viszont ott sem éreztem jól magam. Ott se éreztem jól magam a bőrömben, és ott sem láttam semmifajta jövőképet. Így ott is sikerült felmondanom, ami akkor az életem egyik legnehezebb döntése volt.

Nem éreztem, hogy ez a hivatásom.

Nem éreztem, hogy jó helyen vagyok.

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook-ot INGYEN most:

Amikor reggel bementem a munkahelyemre, olyan volt, mintha valaki korbáccsal verte volna a hátamat. Egyszerűen úgy éreztem, hogy én bárhol lennék, csak éppen ott nem. Úgy éreztem – ez most lehet, hogy bután hangzik- ha tényleg ez az életem, ha ezt kell csinálnom, hogy ha nekem minden reggel be kell mennem egy céghez, ahol nekem megmondják, hogy mikor mit kell csinálnom, egyszerűen inkább kimegyek és felkötöm magam az első fára, mert nincs így értelme az életemnek. Tudom, hogy ez nagyon durván hangzik.

Semmiféleképpen nem akarom a saját értékrendszeremet rád erőltetni, rád erőltetni, viszont én akkor ezt úgy éltem meg, hogy akkor inkább meghalok, mint hogy ezt csináljam, mert ennek semmi értelme nincsen.

Nem az volt a gond, hogy nem tudtam csinálni, amit kellett volna csinálni, hanem egyszerűen nem élveztem. És úgy gondoltam, hogy egyetlen egy olyan céget nekem nem tudnak mutatni, ahol ezt én tudnám élvezni. Tehát nekem ez volt az észjárásom, így gondolkodtam.

Teljesen meglőve éreztem magamat, hogy most mit csináljak, mert viszont azt nem tudtam, hogy mit szeretnék csinálni… Sakk matt?

egyszerű stratégia

Csak azt tudtam, hogy mit nem akarok csinálni… ismersz ilyen embereket?

Annyit sejtettem akkor már, hogy a vállalkozók, a vállalkozói világ, a vállalkozói élet, a vállalkozói gondolkodás az szuper, az jó, és gondoltam oké:

“Akkor kipróbáljuk azt! Hát, most mi veszítenivalóm van? Vagy a fán végzem, vagy kipróbálok végre valamit.”

Amikor az első munkahelyem után felmondtam, akkor már együtt voltam a párommal és elkezdtünk közösen Bécsben egy vállalkozást kiépíteni. Felettébb érdekes mód a fertődi vállalkozóképző, kereskedelmi középiskolában végeztem, a bécsi gazdasági egyetemen szereztem diplomát, a szüleim is vállalkozók, és mégis úgy álltam neki a vállalkozás indításának, mint valami tejfelesszájú öt éves, aki aznap kelt fel, és fogalma sincs, hogy mit csinál.

Végül ráment az összes megtakarított pénzem ( 3000-4000 Euro), 4 hónapot beleöltünk a vállalkozásba, miután csődbe ment.

Sokan itt feladják.

Viszont számomra nem volt hiábavaló próbálkozás. Nem úgy fogtam fel, hogy ez egy kidobott pénz volt, meg kidobott idő, mert rengeteget tanultam. Annyi tudást összeszedtem, hogy megérte. Hogyan kell Ausztriában vállalkozást nyitni. Milyen vállalkozási formák vannak? Azokhoz milyen papír kell? Hogy kell adózni? Milyen szerveztek támogatnak és mivel?

A tudást senki nem veheti el tőled, igaz?

Ennek ellenére piszkosul elkeseredtem és padlót fogtam. Óriási félelemben visszaiszkoltam másnak dolgozni. Pár hét alatt találtam egy másik munkahelyet, ami sokkal jobb volt, jobb környezet, jobb főnök, magasabb fizetés, több felelősség.

Pár hónap után, miután lecsengett az újdonság és mindent átláttam, amit lehetett ott is beütött ez a “Mégse kéne itt lennem, nem érzem magam” érzés.

Emlékszem ott ültem az irodában, egy nyári nap volt, nagyon stresszes volt, mert akkor volt ebben az iparágban a főszezon, és szó szerint éreztem, ahogy elárad bennem a stressz miközben wc-re nem volt időm kimenni.

Ezzel együtt ott volt bennem a félsz, hogy most megint felmondok, most megint indítunk valami vállalkozást, az megint nem sikerül, akkor mit csinálok?! Itt viszont már egy kicsit okosabb voltam, és elkezdtem magamat fejleszteni. Tudtam, hogy a válasz odakinn van, mindig is optimista ember voltam ezért tanultam.

Lázasan elkezdtem olyan gurukat és mentorokat hallgatni, akik ezen már keresztülmentek.

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook-ot INGYEN most:

A főállású munkahelyem mellett elkezdtük kiépíteni a saját gyerekruha márkánkat, amit valójában a szüleim csináltak hazai szinten és mi nyelvtudásunknak is köszönhetően nemzetközi szintre vittük.

De tudtam, hogy a tudásom nem megfelelő és nem elég. A sok “oktatás” ellenére gőzőm nem volt arról, hogyan kell egy vásárt megszervezni, hol kell ügyfeleket szerezni és hogyan kell őket megtartani stb.

Éppen ezért mindenféle tanfolyamokra beiratkoztam, akkoriben végeztem el a business coaching képzést is Budapesten, könyvet olvastam, rengeteg YouTube videót néztem, hogy kell vállalkozást építeni, milyen gondolkodásmóddal kell rendelkezni? Milyen szokásokat kell felvenni? Mire kell odafigyelni?

És ez folyamatosan ment, majdnem másfél éven keresztül.

Közben persze nekem volt egy főállású munkám, ahová reggel bementem, estig ott dolgoztam. Amikor meg hazajöttem, akkor a vállalkozásomon és a vállalkozásomban dolgoztam.

Nem volt időm gondolkodni, hogy én mit is akarok csinálni, hanem csak csináltam.

önfejlesztés: gondolkodni vagy csinálni?

Elérkezett az a pont, amikor már nem győztem a munkahelyemen, és el kellett búcsúznom. Felmondtam.

De erre a pontra már megütött az önfejlesztés szele, mivel rájöttem, hogy minél többet tanulok a gondolkodásmódról, a szokásokról, a boldogságról, a sikerről, a pénzről, annál jobban megértem, hogy az egész csak egy tanulok-tapasztalom-fejlődök kör.

Minél többet tanulok, hogy lehetek boldogabb, hogy lehetek gazdagabb, hogy lehetek egészségesebb, hogy tudok másoknak segíteni, mi kell a sikerhez és a jóléthez és ezt a tudást átviszem tettekbe – ezt nagyon kevesen csinálják meg, mert sokan csak tanulnak, tanulnak, meg eljárnak szemináriumokra, de félnek kilépni a kis komfortzónájukból, és félnek ezt a tudást átvinni tettekbe – annál jobban éreztem magam a világban.

Eldöntöttem, hogy ennek szentelem az életemet.

De akkor ezzel, hogyan lehet pénzt csinálni?

Igazából még nem írtam semmit, még nem csináltam semmi tartalmat és csak élveztem a fejlődést, de fogalmatlan voltam az anyagi oldalon.

Sőt…, az igazat megvallva nagyon viccesnek tűnt, amikor az információstermékekről először hallottam. Mi a fene az?! Ki fizetne azért pénzt, amit én tudok?

Viszont a legnagyobb mentoraim, akikre felnéztem, oktatták a tartalomgyártásban rejlő lehetőségek sorozatait.

Emlékszem 8 hónapos terhes voltam első kislányommal, amikor férjem udvarias kérésére abbahagytam a munkát a Coala Trachten gyermekruha vállalkozásunkban. Úgy gondoltam, hogy a hormon túltengésem miatt nem a legmegfelelőbb döntéseket hozom és egyszerűen már az agyára mentem.

Miután közösen meghoztuk ezt a döntést, másnap reggel felkelve nem volt semmi dolgom. A babaruhák vasalva a szekrénybe, minden előkészítve, bölcső összeszerelve, mellpumpa lefertőtlenítve, kórházi csomag összeveszítve. Semmi sem hiányzott…

Emlékszem ott ültem Wilfleinsdorf-ban a nappalinkban reggel 9-kor a kávémat kortyolgatva miközben kicsim rugdosott a pocimban és UNATKOZTAM! Körülbelül 30 másodpercig tarthatott ez az állapot. A másik pillanatban elővettem a laptopom és elkezdtem keresni domain-t az új weboldalamnak: siker.guru

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook-ot INGYEN most:

Ebben az időben születtek a nagyon közkedvelt Youtube animált videóösszefoglalásaim.

Egyszerűen én megfogtam egy könyvet, kiírtam a lényegét, rámondtam egy hangfelvételre és csináltam hozzá egy tök szuper kis videót egy animációs programmal. Majd ezt én feltöltöttem a YouTube-ra.

Majd vártam, hogy hát kinek hogy tetszik?

Olyan fél év után elkezdtek jönni a visszajelzések, hogy tök jó, meg hogy sokat segítenek, és hogy még csináljak többet. Ezért én csináltam többet miközben babáztam. Az első évem az így ment el, hogy én csak tartalmat gyártottam.

Csak azt tudtam, hogy imádok tanulni, szeretek adni az embereknek, imádom azt látni, amikor fejlődnek.

Ekkor mondták nekem, hogy tarthatsz webinárokat, tarthatsz online előadásokat, tarthatsz élő szeminárokat, írhatsz könyvet, írhatsz e-bookot, nyithatsz egy podtcastet, csinálhatsz Insta, Facebook oldalt.

Nagyon fellelkesedtem. Facebook-on kezdtem, nyitottam egy oldalt, és elkezdtem oda feltöltögetni dolgokat. És így megint szépen haladt az idő, ami közben végül is igazából nem csináltam semmit, csak anyagokat, meg információkat töltöttem fel online különböző platformokra és fejlesztettem magam az iparágon belül.

Míg rájöttem, hogy e-maileket kéne gyűjtenem, mivel, mint kiderült, az e-mail marketing az egyik alappillére a karrieremnek. Én ezt sem tudtam, mivel nem is voltak olyan ismerőseim, akik ebben dolgoztak volna, nem is voltam olyan közegben. A kis faluban, ahol laktunk a nők az utcában az aznapi TV sorozatokról, főzésről, gyereknevelésről és ruhákról beszélgettek. Barátaimnak, szüleimnek, de még páromnak sem fog fogalma arról, hogy én mi a csudát is csinálok.

email marketing

Tehát nekem abszolút senki nem mondta, hogy ezt hogy kell csinálni, én alapba utána felépítettem egy e-mail listás rendszert, ahol én elkezdtem gyűjteni így a kis feliratkozóimat.

Iszonyat lassan gyűltek a feliratkozóim, küldtem nekik néha hírleveleket, néha kérdőíveket, de semmi eladás a láthatáron.

Mígnem elérkeztem arra a pontra, hogy rá kellett döbbennem arra, hogy nincsen termékem.

Megjegyzés: Ha lett volna mellettem valaki, aki ezen már keresztülment és megmutatta volna a lépéseket, akkor hónapok leforgása alatt ezen mind végig tudtam volna menni, így meg két teljes évembe került az, hogy saját magam kellett rádöbbennem minden egyes dologra. Kérésben és mentorok találásában nem voltam jó.

Tanács: Azt azt tudom neked tanácsolni, hogy akármilyen iparágban vagy, mindenképpen keressél magadnak egy mentort, aki már elérte azt, amit te el akarsz érni. Mert mentorok segítségével milliókat és éveket spórolhatsz meg magadnak. Mindenképpen olyan mentort keressél magadnak, akiben megbízol, és aki már bizonyított. És ha fizetni kell érte, akkor fizessél érte, mert még az is sokkal jobb, mint amikor magadtól akarsz mindent kitalálni egyedül.

Folytatva a sztorit, nagy nehezen eljutottam arra a pontra, hogy megcsináltam az első termékemet. Majd a másodikat, harmadikat, írtam egy könyvet és elkezdtem előadásokat tartani.

Időközben már emberekkel is intenzíven foglalkozom.

Minden egyes alkalommal, amikor az ember úgy érezné, hogy elsajátított valamit és fejlődött, jön a következő kihívás, a következő fejlődési lehetőség, a következő szint.

Ez teszi érdekessé és színessé az emberi életet.

Csatolakozz a Facebook oldalunkhoz:

Ajándék önfejlesztő eBook

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook sorozatot INGYEN most:

Évek alatt összegyűjtött abszolút hihetetlen tippekkel és trükkökkel az önfejlesztés területéről, melyekkel garantáltan maradandó változást érsz el életedben. FOGADD NAGY SZERETETTEL.

Andrade Anita

A szerző

Andrade G. ANITA
Önfejlesztő tréner és EREDMÉNY COACH

További részletek >>

© Copyright  2020-2022   |   Andrade Anita by SikerGuru    |   Adatkezelési szabályzat    |   Általános felhasználási feltételek 
 Minden jog fenntartva   |   Email: anita@siker.guru