Fix gondolkodásmódban szenvedtem fiatal koromban, mert úgy gondoltam, hogy én mindent jobban tudok, mindenkit igyekeztem lenézni, lekicsinyíteni, hogy az én egom nehogy sérüljön.

Nem vettem tudomást a körülöttem lévő világról.

Ez persze lassacskán frusztrációt és kisebbségi komplexust alakított ki bennem, mert folyamatosan rettegtem, hogy valami rámutat arra: ez nem igaz és valójában velem van a baj és semmit nem érek.

15 éves voltam, amikor a fertődi kollégiumban egyik szobatársam odaadta nekem Dale Carnegie Sikerkalauz sikerkönyv sorozat első részét. Szigorú kollégium volt és ritkán mehettünk ki, ezért kínomban elkezdtem olvasni. Itt kezdődött számomra az önfejlesztés. Mintha egy új világ nyílt volna meg számomra. A lehetőségek tárháza. Belelkesedtem. Elkezdtem hinni és reménykedni, hogy van más élet is.

Viszont a félelem jóval erősebb volt és győzött felettem, mivel az önfejlesztés helyett elkezdtem bulizni, dohányozni és alkoholizálni és pasizni, hogy elnyomjam a bizonytalanságom fájdalmát. Ráadásul a szüleim is laza “pórázon” tartottak, mert mindig is azt csináltam, amit akartam.

Majd az egyetem után kezdtem el ismét önfejleszteni magam, amikor már az első munkahelyemen átélt fájdalom szó szerint elviselhetetlen volt.

Az első pár éves fejlődésemet szinte kizárólag csak könyveknek köszönhetem, mivel más segítségre sem lehetőségem, sem pénzem nem volt. Senkit sem ismertem, aki vezetett volna, sőt akkori barátaim is inkább csak lebeszéltek az önfejlesztő könyvek olvasásáról. Kiröhögtek és sokszor sajnos gúnyt űztek az álmaimból.

Úgy gondolom ez a pár könyv biztosította a sikerem alapjait.