Az élete folyamán mindenki szembesül a nyilvános beszéddel. Munkahelyen, iskolában vagy akár barátoknak, ismerősöknek. Mindenki tartott már prezentációt, nyilvános beszédet, valamilyen fajta előadást.
Igen, való igaz, hogy a nyilvános beszéd az emberek többségének a legnagyobb félelme. Sőt még egy tanulmány is kimutatta, hogy jobban fél a legtöbb ember a nyilvános beszédtől, mint magától a haláltól. Vicces, de nagyon is igaz. Ezért összegyűjtöttem pár alappontot, amit megszeretnék veletek most osztani. Ha muszáj nyilvános beszédet, előadás tartani, akkor itt van pár tipp, amitől sokkal magabiztosabb leszel és jobb, hatékonyabb előadást tudsz tartani.
Ezekre kell figyelni előadásod közben, hogy ügyesebb előadóvá válj:
Szünetet kell tartani
Nem kell folyamatosan beszélni. Ha elakadtál, kortyolj egy kis vizet, nyugodtan hagyj szünetet. A szünet nem azt jelenti, hogy elakadtál vagy csődöt mondtál, épp ellenkezőleg. A szünet autoritást teremt a teremben és mindenki sokkal komolyabban veszi a mondani valód. Szünetet tartani nagyon nehéz, de megéri az áldozatot.
Ruha
Jobban öltözködsz, jobban érzed magad a bőrödben, jobban fogsz előadni, mivel magasabb lesz az önbizalmad is. Ok-okozat. Ez logikus.
Töltelék szavak
Igyekezz elhagyni a töltelék szavakat. “őőő” – “hm..” – “izé” – “szóval” – “hát” – “nos” – “tehát” stb. Még mielőtt töltelékszavakat használnál, inkább cseréld le egy szünetre. Így sokkal intelligensebbnek tűnsz, nem beszélve arról, hogy a hallgatóságnak is több időt adsz, hogy fel tudjanak csatlakozni, meg tudjanak érteni.
Szavak
Egyszerű és rövid szavakat használj. Ne akarj okoskának tűnni azzal, hogy olyan szavakat használsz, amit valószínűleg csak kevesek értenek. Semmi szakszó és semmi idegenszó. Minél egyszerűbben tudod magad kifejezni, annál élvezhetőbb lesz a közönség számára az előadásod. Tovább ha két szó ugyanazt jelenti, akkor válaszd a rövidebbet.
Vizualizáció
Elképzelni lelki szemeid előtt, hogy sikeres előadást fogsz tartani, mindig segít.
Szemkontaktus
Szemkontaktussal nemcsak olvashatsz a közönség fejében, hanem tiszteletet is mutatsz nekik. Szemkontaktus által jobban tudsz a hallgatósággal kapcsolódni.
Lassan, de biztosan
Annak nincs értelme, hogy elhadarsz valamit, a közönségnek ideje sincs felfogni a mondanivalód, majd kész is vagy az előadással. Ne félj attól, hogy lassan, érthetően beszélj. Nem kell amiatt aggódnod, hogy esetleg unalmas lesz az előadásod. Sőt, épp ellenkezőleg. Minél magabiztosabban, lassabban és érthetőbben adod elő, annál élvezetesebb lesz a prezentációd.
Hihetőség/Autentitás
Természetesen sokkal meggyőzőbb és hihetőbb leszel, ha olyan témában tartasz előadást, ami téged is megmozgat és téged is érdekel. Figyelem! Csak akkor tudsz másokat motiválni, ha te is motivált vagy. Csak akkor tudsz másokat meggyőzni, ha már a dolog téged is meggyőzött. És csak akkor tudsz érdekes előadást tartani, ha általánosságban téged is érdekel a téma. Válassz ezért olyan témát, amiben örömöd leled.
Vond be a közönséget az előadásba
Minél többet vonod be a hallgatóságot, annál jobban lefoglalod őket és annál jobban fogják élvezni a prezentációd. Ha azt érzik, hogy a részei az előadásodnak, akkor számukra természetesen sokkal élvezetesebb lesz, így neked is könnyebb dolgod lesz. Könnyebb egy jókedvű társaságnak előadást tartani, mert te is oldottabb vagy.
Vedd humorosra a figurát
A viccelődést is nagyon el lehet túlozni. Nem kell minden mondatba egy viccet belecsempészni, de az elején megtörni a jeget tökéletes. Mindenki szereti a humoros embereket. Ebben egyetértünk. Akkor miért is ne mutassuk meg a közönségünknek, hogy igen, habár komoly témát hoztam, ami a szívem ügye, de élni és viccelődni is tudok, mert így érdemes igazán élni.
Ne kérj elnézést
Ha hibázol ne kérj minden áron elnézést. A közönség 50%-a észre sem veszi, ha hibázol és a bocsánat kéréssel csak megzavarod az előadásod menetét.
Mosolyogj!
Mindenki sokkal nyitottabb és kedvesebb egy olyan emberhez, aki állandóan mosolyog. Ezt tapasztalatból is tudjuk. Mindenki sokkal jobban vonzódik egy olyan személyiséghez, aki pozitív érzelmeket áraszt. A mosolygás annak a jele is, hogy a mosolygó nem veszélyes. Könnyű és nem jelent veszélyt számodra, ezért jobban elengeded magad társaságában. A mosolynak hatalmas nagy ereje van, amit sajnos sokan alábecsülnek. A mosoly nem a gyengeség jele! Félreértés ne essék, ez csak egy tévhit. Attól mert még valaki mosolyog, lehet egy kemény személyiség is. A kedvesség nem a gyenge jellem tulajdonsága. Épp ellenkezőleg.
Kérdezz!
A hallgatóságot még oly módon is be lehet vonni az előadásodba, ha egyszerűen kérdéseket teszel fel előadásod közben. Ilyenek például:
-Minden tiszta?
-Egyet értünk?
-Tudjátok miről van szó?
-Ti is ismeritek ezt a szituációt?
-…
Kérdésekkel arra készteted a közönséged, hogy kezdjenek el gondolkodni, így jobban odafigyelnek a te mondani valódra is, mivel felkeltetted érdeklődésük.
Végül relaxálj, mert sikerülni fog. Ismerd a hallgatóságod és ne csak jól felkészülten jelenj meg, hanem előtte gyakorolj, gyakorolj és gyakorolj! Miért? Mert gyakorlat teszi a mestert!