Ha ismered a bejegyzéseimet, a tartalmaimat, akkor tudod, hogy általában az önfejlesztésről szoktam inkább írni, és a magánéletemet általában a háttérbe szoktam szorítani. Ma viszont a párkapcsolat lesz a téma, mert ez egy nagyon fontos témakör és rengeteg hölgytársam szenved attól, hogy nem találják meg az igazit.
Természetesen ez a férfiaknál is igaz.
Emlékszem, régebben rengeteg pasi haverom panaszkodott, hogy:
“Te, Anita, egyetlen egy normális nő nincsen ebben az országban.”
Egyszerűen nagyon nehéz megtalálni és bevonzani akár a megfelelő partnert a számunkra. De én most nem szeretnék nagyon másokról beszélni, és a legutolsó, amit akarok most itt a párkapcsolatokról egy előadást tartani, mivel nem nagyon az én témám.
Nézzük meg mi a köze a megfelelő álompartner “bevonzásának” az önfejlesztéshez, rendben?
A gondolkodásmódot szeretném neked átadni, hogy én hogyan gondolkoztam, amikor én a párom után kutakodtam.
Mert igen hölgyeim, véleményem szerint ez egy kutakodás.
1. HOSSZÚTÁVRA TERVEZÉS
Tehát az első pontnak azt szeretném megemlíteni, amikor párt választunk, mindenképpen gondolkodjunk hosszú távon. Tudom, hogy egyszerűen hangzik, de mindig kérdezd meg magadtól: öt, tíz, húsz év múlva, hogy ha Ő lesz a férjem, boldog leszek-e? Trükk kérdés
“Vajon hajlandó fejlődni?”
Voltak pasijaim, akik az égvilágon nem akartak fejlődni. Már volt péládul munkahelyük, már volt egy kis bejáratott életük, egy kis bejáratott haveri körük, amivel amúgy nincsen semmi gond, de abszolút nem fejlődtek, nem olvastak, nem néztek önfejlesztő anyagot, nem hallgattak Podcasteket, nem törekedtek arra, hogy többek legyenek, többet tudjanak.
Rájöttem, hogy számomra az ilyen pasi alapból ki van lőve, mivel mindenki tudja, ha az egyik fél elkezd fejlődni, a másik meg stagnál, akkor el fognak nőni egymástól.
Ezt hívják válásnak.
És én ebben hiszek.
Csíkszentmihályi Mihálytól a Flow című könyv kijelenti, hogy a pároknak is kell a kihívás állandó jelleggel, kell a változatosság, kell az, hogy együtt fejlődjenek, hogy felfedezzék az újat, hogy komfortzóna kihívásokat csináljanak együtt, mert különben stagnálni fognak, meg fogják egymást unni, el fognak egymástól hidegülni, és éppen ezért kacsingat – én szerintem – a férfi is, meg a nő is jobbra, balra, mert már unja a kapcsolatát, mert nincs benne semmi új, semmi kihívó.
Magyarul mindig mindenhol be kell vezetni új, új dolgokat, hogy a kapcsolat ne hűljön ki, és hogy egymásnak tudjatok folyamatosan örömet okozni, és hogy egymást tudjátok motiválni, megismerni magatokat és egymást.
2. TISZTELET
A második nagyon fontos dolog én nekem az volt, amikor én a jövőbelimet válogattam, hogy fel tudjak rá nézni. És soha nem fogom elfelejteni, hogy az édesapám mondta, amikor 16-17 éves lehettem, megkérdezték tőlem, hogy milyen férfit szeretnék?
Azt mondtam, hogy nálam okosabb legyen. Erre az apám azt mondta, hogy akkor nagyon nehéz dolgod lesz kislányom. Jólesett, megmaradt bennem és növelte az önbecsülésem. De főleg komolyan vettem ezt a pontot. Ha csúnyán kifejezve “minőségi nőt” akartok drága férfiak, akkor tessék fejlődni, mert a külső nem mindig számít…
Sokszor halljátok biztos a pasikat panaszkodni, hogy a nőket csak a pénz érdekli. Igaz? Na és akkor mi van? Általában azok a férfiak panaszkodnak erről, akiknek nincsen lóvéjuk és üres a kassza. Egy biciklivel nem fogsz meghódítani egy amazont, egy Istennőt, igaz? DE! Ez fordítva is igaz. Ha egy lusta butácska kis naiv nő vagy, akkor az esélye annak, hogy a fehér lovon ülő herceg egyáltalán észrevesz: NULLA!
Tehát tessék felébredni és abbahagyni a panaszkodást. Ha megfelelő nőt, vagy pasit akarsz, akkor előbb nézz tükörbe és válj megfelelő nővé, vagy megfelelő pasivá, mert a természetetes szelekció működik. A gazdag és sikeres intelligens és okos párt akar – ÁLTALÁBAN! Igaz?
Ha jó párt akarsz, akkor előbb dolgozz magadon és hagyd az elvárásaidat.
Tréneremmel beszélgettem erről tegnap.
“Anita te nem érted. A mai nők már azt nézik, hogy milyen kocsid van, és mennyi pénz van a pénztárcádban.”
“Adam, lehet, hogy vannak ilyen nők, de azt is meg kell nézni, hogy milyen nők ezek? Fiatal kis “csitrik”, akiknek még minden mindegy és az értelmi, érzelmi szintjük nem fejlődött ki rendesen. Mit vársz tőlük? Általában még semmit nem raktak le az asztalra és csak szórakozni akarnak jó pár évig. És? Ezzel az égvilágon semmi baj nincsen. Vagy pedig egy 30-as éveiben járó okos, intelligens nő, akinek vannak megfelelő és teljesen jogos elvárásai? Miért lenne bűn az az elvárás, hogy a jövendőbelim legyen szorgalmas, intelligens és sikeres? Looserekhez nem fog hozzámenni egy királynő, igaz? :)”
Kinek mi. Ahhoz, hogy a trénerem bevonzza a megfelelő nőt, neki kell fejlődnie. Egy kidolgozott test már alapban fegyelemről árulkodik, de itt még nem áll meg a kerék. Igaz hölgyeim?
Egyre nehezebb manapság intelligens férfit találni, és most ne essék félreértés, nem akarok senkit se megkritizálni, de például az nekem egy abszolút no-go, hogy az én férjem online játékozzon este. És ezért lehet, hogy el fogtok ítélni, és tudom, hogy egy kicsit szigorú is vagyok, de számomra például, főleg mondjuk egy családalapításnak az elején ki van zárva a felesleges időpazarlás.
Ha a férfi esténként hazamegy, és mondjuk online játékozik, akkor nem a gyerekekkel van, nem a feleségével van és nem is tanul, dolgozik, fejlődik. Valljuk be, ezek a bugyuta online játékok annyira függővé teszik az embereket, hogy néha ÓRÁKAT rajta lógnak esténként munka után.
Micsoda elpazarolt értékes esték. Ha csak belegondolok, megfájdul a szívem.
Megfigyeléseim szerint férj és apa jelöltet kereső intelligens nő általában nem áll szóba online játékosokkal, kivéve, ha azzal keresik a kenyerüket.
3. KÜLSŐSÉGEK
És akkor persze harmadik pontnak a külsőségeket említeném meg, mert hát igen, valamilyen szinten az is fontos volt nekem, hogy magas legyen, hogy legyen meg az összes haja – hahaha!
Tehát véleményem szerint a férfiak jobban vizuálisak, de mint nő, én is ugyanúgy szeretem, hogy ha az én férjem ad magára, higiénikus, tiszta, ha odafigyel magára, belövi a haját, jól öltözik, vigyáz a dolgaira, tisztán tartja az autóját stb. Amúgy az autó tisztántartása az nálam valószínűleg értelmetlenül fontos dolog. Lehet röhögni fogtok, de ha a pasi autója kupis, rendetlen vagy ne adj Isten koszos – levonom a következtetést. Miért? Mert, ahogy a kis dolgokat kezeled az életben, úgy fogod a nagy dolgokat is kezelni. Ha a kocsidat sem tudod tisztán tartani, akkor vajon mi lesz veled, ha családod lesz?
4. ALKOHOL MÁNIA
Akkor a negyedik pontnak én egy nagyon érdekes témát szeretnék megemlíteni, nem is annyira érdekes, hanem szerintem inkább nagyon ketté fognak oszlani a vélemények. Méghozzá az, hogy nem akartam, hogy az én férjem igyon alkoholt. Az igazság az, hogy én nekem összesen 3 komolyabb párkapcsolatom volt és egy bizonyos párkapcsolatomban rengeteg alkoholt ittunk.
Az egyetemi éveim alatt rettentő sokat szenvedtem ez miatt, és belegondoltam abba, hogy milyen lenne az életünk akkor, hogy ha ezt így folytatnánk tovább.
Nem csak arról volt szó, hogy csak az egyetemi éveim alatt, ő már akkor azt hiszem 35 éves volt, és folyamatosan alkoholizált, tehát neki arról szólt a hétvége, hogy elment a haverokkal berúgni, és úgy gondoltam, hogy én nem fogom azt a szerepet játszani, hogy majd én megváltoztatom, meg majd én.
PASIT VAGY NŐT NEM TUDSZ MEGVÁLTOZTATNI. Aranyszabály. Sok embernek ezt ki kéne nyomtatnia és kihalászgatnia szerte a lakásában, hogy elhiggye.
Nem, én olyan férjet szerettem volna alapban, akit nem kell megváltoztatni, továbbá azt olvastam, hogy a férfiakat nem is lehet megváltoztatni. Tehát akkor most minek strapáljam magam?
Mindenképpen olyan párt akartam magam mellé, aki nem iszik alkoholt, vagy ha iszik is, nagyon keveset, de szerencsére az én férjem abszolút antialkoholista – azt hiszem, hogy így szokták mondani. Ezzel nagyon belefogtam.
5. EGÉSZSÉG
Az utolsó előtti pontnak pedig még egy egészséggel kapcsolatos dolgot szeretnék megemlíteni. Én 15 évig dohányoztam, ne szokjatok rá a dohányzásra, még csak bele se vedd a szádba a cigarettát, még csak ki se próbáljad. A hülye haverok, akik bele akarnak vinni, inkább dobd ki őket. Nálam is így kezdődött. Aztán a nagy “haverok”, akikkel próbálgattuk a cigarettát már sehol sincsenek jelen az életemben. Felesleges menőnek tűnni olyanok előtt, akiknek talán kevesebb eszük van, mint neked!
Én eldöntöttem, hogy én nem akarom, hogy az én férjem dohányozzon, mivel úgy tudtam, hogy ha én egészséges és sikeres akarok lenni, akkor ott az alkoholnak, meg a dohányzásnak semmi keresnivalója életünkben.
És pont ezért úgy gondoltam, hogy ha én nekem egy olyan férjem lesz, aki dohányzik, akkor vagy én is elkezdek utána dohányozni, vagy pedig rá fog menni a kapcsolatunk arra, hogy én állandóan cseszegetni fogom érte.
Egy olyan kapcsolatba alapban nem akarok belemenni, ahol én cseszegetem állandóan valamiért a férjemet. Tehát én akkor eldöntöttem, hogy én nekem csak nem dohányos lehet a párom.
6.ÖNFEJLESZTÉS – KOMMUNIKÁCIÓ – DUÓ!
Az utolsó pedig, az meg inkább nekem nagyon fontos volt egy férfiban, tehát azt hiszem ez a hatodik pont, hogy fejlődő és motiváló mentalitása legyen. Hogy tudjon engem is motiválni, hogy tudjak vele beszélgetni arról, ami az én életemben történik. Hogy érdekelje az önfejlesztés, hogy érdekelje a vállalkozás, hogy érdekelje az, ami úgy igazából engem is érdekel.
El tudjak vele beszélgetni mindenről, akár órákon keresztül.
És végül is, hogy ha jobban belegondolok, akkor itt most visszamentünk egy kicsit az első részre. Ugye az, hogy intelligens, az körülbelül akkor most így be is zárom azt, hogy igen, lehessen vele mindenről beszélgetni. És ez nekem nagyon fontos volt, hogy valamilyen szinten mindenhez tudjon hozzászólni.
Nem azt mondom, hogy profi legyen mindenben, legyen handyman, legyen üzletember, legyen jogász, legyen mindenben überszuper, hanem mindenhez legyen egy kis konyítani valója.
Nagyon fontos, hogy tudjunk beszélgetni a párunkkal nagy dolgokról is.
Hogy le tudjunk ülni velük, hogy meg tudjuk beszélni a problémát, és ez már a kapcsolatnak a legeslegelején.
Tehát nem kell ahhoz hozzámenni feleségül, meg öt gyereket szülni neki, hogy ezekre rájöjj, hanem azt tanácsolnám, hogy már a legelején figyeld azt meg, hogy ha mondjuk van egy új csajod, vagy egy új pasid, mondjuk jön egy probléma, mert bajban ismeri meg úgy igazából az ember a másik félt, akkor hogyan oldja meg?
Milyen oldalról közelíti?
Ki akad, dühöngeni kezd, vagy pedig tényleg nyugodtan és intelligensen kezeli?
Oké szívem, én tisztellek téged, gyere, üljünk le, beszéljük meg. Akkor tisztelet.
Véleményem szerint a legjobb párkapcsolatok azok a tiszteletre épülnek. Tehát erre is figyeljél oda, hogy ő mennyire tisztel téged, mennyire tiszteli az idődet.
Hogy ha megígér valamit, akkor azt betartja? – FONTOS!
És ilyen pici, apró dolgokra illik odafigyelni, mivel, hogy ha tényleg ezzel a férfival, vagy nővel akarod összekötni az életedet, akkor nagyon fontos, hogy a tisztelet, meg a bizalom kölcsönös legyen, meg a motiváció.
Tehát ez lenne nekem a hat pont, ami számomra fontos volt. És persze ez mellett még van több ici-pici apró dolog, vagy olyan dolgok, amikről mondjuk nem szívesen beszélek, de mindenképpen fontos, hogy azt tudatosítsd magadban, hogy mi az, amire szükséged van? Mi az, ami neked kell?
Mert például vannak olyan emberek, akik nem is akarnak sohase férjhez menni, vagy megházasodni, vagy elvenni valakit feleségül, és ez is tök szuper jó úgy akkor, hogy ha ez a valaki tisztában van azzal, hogy akkor, hogy fog kinézni az ő élete, és ezt ő el tudja fogadni, és ő boldog lesz és elégedett lesz. De hogy ha valakihez hozzá akarunk menni, vagy házasságba akarunk lépni, vagy esetleg párkapcsolatban, mondjuk házasságpapír nélkül akarunk valakivel huzamosabb ideig egy fedél alatt élni, akkor rettentő fontos az, hogy a leges, legeslegelején letisztázni, hogy mi az, ami neked fontos.
- Mit akarsz te magad?
- Mi az, ami neked fontos egy pasiban?
- Mi az, ami neked fontos egy nőben?
Ilyenkor szoktam megkérdezni, és már biztos, hogy hallottátok tőlem, hogy amikor én meg szoktam kérdezni nőket, hogy neked mi a fontos a pasiba, akkor mindig el szokták kezdeni azt sorolni, hogy hát ne igyon, ne nőzzön, ne játék-gépezzen, ne járkáljon el, ne bulizzon, ne hazudjon, és fel szoktam rá hívni a figyelmet, hogy észrevetted, hogy nem ez volt a kérdésem? Nem azt kérdeztem, hogy mit ne csináljon, meg milyen ne legyen, hanem azt kérdeztem, hogy mit csináljon, és hogy milyen legyen?
Mindenképpen, hogy ha még párválasztás előtt állsz, vagy úgy érzed rossz párt választottál, akkor ülj le egy darab papírral, és írjad fel azt oda, hogy milyen legyen belülről, kívülről. Hogyan reagáljon erre, meg arra a szituációra. Mi az, amit akarsz? Mi az, ami fontos neked? Mert amikor leírtad, vizsgáld meg azt, és ez érdekes lesz nagyon, hogy mennyi nemet találtál abban a leírásban, hogy például ne dohányozzon, vagy ne alkoholizáljon. Mert például nemet is fogsz találni. Például az én esetemben is volt az, hogy ugye ne igyon, ne alkoholizáljon, ne dohányozzon.
De nagyon figyelj oda, hogy inkább azok legyenek többségben, hogy milyen legyen az a pár, milyen tulajdonságokkal rendelkezzen.
Hogyha tisztában vagy az értékrendszereddel, s azzal, mi a fontos. Mit gondolsz, hogy milyen emberrel fogod majd magad jól érezni a jövőben. Akkor utána már sokkal, ezt megígérem neked, sokkal tisztábban fogsz látni, és amikor legközelebb elmész egy randira, vagy bent leszel egy pár hónapos kapcsolatban, akkor sokkal hamarabb le fogod tudni szűrni azt, hogy ezzel az egyénnel neked van-e jövőd, vagy nincsen?
Úgy gondoltam, hogy ezt fontos megosztani, mivel a párkapcsolat az egyik olyan téma, amiről rengeteget szoktatok nekem írni az e-mailekben. Igen, néha nem alakul úgy az élet, ahogy elképzelted. Igen, néha el kell válni. De az még nem azt jelenti, hogy utána ne lenne már semmi értelme annak, hogy újrakezdjük, vagy hogy tényleg megcsináljuk ezeket a feladatokat.
…utána azt be tudjuk majd vonzani tudatosan az életünkbe a megfelelőt. Ha te magadon nem változtatsz, akkor a saját magadat fogod vinni majd a következő kapcsolatba, meg a következő kapcsolatba…
A boldogság az nem egy helytől függ, vagy az anyagiaktól függ, vagy az attól függ, hogy te milyen vagy.
És az, hogy te milyen párt fogsz magadnak majd bevonzani, az is ugyanúgy attól függ, kérlek szépen, hogy te milyen vagy.
De miért mondja akkor azt a pasi is, hogy nincs normális nő? Meg miért mondja azt a nő, hogy nincs normális pasi? Azért, mert úgy igazából azt vonzzuk be, amit mi megérdemlünk. Tehát, hogy ha te minőségi pasit akarsz fogni magadnak, drága hölgyeim, vagy minőségi csajt akarsz magadnak fogni, akkor tessék fejlődni és minőségi partnerré válni.
Ha például egy olyan nő vagyok, aki mondjuk nem tud viselkedni, nem tanul soha, tudatlan, elhagyja magát, nem ad magára, akkor szerintetek milyen pasit fogok bevonzani?!
Tehát éppen ezért, hogy ha azon aggódsz, hogy majd nem a megfelelő pasit fogod bevonzani, használd ezeket a tippeket. Egy, tudd, hogy mit akarsz. Kettő, kezdd el saját magadat fejleszteni. Minél jobb vagy te, annál jobb pasit, annál jobb csajt fogsz majd te is bevonzani. Vagy férfit vagy hölgyet vagy nőt, akárhogy is fogalmazzunk, nagyon fontos az.
Ide szeretném mindenképpen megemlíteni azt a pasit, akiről nem is olyan régen olvastam, hogy már most házasodik ötödszörre. Meg akarta magyarázni, hogy mert az elsőnél így fogott bele, meg a másodiknál azért volt hülye a nő, meg a harmadiknál becsapta, meg elhagyta, meg megcsalta, meg a negyediknél… Ha egy pasi ötször elválik, annak a pasinak meg kéne állnia egy pillanatra, és arra gondolni, hogy mi van, ha velem van a baj?
Lehet, hogy veled van a baj!
Fontos az, hogy ne a másikat hibáztasd állandóan, hanem állj már meg egy pillanatra, és nézd meg azt, hogy ő hogyan lát tégedet?
Képzeld el magadat az ő cipőjében, hogy te lennél az ő felesége? Te lennél az ő férje? És hogy milyen válaszokat fogsz majd kapni. Iszonyat érdekesek amúgy ezek a gyakorlatok. Azt tudnám neked ezt tanácsolni, hogy ezeket a gyakorlatokat te így végezd el.