Hogy néz ki a reggeli rutinom? Mire figyelj oda?

A mai nap egy sokat kért témáról szeretnék beszélni, méghozzá a reggeli rutin kialakításáról. Az igazság az, hogy már Magyarországon is kifejezetten sokat lehet hallani a reggeli rutinról, a reggeli rutinnak a fontosságáról. Már tőlem is többen kértétek, hogy esetleg be tudnám-e mutatni a saját reggeli rutinom.

Úgyhogy ez most egy ilyen bejegyzés lesz.

Igazából nem állítottam össze pontokat, hanem azt szeretném inkább veletek megosztani, hogy milyen az én reggeli rutinom. Annyit tudni kell, hogy egy terhesség abszolút fel tudja borítani a reggeli rutint és ez RENDBEN VAN kedves hölgyeim.

És persze hogyha már itt van az első gyerek akkor megint át kell alakítani ezt a reggeli rutint, mert akkor már másról is gondoskodnod kell. Amikor meg már a második gyerek is itt van, akkor meg már főleg át kell alakítani…

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook-ot INGYEN most:

De lehetséges. Most egy nagyon alap magot szeretnék neked adni, hogy mik azok a dolgok, amiket annak ellenére, hogy nekem van két gyermekem, elvégzek minden egyes reggel.

A videóknak a vágása, illetve a felvétele most egy kicsit nehezebb, most is itt van a lábamnál a kicsikém.

Tehát itt fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a gyerek, nem állít meg minket abban, hogy elérjük a céljainkat és tegyünk a vágyainkért. Rettentő sok embertől hallom azt, hogy a gyerekeket hibáztatják, hogy azért nem vágok bele a vállalkozásba, mert van két gyerekem, meg nincs időm, meg majd, ha a gyerek nagyobb lesz, meg majd, ha mit tudom én cigány gyerekek potyognak az égből…

Kifogás! Kifogás – nyafogás!

Tehát attól függetlenül, mert van két gyerekem, nem áll meg az élet, ugyanúgy menni kell tovább és nem szabad azt felhasználni egy nagyon bugyuta kifogásnak, hogy én azért nem vagyok sikeres, mert nekem van gyerekem, és akik elveszik minden időmet…

Persze, sokkal nehezebb úgy vállalkozást építeni, hogyha az embernek van egy, kettő, három, négy, öt, hat gyereke, de nem lehetetlen.

KORÁNKELÉS

Tehát az első pont, amit mindenképpen meg szeretnék jegyezni az a korán kelés.

reggeli rutin

Hogyha egy három hónapos gyereked van, akkor még nem fogsz korán kelni és ezért én nem is fogom magamat nagyon ostorozni. Tudom, hogyha majd hat-hét hónapos lesz, akkor majd át fogja tudni aludni az éjszakát, és akkor majd elkezdek korán kelni. Egyelőre azon vagyok, hogy a testem jöjjön rendbe, legyek megint egészséges, legyek megint energetikus, és ehhez nagyon sokat kell aludnom.

De addig valahogy beáll rutinszerűen az, hogy már két gyerek van, mert ahhoz is hozzá kell szokni.

Számomra a korán kelés az öt és öt harminc körül van, amikor fölkelek és több fajta dolgot csinálhatok.

SPORT

Az egyik opció az az, hogy jön hozzám a személyi trénerem, általában hat órára szokott jönni. Télen itt szoktunk a lakásban edzeni. Nyáron pedig, illetve ősszel és tavasszal, ha jó idő van, akkor kint. Van egy csodálatos park a közelünkben és ott szoktunk találkozni. Persze edzések előtt én már be szoktam melegíteni, ilyenkor általában vagy zene megy a fülemben. Ha pedig inspirálódni akarok, akkor az egyik gurumtól, az egyik motivációs előadótól hallgatok valamilyen szuper kis anyagot, önfejlesztő anyagot.

Aztán utána általában hazajövök, és akkor mehet általában a citromos víz ivás. Fél liter citromos vizet szoktam meginni, rögtön vagy edzés után, vagy ha nem megyek edzeni, akkor rögtön felkelés után. Persze erre sokan mondják, hogy ez langyos víz.

Véleményem szerint tök mindegy, hogy langyos vagy nem langyos vagy hideg, vagy jég hideg, a lényeg az, hogy igyál vizet, igazi citrommal belefacsarva, mert egészséges.

TERVEZÉS

motiváció és tervezés

Ez lehet megerősítéseknek a leírása, általában a napi teendőimet én reggel szoktam mindig összeírni, sokan este írják össze.

Mindenképp meg szeretném említeni a nyújtást. Ha megyek edzésre, akkor általában edzés után szoktam nyújtani, ugye az egy muszáj. Ha nem, akkor általában reggel, akár pár percet is jóga pózokat felveszek, kicsit lenyújtok, hogy felébredjen a testem és a lelkem is egyaránt.

A meditáció szokásával a mai napig küzdök. Igen, szoktam meditálni. Ez annyiból áll össze, hogy leülök a földre törökülésbe, becsukom a szememet és körülbelül három-négy-öt percig próbálok elcsendesedni és semmire nem gondolni.

Én szeretem a meditációt, mert engem nem csak megnyugtat, hanem valahogyan segít nekem kiegyensúlyozottá válnom. Az egész napra rányomja a bélyegét, hogyha aznap reggel tényleg sportoltam és vagy meditáltam, kicsit nyújtottam, tehát tényleg ezzel foglalkoztam, akkor már a nap is alapba sokkal lendületesebben fog telni. És akkor az új szokások, illetve az új reggeli rutin az, hogy a kicsinek csinálok reggelit, vagy felöltöztetem.

Fogmosás, fésülködés, és így tovább, és így tovább, elviszem bölcsibe, oviba a kislányom. A kicsi még itthon van, akkor természetesen a szokásos pelus csere, etetés, takarítás, tisztítás, fertőtlenítés és így tovább, és így tovább.

Majd megcsinálom magamnak a nap első kávéját, ami általában vagy szójatejből, vagy mandulatejből és kókusztejből áll. Odafigyelek arra és megpróbálom az állati eredetű termékeket a minimumra csökkenteni. Észrevettem, hogyha növényi alapú táplálkozást folytatok, akkor sokkal energetikusabb vagyok.

Ez is egy sikerszokás. Odafigyelni arra, hogy az ember mit eszik, hogy mennyire egészséges, és hogy mennyire energetikus tud maradni a nap folyamán. Például akár hiszed, akár nem, egy nagyon hosszú nap van a hátam mögött. Reggel korán keltem, a pici nem hagyott aludni, rettentően fáradt vagyok, a férjem most éppen üzleti úton van, úgyhogy tök egyedül vagyok itthon.

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook-ot INGYEN most:

Egész nap takarítottam, illetve pakoltam össze-vissza, plusz az én vállalkozásomon is dolgoztam. Most este még volt annyi energiám, erőm valamilyen szinten, megcsinálni a hajamat, ami egyértelműen nem sikerült, egy kis sminket felrakni és leforgatni pár videót.

A reggeli rutinom általában ott szokott folytatódni, hogy nekiállok dolgozni. Tehát én reggel NAGYON ott vagyok, forog az agyam, úgyhogy én mindenképpen reggel szoktam olvasni, tanulni és tartalmat gyártani.

Az, hogy néha így esténként videót csinálok, videókat általában mindig délelőtt, reggel szoktam csinálni, most valahogyan elcsúszott. Tehát igen, nekem le van blokkolva a nyolctól délig tartó időszak. Olyankor termelek, tartalmat csinálok. Blog bejegyzést írok vagy videókat csinálok, vagy kutakodok új témák iránt. Tanulok vagy a Facebook bejegyzéseimet csinálom, egy könyvet olvasok, vagy egy tréninget állítok össze. Tehát érted, hova akarok ezzel kilyukadni.

És amúgy ezzel mindenki így van, véleményem szerint persze. Sokan mondják, hogy én éjjeli bagoly vagyok.

Én ebben totál nem hiszek, mivel rengeteget kutattam ezt. Ki is lett mutatva, bizonyítva, hogy reggel egy bizonyos mennyiségű akaraterővel ébredsz fel. Egy bizonyos mennyiségű energiával újra startol az agyad és az szépen estére elfogy.

Szeretem reggel letudni mindezt, a sportot, és a munkát is, hogy aztán délben szépen leülhessünk akár ebédelni, és utána már csak a családomé vagyok, mivel kb. délután 1 -re már használhatatlan vagyok. Tehát igen, nem hiszek abban, hogy vannak éjjeli baglyok, egészséges éjjeli baglyok.

Mindenki eléggé megegyezik ebben, hogy reggel van energiád, mentális energiád, amikor igazából tudsz fókuszálni. Amikor igazából tudsz alkotni és a vállalkozásodon dolgozni, nem a vállalkozásodban, úgyhogy azt akkor kell véleményem szerint megtenni.

Úgyhogy nekem a reggeli rutinom reggel öttől délig tart. Egybevettem azt az egészet. Egy erős sport, mentális tréninggel indítom a napot, utána pedig megcsinálom, amit meg kell a vállalkozásomon belül és délben abbahagyom a munkát, mert utána már le vagyok merülve.

Néha még szoktam délután olyan dolgokat csinálni, ahova igazából nem kell nagy mentális erő. Mondjuk Facebooknak a beütemezése, vagy Youtube-ra a kommentek olvasása, és így tovább, és így tovább, néha egy könyvet is szoktam délután olvasni. Minden, ami fontos, ami igazából a vállalkozásom kiépítéséhez kell, azt délig le szoktam zárni. Úgyhogy téged is erre tudnálak biztatni, hogy nézd meg azt, hogy te mikor vagy energetikus, és mikor tudsz igazából jól működni.

Aztán persze még egy kis, egy-két dolgot hadd említsek meg.

vizualizáció a siker eszköze

A vizualizációt nagyon sokan szokták alkalmazni reggel. Reggel csinálni a vizualizációt nekem mindig nagyon nehéz volt, mert mindig rá kellett magamat erőltetni, meg, hogyha az ember nincsen abban a mentális állapotban, akkor aztán vizualizálhatsz úgy, ahogy akarsz, az érzelmeket kell belevinni.

És hogyha reggel még alszol, akkor ott nincsenek érzelmek…

Én általában néha edzés közben szoktam vizualizálni, néha délután szoktam vizualizálni, néha este lefekvés előtt szoktam vizualizálni, de mindig azért tudatosan rákényszerítettem magam arra, hogy vizualizáljak, mert maga az eszköz nagyon hatásos és nagyon motiváló tud lenni.

Akkor vannak még a légzés gyakorlatok, amik véleményem szerint a reggeli rutinhoz tartoznak, de én szoktam a légző gyakorlatokat csinálni napközben is, tehát azt szokták mondani, hogy minden órában vegyél pár ilyen nagyon mély levegőt.

Létezik több légzéstechnika is, úgyhogy váltogathatod őket kedvedre. A lényeg az, hogy az oxigénnel ellátni az elmédet ismét egy sikerszokás. Naponta többször végezz légzés gyakorlatot.

De ahhoz, hogy ezt a szokást ki tudjuk alakítani bizony szükséged, lesz egy rutinra. És ha a reggeli rutinodba beleépíted azokat a szokásokat, amiket később ki akarsz alakítani, akkor az tényleg nagyon segíteni fog téged abban, hogy azt ki is tudjad alakítani és ne csak egy ötlet vagy egy vágy maradjon.

Természetesen kell motiváció hozzá. Nem éppen egyszerű mindig ötkor felkelni, mindig öt harminckor felkelni, és kimenni futni, és dolgozni éjt nappallá téve, de valahogy nekem a motivációval soha nem volt gondom. Úgy vagyok vele, hogy körülbelül minden hidat felégettem a hátam mögött és én vagy ezt a vállalkozást sikerre viszem, vagy nekem nincs élet.

Tehát én már rettentő sok vállalkozást kipróbáltam, egyik sem tetszett, sehol nem éreztem magam otthon, sehol nem éreztem a hivatásomnak. Ezt érzem a hivatásomnak, másnak megint nem fogok elmenni dolgozni, mert az nekem abszolút, de nem opció. Tehát így ezért nincsen más választásom.

És talán ez az egyik legjobb motiváció, amikor tényleg felégetsz magad mögött minden hidat. Egy olyan vágyat sikerült magamban kialakítanom, a miértnek is hívják, hogy nekem nem nehéz felkelni reggel ötkor, meg reggel öt harminckor és kimenni futni, és dolgozni a vállalkozásomon, és tényleg érdekes tartalmat kreálni, mert muszáj, mert nincs más választásom.

A megerősítéseket már említettem, a vizualizációt már említettem, még talán a tervezés, a célkitűzés is, habár én azt minden reggel nem tudnám csinálni, mert begolyóznék… de azért egy héten egyszer reggelente le szoktam írni a céljaimat, a hosszú távú céljaimat.

Általában reggel leírom a napi céljaimat, de én azokat nem célnak hívom, hanem inkább tennivalóknak, amit aznap mindenképpen el kell intéznem.

Úgyhogy ennyi volt röviden a rutinról.

Csatolakozz a Facebook oldalunkhoz:

Ajándék önfejlesztő eBook

KÉRD az AJÁNDÉK önfejlesztő eBook sorozatot INGYEN most:

Évek alatt összegyűjtött abszolút hihetetlen tippekkel és trükkökkel az önfejlesztés területéről, melyekkel garantáltan maradandó változást érsz el életedben. FOGADD NAGY SZERETETTEL.

Andrade Anita

A szerző

Andrade G. ANITA
Önfejlesztő tréner és EREDMÉNY COACH

További részletek >>

© Copyright  2020-2022   |   Andrade Anita by SikerGuru    |   Adatkezelési szabályzat    |   Általános felhasználási feltételek 
 Minden jog fenntartva   |   Email: anita@siker.guru